Pp kicsi 45
2017-10-18

IH Rendezvényközpont

Cím: Szeged, 6721 Szeged, Felső Tisza - part 2

Telefon: 62/423-638

URL: ih.szegedvaros.hu/

2008. szeptemberében nyitotta meg kapuit a teljesen felújított IH Rendezvényközpont,. A volt Ifjúsági Ház a mai kor követelményeinek és igényeinek megfelelő modern szórakoztató és rendezvényközponttá alakult és sokszínű programkínálatával hamarosan a szegedeik közkedvelt találkozóhelyévé vált. A Szegedi Ifjúsági Ház a hetvenes években épült a korra jellemző építészeti megjelenéssel. Az épület akkori ünnepélyes megnyitója 1979 március 21-én volt. Az eltelt közel harminc év alatt kisebb felújítások történtek ugyan, de az idő haladtával egy átfogó rekonstrukció vált szükségessé. Az Ifjúsági Ház 2007. májusában fogadott utoljára látogatókat, és a Ferroép Zrt., mint kivitelező hamorosan elkezdte az épület felújítási munkáit. A megújult IH ünnepélyes átadására 2008. szeptember 3-án került sor. A hivatalos megnyitón részt vett az esti program sztárvendége, Al Di Meola is, aki Botka László polgármesterrel együtt vágta át a szalagot. Az amerikai jazzgitáros több mint két órás teltházas koncertet adott, a szegedi közönségnek. A megújulást tükrözi a névváltoztatás is. Az IH Rendezvényközpont 2008. februárjában vette fel az új nevet, mely utal a régi névre, de már továbbmutat a szórakoztató központ funkcióinak bővülésére is. A kulturális programokon kívül helyet kapnak itt szakmai kiállítások, vásárok, üzleti rendezvények, konferenciák és bálak is. Külső és belső megjelenésben egyaránt a modern, fiatalos stílus dominál - egyszerű letisztult vonalak, modern anyagok, lendületes formák. A színvilágában négy szín dominál, a bézs, mályva, terrakotta és narancs. Ezek a színek köszönnek vissza a dekortapétákon, falakon, és bútorokon. Az épület bemutatása: Az épület külső homlokzata teljesen új képet mutat. A déli és a keleti oldalon is hatalmas üvegfelületet kapott tágítva és természetes fénnyel megvilágítva ezzel a belső földszinti és emeleti tereket. Az épületen körbefutó "palást" különösen este nyújt izgalmas látványt, hiszen a burkolat mögött 450 színes ledlámpa bújik meg. A világítás beállítható ún. fényjátékra, amelyben az egyes színek egymás után gyulladnak fel, izgalmas és szép képi megjelenést nyújtva ezzel az esti IH-nak, de statikus világításra is alkalmas, amikor az összes színes lámpa egyszerre világít. Amikor az épületben rendezvény van, kigyúlnak a fények, ezzel köszöntjük a hozzánk látogatókat. Az épületbe lépve az előcsarnokba, ahol egy hangulatos kávézó, az egész nap nyitva tartó IH Café várja a vendégeket. Egy kisszínpad is helyett kapott itt, ahol rendszeresen koncertek, táncházak, felolvasóestek kerülnek megrendezésre. A földszineten három modern stílusú különterem várja a vendégeket. A Maros teremben 50, a Tisza teremben 80, és a Szeged teremben 100 fő fér el. Kialakításra került egy kisebb VIP tárgyaló is, amely a 6-8 fős megbeszélések ideális színhelye. A földszinten találhatók a rendezvényszervezői irodák, és az Esélyek Háza, mely továbbra is a hátrányos helyzetűeknek kíván segítséget nyújtani. A lift beépítésével megtörtént az akadálymentesítés, így a rendezvényekre érkező mozgáskorlátozottak gond nélkül fel tudnak jutni az emeletre. Az emeleten taláható a Nagyterem, mely befogadóképessége 600 fő. A nézőket kényelmes, karfás székek várják. Koncertekre, előadásokra a sorszámozott jegyeket adunk ki. A Nagyterem egy mobil fallal kettéválasztható. Ebben az esetben 400 férőhelyessé válik a terem. Megerősített hangszigetelés gondoskodik arról, hogy a környékbeliek nyugalmát ne zavarják az itteni rendezvények. A Tisza part felé néző ablakok biztosítják a terem természetes megvilágítását. A sötétítés motoros lamelákkal történik. A beépített 10x8 m-s színpad kíválóan alkamas koncertekre, színházi előadásokra. A konferenciák igényeihez igazodik a mennyezetre erősített (5,5 x 3,1 m ) motoros vetítővászon és a nagy fényerősségű projektor. A fény-, hang- és színpadtechnika kialakítása során a legmodernebb eszközök kerültek beépítésre. A színpad mellett került kialakításra Nagyterem szíve-lelke: a stúdió. A színpadhoz közvetlenül kapcsolódik a zongoratároló, ahol a saját Petrof versenyzongora kap helyet, mely így gyorsan, fáradság nélkül a színpadra állítható. A két művészöltöző a fellépők kényelmét szolgálja - kényelmes, tágas, modern, barátságos. A Nagyterem mellett közvetlenül büfé került kialakításra, ami a rendezvényekhez kapcsolódó vendéglátást segíti. Itt található a tálaló- és melegentartó konyha, különböző kiszolgáló helyiségek, raktárak.

