Pp kicsi 45
2018-11-15

Iszik vagy vezet!?

Akár ez az ezerszer elhangzott figyelmeztetés/kérdés is lehetett volna a a csütörtök délelőtti baleseti szimuláció jelmondata. Az autómentes nap szegedi programjai közül a rakparton tettem látogatást.

Elkezdődtek a Sebhelyesarcú remake-jének előkészületei

Mozigépész

A Universal Pictures a Sebhelyesarcú (Scarface) remake-jét tervezi. A már két feldolgozást megért gengszterklasszikus 1932-es változata Howard Hawks rendezésében, majd 1983-ban Brian de Palma keze alatt Al Pacino főszereplésével vált kultfilmmé.

A leszokás javítja a memóriát

A cigarettázásról való leszokás a nem dohányzókéval azonos szintűre képes visszaállítani a mindennapi memória működését – állapították meg a brit kutatók.

31 év után búcsúzott közönségétől a R.E.M.

KulturPonty

Az R.E.M. szerdán jelentette be weboldalán, hogy feloszlik. Először csak egy szűkszavú közlemény került fel a honlapra, amiben elmondták, hogy hálásak mindenért, amit a zenekarral elértek, és köszönik a rajongóknak is, hogy meghallgatták őket.

Egy éjszaka a kutatás jegyében

Sajátos programnak ad helyet szeptember 22-én a Tamási Áron Klub, ami Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Boldogasszony sugárúti főépületének alagsorában található. Ifjú társadalomtudorok, öregdiákok és végül, de nem utolsó sorban oktatóik bizonyítják majd be, hogy a társadalomkutatásnak igenis helye van rohanó világunkban.

Letették az Agora Pólus alapkövét Szegeden

2012 a „plázák” éve lesz. De nem újabb bevásárlóközpontokra kell ez alatt gondolni. Országszerte több nagyvárosban is megvalósulnak az Agora – projektek. Új közművelődési központok létesülnek, amiket nagyságuk, befogadóképességük és sokszínűségük miatt „kulturális plázáknak” is tekinthetünk majd. Szegeden az Agora Pólus alapkövét szeptember 21-én, szerdán tették le.

20 éves a Quimby

KulturPonty

A Papp László Budapest Sportarénában ünnepli huszadik születésnapját november 12-én hazánk egyik legnépszerűbb alter-rock csapata, a Quimby. A koncerten az elmúlt 20 év minden korszaka megelevenedik egy-egy kedvenc nóta erejéig.

Lovasi András – "Tudok szépen énekelni, csak nem akarok"

KulturPonty

Egy koncert utáni iszogatós interjú eredményeként rögzítettük a következő interjút a Kiscsillag zenekar Kossuth-díjasával az Összegyetemi Gólyatáborban. A szarkazmus és az irónia a helyén van, de jó hírek nélkül nem engedtük el…