Események Albumok

2015-02-13

560253 916690515028416 783052378653517516 n

XI. Bölcsészbál

Kedves Hallgatók!

A 2015-ös évben ismét megrendezzük az immár hagyománnyá vált Bölcsészbált, mely a Velencei karnevál színes forgatagát eleveníti meg Nektek sok-sok meglepetéssel és programmal. Elő a báli ruhákkal, öltönyökkel, nyakkendőkkel, magassarkúkkal és maszkokkal!

Akkor se aggódjatok, ha nincs maszkotok, hiszen egy pompás Csináld magad! keretein belül készíthettek magatoknak! 

Esemény: https://www.facebook.com/events/335071910017676/?fref=ts

Íme a részletek: 

Helyszín: IH Rendezvényközpont (Szeged, Felső Tisza-part 2.)
Időpont: 2015. február 13. (péntek)

Kapunyitás:

Vacsorajeggyel érkezőknek: 19:00
Sétálójeggyel érkezőknek: 21:00

Vacsorajegy: 3500 Ft
Sétálójegy: 1500 Ft

A jegyek elővételben HAMAROSAN az Egyetemi Ajándékboltban kaphatók! 

Programok: 

20:00 Svédasztalos vacsora
21:30 Dékáni köszöntő, megnyitó
00:00 Tombola, Bálkirály és Bálkirálynő választás
04:00 Kapuzárás

22:00-tól zenél a Hevesi Happy Band, illetve szeretett DJ-nk, Dzsi!

A megnyitó során fellép a Pavane táncegyüttes, Bozsóki Gergely, Raffai Éva, Halász Arnold, Dajcs Triszten Sámuel és Fekete Krisztina.

Továbbá egész este számtalan szórakozási lehetőséget kínálunk Nektek, mint a bűnbarlang (póker, kockapóker, roulette, Black Jack), borkóstoló, karikatúra készítése, fotósarok, zsonglőrök bemutatója és néhány meglepetést is!

Svédasztalos menü: 

Főételek:

- Marhaszelet cumberland mártásban, hercegnő burgonyával
- Olaszos csirkemell, burgonya pürével (roston csirkemell paradicsommal, és mozzarella takarásban-csőben sütve)
- Sügérfilé Florentin módra, rizi-bizi
- Olaszos zöldség ragu, színes pennével
- Falusi töltött sertés szelet, habos burgonya pürével

Saláta:

- Saláta öntettel ( kapros tejfölös, ezer sziget, Olivás)

Levezető fogások:

- Palacsinta fahéjas alma töltelékkel, karamell és csokoládé öntettel

Ha felkeltettük az érdeklődéseteket, figyeljétek az esemény oldalát, hiszen a bál napjáig további információkat szolgáltatva frissítjük majd!

2014-11-18

11051809 944256278982026 3690289492741949787 o

JGYPK Gólyabál

A hallgatóvá válás utolsó lépcsőfoka!

A Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Hallgatói Önkormányzata idén november 20-án rendezi meg hagyományos GÓLYABÁLJÁT.

Akár az első, akár a második, akár a sokadik bál az életedben, ha Jugyus vagy, nem maradhatsz otthon! 
(Természetesen nem csak kari hallgatókat várunk!) :)
Rengeteg meglepetés, díszlet, vacsora lehetőség... éééééésss..... minden, ami TÉL!

2014-02-28

Természettudós Bál 2014

tt az új év és a báli szezon!
Idén is megrendezésre kerül a Természettudományi és Informatikai Kar hagyományos rendezvénye, a Természettudós Bál!

Az idei évben is a jól bevált helyszínen, az IH Rendezvényközpontban várjuk vendégeinket, színes programokkal, svédasztalos vacsorával, értékes nyereményekkel és remek társasággal.

Program:
19:30 Vacsoravendégek fogadása
20:00 Svédasztalos vacsora
21:00 Sétálóvendégek fogadása
21:20 Nyitóbeszéd, nyitótánc
22:00 Stand up – Badár Sándor
22:30 Az Útközband zenekar koncertje
00:00 Tombola, bálkirály/nő választás
04:00 A bál vége

Megjelenés csak alkalomhoz illő öltözetben.

Vacsorajegy ára: 3500 Ft
Sétálójegy ára: 1500 Ft

A jegyek az Egyetemi Ajándékboltban kaphatóak február 11-től.

SVÉDASZTALOS MENÜ:

Főételek:

- Csongrádi töltött sertésszelet, vajas petrezselymes burgonyával
- Pácolt sült fűszeres bőrös malac pecsenye, párolt káposztával, hagymás burgonyával
- Jércemell Hercegnő módra, jázmin rizzsel
- Granírozott csőben sült zöldségek

Saláta bár:

- Friss zöldségek
- Roston jércemell
- Sajt kockák
- Pirított kruton
- Házi saláta öntetek

Desszert:

- Belga csoki torta
- Somlói galuska
A Programváltoztatás és a beléptetés jogát fenntartjuk!

2014-02-25

IX. ETSZK BÁL

dén is megrendezésre kerül a már hagyománynak számító ETSZK-s Bál, melynek idén a témája: HUNGARIKUM!

A már megszokott helyszínen színes programokkal várunk minden kedves bálozni vágyó vendégünket! Lesz a magyaros táncházas mulatozás mellett nemzetiszín koktél, elegáns magyaros vacsora és az el nem maradható borkóstoló!

Ha eddig nem győztünk meg, akkor majd most:

Program:
19:00 Kapunyitás
20:00 Megnyitó, nyitótánc, köszöntők
20:15 Vacsora
21:15 Kerepetye Tánccsoport Táncháza
21:30 Zenél a BlackFive zenekar
23:30 Bálkirály, bálkirálynő választás, tombola húzás
00:00 Zenél a BlackFive zenekar
01:30 Gnu, Corvin
04:00 Kapuzárás

Állandó programok:
Csokiszökőkút 12-féle mártogatni valóval!
Borkóstoló: 3 igazi magyar bort tudtok kóstolgatni
Kávékülönlegességek egész éjszaka!
Karikatúrista!!!
AVON sminkmesterek várják a korábban érkező lányokat, hogy elkészítsék a legszebb báli sminkeket!
PániqSzoba rejtvényei!
Koktélpult!

Megjelenés alkalomhoz illő öltözetben!


>>—Egész este finomabbnál, finomabb koktélokat lehet majd kapni!—<<——

Vacsora jegy ára február 3-9-ig 3100 Ft
Vacsora jegy ára február 10-től 3400 Ft

Külsős vendégek jegy ára: 4000 Ft

A jegy tartalmazza: 3 fogásos vacsorát, egy pohár pezsgőt, élőzenét, hamisíthatatlan táncházat és a fergeteges hangulatot!

>>>>>>>>>>>>> TOMBOLA FŐDÍJ <<<<<<<<<<<<<
Idén is érdemes lesz tombolát venni, hiszen, a fődíj a Rózsavölgyi Air jóvoltából egy különleges sétarepülés lesz, ahol TE vagy a pilóta! “Próbáld ki magad pilótaként, vezesd te a repülőgépet”

Ezekből a menükből választhattok:
‘A’ MENÜ
Előétel:
- Házi rétes füstölt sonkával, bükkfán füstölt sajttal töltve lilahagyma salátával
Főételek:
- Kocaderék makói hagymával, füstölt mangalica szalonnával, csibemájjal, friss zöldségekkel takarva
- Erőtadó csabai töltött sertés szelet rántva
- Szarvasi rizs Jó szomszéd kertjéből való zöldségekkel
- Mórahalmi burgonya szalonnán pirított makói hagymával
Levezető fogások:
- Csokoládés szatmári szilva lekváros bukta

‘B’ MENÜ
Előétel:
- Házi rétes füstölt sonkával, bükkfán füstölt sajttal töltve lilahagyma salátával
Főételek:
- Legény csalogató jércemell brokkolival, karfiollal, zellerrel sajtkéreg alatt sütve
- Harcsa szeletek selymes szegedi paprikás mártással
- Szarvasi rizs Jó szomszéd kertjéből való zöldségekkel
- Mórahalmi burgonya szalonnán pirított makói hagymával
Levezető fogások:
- Csokoládés szatmári szilva lekváros bukta

‘C’ MENÜ
Előétel:
- Házi rétes bükkfán füstölt sajttal töltve lilahagyma salátával
Főételek:
- Szentesi paprika olajos magvakkal zöldséggel és sajttal töltve tejszínes sajt mártással
- Szegedi zöldséges pite
- Szarvasi rizs Jó szomszéd kertjéből való zöldségekkel
- Mórahalmi burgonyapüré
Levezető fogások:
- Csokoládés szatmári szilva lekváros bukta

2014-02-17

1560525 558576960898597 1645439356 n

Méz Bál

Elérkezett az év egyik legfontosabb eseménye, A Bál! Elegáns báli hangulatban, remek fellépőkkel, magyaros hangulattal tölthetitek el az estét.

Meghívók igényelhetőek a Mérnöki Kar HÖK irodáján továbbá a Zeneművészeti Kar HÖK irodáján.

Kari hallgatók számára:
3500FT – Vacsorás
2000FT – Sétáló (nem tartalmaz vacsorát)

Külsősök számára:
4000FT – Vacsorás
2000FT – Sétáló (nem tartalmaz vacsorát)

Menüajánlatunk:

A. menü:
Előétel:
- Sok magvas sajtos muffin fokhagymás olívás jégsalátán pirított szezámmaggal

Főételek:
- Marhaszelet szelet budapest módra
- Debreceni töltött szelet
- Rizi-bizi
- Vajas petrezselymes burgonya

Levezető fogások:
- Szatmári szilvás piskóta torony

B. menü:
Előétel:
- Sok magvas sajtos muffin fokhagymás olívás jégsalátán pirított szezámmaggal

Főételek:
- Sügérfilé selymes paprikás öntettel
- Jércemell roston sütve metélőhagymás sajtmártással töltve
- Rizi-bizi
- Vajas petrezselymes burgonya

Levezető fogások:
- Szatmári szilvás piskóta torony

C. menü
Előétel:
- Sok magvas sajtos muffin fokhagymás olívás jégsalátán pirított szezámmaggal

Főételek:
- Csőben sült kerti zöldségek tejszínes mártással
- Kapros túróval töltött gombafejek rántva
- Rizi-bizi
- Vajas petrezselymes burgonya

Levezető fogások:
- Szatmári szilvás piskóta torony

A meghívók korlátozott számban állnak rendelkezésre, ezért érdemes minél előbb beszerezni. Hogy miért is? A program:

19:00 – KAPUNYITÁS
20:00 – NYITÓ BESZÉD
20:20 – NYITÓTÁNC
20:25 – NíVÓDíJ ÁTADÁSA
20:30 – VACSORA
22:00 – ÚTKÖZBAND ZENEKAR
(http://www.utkozband.hu/index.html)
00:00- TOMBOLAHÚZÁS
MAJD ZENÉS TÁNCOS MULATSÁG!

A rendezvény zárt körű, csak az előre kiváltott meghívóval lehet belépni, helyszíni jegyárusítás nem lesz!

2014-02-14

1511824 601751679879165 2116086289 o

X. Bölcsészbál

Kedves Hallgatók!

Van egy jó hírünk számotokra, idén sem maradhat el a Bölcsészettudományi Kar egyik legnívósabb rendezvénye, a már hagyománnyá vált Bölcsészbál.
Mindamellett, hogy hallgatótársaitokkal tölthettek egy felejthetetlen estét, oktatóitokkal is találkozhattok, egy más közegben, az egyetem falain kívül.

Több tekintetben is jelentős az idei, 2014-es bál, hiszen ebben az évben ünnepli 10. születésnapját, mely alkalomból egy meglepetéssel készülünk Nektek!
A tavalyi Álarcosbál sikerességén felbuzdulva úgy döntöttünk, idén is tematikus bállal készülünk Nektek.

Dobpergés

Az idei bál témája a BLACK AND WHITE, tehát elő a FEKETE, FEHÉR, illetve FEKETE-FEHÉR báli ruhákkal!
Senkit ne tévesszen meg a dekoráció, illetve az alapötlet, idén is színes programokkal várunk Benneteket!

Mindemellett a bál időpontja február 14.-e: Valentin Nap, így egy tökéletes programot biztosítunk Nektek ahhoz, hogy méltóképpen ünnepelhessétek párotokkal e jeles napot.
De az sem baj, ha jelenleg nincs senkid, lehet, hogy a bálon találod meg az igazit… ♥

De nem csigázunk tovább Titeket, jöjjenek a részletek:

Helyszín: IH Rendezvényközpont (Szeged, Felső Tisza-part 2.)
Időpont: 2014. február 14. (péntek)

Kapunyitás:

Vacsorajeggyel rendelkezőknek: 19.00
Sétálójeggyel rendelkezőknek: 21.00

Vacsorajegy: 3500 Ft
Sétálójegy: 1500 Ft

A jegyek elővételben az Egyetemi Ajándékboltban kaphatók!

Programok:

20.00: Vacsora (svédasztalos)
21.30: Dékáni köszöntő, megnyitó
00.00: Tombola, Bálkirály és Bálkirálynő választás
04.00: Kapuzárás

22.00-tól zenél a HEVESI HAPPY BAND, illetve a legbölcsészebb DJ, örök kedvencünk, DZSI.

Mielőtt bárkit megijesztene a szellősnek tűnő program, ez még korántsem a vége!
Egész este számtalan lehetőséget biztosítunk Nektek, hogy ne unatkozzatok! A repertoárból: lesz bűnbarlang (póker, roulette, black jack), borkóstoló, karikaturista, jósnő, koktélkavalkád, fotósarok, és számíthattok pár meglepetésre is!

Felkeltettük az érdeklődéseteket? Akkor figyeljétek az esemény oldalát, hiszen folyamatosan frissítjük, újabb információkat biztosítva Nektek!

2014-02-08

V. Szegedi Rugby Bál

Kedves Vendégeink!

A jubileumi, az ötödik Szegedi Rögbi Bál dátuma nagyon közeleg. Várunk szeretettel minden rögbist, sportolót, barátot, szurkolót és a kedves családtagokat is. Szeretnénk értékelni az elmúlt évet, bemutatni honnan hová jutottunk, illetve az idei tervekbe és fejlesztésekbe is betekintést nyerhettek. A komolyság után természetesen a rögbisek tánca alapozza meg a hajnalig tartó mulatozást, ahová idén vendég művészek is érkeznek!

Báli Menü: (két és négy személyes tálakon szervírozva)

Welcome drink:
-Egy pohár pezsgő

Éhesen érkezőknek:
-Varga pékség házi pogácsa csodáit kínáljuk

Főétel:
- Jércemell magvas bundában
- Jércemell csőben sütve paradicsommal, sajttal
- Csongrádi töltött tekercs
- Natúr sertés szelet pirított gombával
- Zöldséges párolt rizs
- Forgatott burgonya

Savanyúság:
- Vegyes vágott, vagy csemege uborka

Desszert:
- Belga csoki torta

Van lehetőség vegetáriánus menü rendelésére is, ezt előre kell jelezni (február 1-ig):

- Zöldfűszeres harcsa filé
- Rántott sajt
- Grillezett zöldség
- Párolt rizs

Desszert:
- Belga csoki torta

A jegy 8.000.-forintba kerül, ez tartalmazza a gálavacsorát a műsoros, táncos estet, egy tombolát, valamint egy picivel hozzájárulsz a szegedi rögbi utánpótlásának neveléséhez!

Egész este zenél a Green6 zenekar ( www.green6.hu )

Tervezett időrend:
18:00-18:30 Érkezés, asztalok elfoglalása
18:30-18.45 A bál megnyitása
18:45-19:00 Tandi Flóra fellépése
19:00-19:30 Az év játékosainak díjazása
19:30-19:45 Tabatabai Nejad Flóra fellépése
19:45-20:00 A szegedi rögbisek nyitó táncai
20:00-20:45 Vacsora, háttérben támogatóink bemutatása
20:45-23:00 Zenél a GREEN6 zenekar
23:00-23:40 Tombola, aukció és játékos árverés
23:40-23:50 “La bayanne” Francia össznépi örömtánc
00:00-04:00 Fergeteges mulatozás hajnalig

2013-11-12

Bal

SZTE JGYPK GÓLYABÁL 2013

Program:
20:30 – Kapunyitás
21:00 – Megnyitó (dékáni köszöntő, nyitótánc)
21:30 – zenél a Hevesi Happy Band
00:30 – a gólyák hivatalos ESKÜ tétele
Bálkirály és Bálkirálynő választás eredményhirdetése
Tombolahúzás
01:00 – DJ. GESBIN

A Kávézóban egész éjjel DJ. Dzsí RETRO PARTY-val várja a bálozókat!

Az átriumban a belépéskor kapott Jugyus bakók ellenében az alábbi programokon vehetnek részt a bálozók:
- PÓKER – az Universum Poker Szeged jóvoltából
http://www.youtube.com/watch?v=lfqdLFX0ISY
- SMINKELÉS és Tanácsadás az AVON tanácsadóival
- Csillámtetoválást készít Rozgonyi Anita kozmetikus
- Logikai játék értékes belépőkért a PÁNIQ Szoba munkatársaival

Helyszín: IH Rendezvényközpont, 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2. (www.ihrendezvenykozpont.hu)

2013-02-26

819386 407806589311974 248084679 o

ETSZK-s Gólyabál

Idén is megrendezésre kerül a már hagyománynak számító ETSZK-s Gólyabál!

A már megszokott helyszínen színes programokkal várunk minden kedves bálozni vágyó vendégünket!

Akár gólya vagy akár nem, itt helyed! Hogy miért? Engedd magad meggyőzni:

Program:

19:00 Kapunyitás – zenél a BlackFive zenekar
20:00 Megnyitó, Pezsgős koccintás
20:30 Gólyák nyitótánca
21:00 Vacsora
22:30 Hestia LED Show
23:00 DJ Gnu
00:00 Bálkirály,bálkirálynő választás, tombola húzás értékes nyereményekkel
00:15 Bál
04:00 Kapuzárás


>>—Egész este finomabbnál, finomabb koktélokat lehet majd kapni!—<<——

Elsőévesek jegy ára: 3.000 Ft

Felsőévesek jegy ára: február 8-ig 3300 Ft, utána 3500 Ft

Külsős vendégek jegy ára: 3500 Ft

A jegy tartalmazza: 3 fogásos vacsorát, egy pohár pezsgőt, élőzenét, 23:00-tól disco-t DJ Gnu-val és a fergeteges hangulatot!

>>>>>>>>>>>>> TOMBOLA FŐDÍJ <<<<<<<<<<<<<
Idén is érdemes lesz tombolát venni, hiszen, a fődíj a Rózsavölgyi Air jóvoltából 3 fő részére szóló sétarepülés SZEGED városa fölött!!

Ezekből a menükből választhattok:
’A’ MENÜ
Előétel:
- Leveles tésztában sült szárnyas pástétom balzsamos zöldsalátán
Főételek:
- Kemencében sült sertésjava erdeigomba mártással
- Falusi töltött szelet
- Nagymama rizi-bizije
- Vajas petrezselymes burgonya
Levezető fogások:
- Csokoládétorta eperöntettel

’B’ MENÜ
Előétel:
- Leveles tésztában sült szárnyas pástétom balzsamos zöldsalátán
Főételek:
- Kijevi jércemell
- Szatymazi töltött pulyka rántva
- Nagymama rizi-bizije
- Vajas petrezselymes burgonya
Levezető fogások:
- Csokoládétorta eperöntettel

’C’ MENÜ
Előétel:
- Zöldséges hajdina pástétom balzsamos zöldsalátán
Főételek:
- Rántott zöldségek tartár mártással
- Brokkolifelfújt
- Nagymama rizi-bizije
- Vajas petrezselymes burgonya
Levezető fogások:
- Csokoládétorta eperöntettel

Sétáló jegy ára: 1.700 Ft Vacsorát nem tartalmazza. 22:00-tól lehet belépni vele.

További információ: http://www.etszkhok.hu/ , https://www.facebook.com/szteetszkhok

Jegyek kaphatóak 2013. február 4-től a HÖK irodán!

2013-02-22

Bölcsészbál 2013

Öltözz ki, álarcot fel és irány a Bölcsészbál!

Varázslat, rejtély, szórakozás! – az idei bál mottója. Különleges élményben és igazi újdonságban lesz része mindazoknak, akik február 22-én, pénteken az IH Rendezvényközpontba látogatnak, ugyanis idén először karneváli hangulatot idéző álarcosbál várja a már hagyománnyá vált IX. Bölcsészbál vendégeit.

Ne bújj el az álarc mögött, ellenkezőleg: mutasd meg magad! A legszebb, legegyedibb maszkok tulajdonosait zsűri díjazza, a nyertesek értékes ajándékokkal térhetnek haza!
A belvárosi Printkerben (Szeged Nagyáruház, Jókai utca 1.) kedvedre válogathatsz az álarckínálatból, SZTE-s diákigazolványod felmutatásával kedvezményesen veheted meg a hozzád illőt!

Ha valami egyedit és ötleteset szeretnél, készítsd el a saját álarcodat! Február második hetében, a „Do it yourself” jegyében szervez kézműves programot a kari hallgatói önkormányzat. A részletekről hamarosan többet is megtudhattok!

Természetesen most sem maradhat el a színes programrepertoár:
19.00 Vacsoravendégek fogadása
20.00 Vacsora
21.00 Sétálóvendégek fogadása
21.30 Megnyitóbeszédek, nyitótáncok
00.00 Tombolasorsolás, bűvész show, bálkirály és királynő koronázás, az álarcverseny győzteseinek kihirdetése

Zenél: Cascade zenekar és Dzsi

Ha a partyfotóddal nem vagy elégedett, elkészíttetheted saját karikatúrádat. A hölgyek báli arcfestéssel dobhatják fel sminkjüket. Jósnőnktől pedig megtudhatod, hogy mik az esélyeid a következő vizsgaidőszakban vagy éppen a báli kaszinóban, ahol rouletten, blackjacken és pókeren nyerhetsz képzeletbeli milliókat.

A Stefánia Catering a ház különlegességeit kínálja a vacsorázóknak. Válaszd ki a 3 féle menüből a kedvedre valót, és választásodat jelezd a jegy megvásárlásakor az Egyetemi Ajándékboltban.

A menü:
Előétel:
- Mustmézes füstölt pulykasonka, diós waldorf salátával
Főételek:
- Marhaszelet, burgundi mártással
- Csongrádi töltött szelet
- Zöldséges párolt rizs
- Vajas zelleres burgonya
Levezető fogások:
- Gyümölcsös túrótorta, szilvás lepény

B. menü:
Előétel:
- Mustmézes füstölt pulykasonka, diós waldorf salátával
Főételek:
- Natúr csirkemell, sajtmártással, rizzsel
- Baconbe göngyölt mozzarellával töltött jércecomb
- Zöldséges párolt rizs
- Vajas zelleres burgonya
Levezető fogások:
- Gyümölcsös túrótorta, szilvás lepény

C. menü:
Előétel:
- Mustmézes mozzarellasajt, diós waldorf salátával
Főételek:
- Csőben sült kerti zöldségek, tejszínes mártással
- Erdei gombával töltött sajt, rántva
- Zöldséges párolt rizs
- Vajas zelleres burgonya
Levezető fogások:
- Gyümölcs torta, szilvás lepény

Vacsorajegy: 3500 Ft Sétálójegy: 1500 Ft

Mindenkit sok szeretettel várunk! :)

A jegyek az Egyetemi Ajándékboltban (SZTE JATIK) vásárolhatók meg.

2013-02-18

289121 572849782729951 1554201095 o www.kepfeltoltes.hu

47. Mérnökbál

19.00 Kapunyitás

20.00 Nyitó beszéd

20.20 Nyitótánc

20.25 Nívódíj átadás

20.30 Vacsora kezdete

22.00 Bálszépe választás

22.10 Black Five zenekar kezdete

00.00 Tombolahúzás

01.00 DJ Szikszai, DJ Flach

02.30 DJ Hunzjee

04.00 Zárás

2013-02-15

536948 430018567078824 485463917 n

Természettudós bál

tt az új év és itt a báli szezon!
Idén is megrendezésre kerül a Természettudományi és Informatikai Kar hagyományos rendezvénye, a Természettudós bál.

Az idei évben új helyszínen, az IH Rendezvényközpontban várjuk vendégeinket, színes programokkal, svédasztalos vacsorával, értékes nyereményekkel és remek társasággal.

Program:
19:30 Vacsoravendégek fogadása
20:00 Svédasztalos vacsora
21:00 Sétálóvendégek fogadása
21:20 Nyitóbeszéd, nyitótánc
22:00 Stand up – Aranyosi Péter
22:30 Az Útközband zenekar koncertje
00:00 Tombola, bálkirály/nő választás
04:00 A bál vége
Megjelenés csak alkalomhoz illő öltözetben.

Vacsorajegy ára: 3500 Ft
Sétálójegy ára: 1500 Ft
A jegyek az Egyetemi Ajándékboltban kaphatóak

SVÉDASZTALOS MENÜ:

Főételek:

- Sajttal-baconnal- póréhagymával töltött pulykamell
- Kemencében sült fűszeres jércecomb
- Jércemell hercegnő módra
- Marhaszelet vadász raguval
- Gratinírozott csőbensült zöldségek
- Vajas petrezselymes burgonya
- Habos burgonya püré
- Párolt jázmin rizs

Saláta bár:

- Friss zöldségek
- Roston jércemell
- Sajt kockák
- Pirított kruton
- Házi saláta öntetek

Levezető fogások:

- Házi szilvás lepény
- Csokoládé torta

2012-11-13

177338 550308504995769 154215001 o

Jugyus Gólyabál

20:30 – Kapunyitás
21:00 – Megnyitó (köszöntő, nyitótánc)
21:30 – zenél a VOLVOX
00:30 – a gólyák hivatalos ESKÜ tétele
Bálkirály és Bálkirálynő választás eredményhirdetése
Tombolahúzás
01:00 – DJ. GESBIN

A kávézóban Dj. Dzsi RETRO Bulija!

2012-04-14

Beef Theatre

Ausztria szívéből, Salzburgból látogat el hozzánk A BEEF THEATRE formáció! A csapat két igen masszív egyéniségből alkot egy tökéletes párost. A TECHNO CHANGED MY LIFE-nál tevékenykednek és dolgoztak már együtt pár nagyobb névvel mint a: F.O.O.L., Noize Generation, Dumme Jungs, The “S” . Egy parkettaszaggató szettet várhatunk tőlük. Kemény lesz! ;)

Teaser:
http://www.youtube.com/watch?v=zJHLDTAQKHI
+
Kontor megjelenés:
http://www.youtube.com/watch?v=m01PozaR9_w

♫♪♬ DJs ♫♪♬

►BEEF THEATRE (Ausztria, Salzburg) /TECHNO CHANGED MY LIFE,Kontor TV/
http://facebook.com/beeftheatre
http://soundcloud.com/beeftheatre

►DAVE SCORP /EDG, ShaxTrax, Jet Set Trash, Noiseporn Record/
http://facebook.com/davescorp
http://soundcloud.com/davescorp

►NERVÉ /EDG/
http://facebook.com/nervemusic
http://soundcloud.com/jafi

2012-02-23

SZTE ETSZK Gólyabál

2012-02-17

Season Opening EDG Party

Az elmúlt év után, úgy gondoltuk, hogy valami igazán jóval és egyedivel kezdjük az újévet! WPAHP-t valószínűleg már mindenki ismeri. Egyik híres zenéje a Sell Your Soul amit sokáig nyomtak a Viván és az MTV-n is, akkor egy teljesen új dimenziót nyitott meg a nagyvilág számára! Saját maga csak úgy hívja, hogy egy “csillagközi utazásra” viszi el a közönségét!
Ezenfelül még ellátogat hozzánk Pécsről Kiwy az ottani egyetemi bulikban játszó rezidens dj, aki egyben a HAVIMIX blog főszerkesztője és alapítója!
De természetesen a hazai színek sem színtelenek! DAVE SCORP és Nervé akik sosem hagynak minket cserben!
Anolecra pedig gondoskodik a warm-up-ról.

♫♪♬ DJs ♫♪♬

►We Plants Are Happy Plants (LIVE ACT & DJ SET)
http://facebook.com/wpahp
http://soundcloud.com/wpahp

►DAVE SCORP (EDG, ShaxTrax, Noiseporn Record)
http://facebook.com/davescorp
http://soundcloud.com/davescorp

►KIWY (DIRTY & FRESH)
http://facebook.com/mynameiskiwy

►NERVÉ (EDG)
http://facebook.com/nervemusic
http://soundcloud.com/jafi

►ANOLECRA
http://facebook.com/pages/Anolecra/100387803378781
http://soundcloud.com/anolecra

2012-01-20

Technoid Community pres.: The Legendary DEAN RODELL

Line up:
////////

22:00-00:00 Flanker
00:00-01:00 Percy
01:00-02:30 DEAN RODELL
02:30-03:30 Natural
03:30-05:00 Kazay

DEAN RODELL már a 90-es évek elejétől az elektronikus zenei élethez köthető. Tonnányi innovatív, stílusegyesítő projektje volt a világ vezető Techno, Drum and Bass és Dub előadóival. 2004-ben megalkotta a Subdivision Media kiadót, ami stílustól függetlenül, széles körben adott otthont olyan producereknek ,mint CURRENT VALUE, BROKEN NOTE, RAIDEN, KING CANNIBAL, THE PANACEA, GLENN WILSON, PATRIK SKOOG (DJAgaric), SENSER, BONG RA, THE SECT & COOH és még sokan mások. DEAN RODELL legújabb és a Drum and Bass rajongók számára talán leginkább ismert projectje, a CURRENT VALUE-val közösen formált MACHINECODE. A két legenda a stílusok határait átlépve egy új, különösen erőteljes hangzást alakított ki. 2012. első T.C. buliján ti is megtapasztalhatjátok, hogy mi a TECHNO és a DRUM AND BASS tökéletes fúziója.

2011-12-31

Dolce Dance Szilveszter

Bővebb info:
http://www.dolce-dance.com/index.php?option=com_content&view=article&id=334%3Adolce-dance-szilveszter-2011&catid=45%3Aegyeb-rendezvenyek&Itemid=91&lang=hu

2011-12-20

SZIN sajtótájékoztató a Magna Cum Laude-val

2011-12-16

Electro Dub Generation pres.: TITS & CLITS