Pp kicsi 45
2017-12-14

EFOTT

„Milyen volt az F ott Szolnokon?” – kaptam a felettébb szellemes kérdést egy kedves ismerősömtől, miután hazaértem életem első fesztiváljáról. Rövid összefoglaló következik „az év legnagyobb hallgatói bulijáról” az én szememmel.

„Milyen volt az F ott Szolnokon?” – kaptam a felettébb szellemes kérdést egy kedves ismerősömtől, miután hazaértem életem első fesztiváljáról. Rövid összefoglaló következik „az év legnagyobb hallgatói bulijáról” az én szememmel.

Július 12-17. között volt alkalma annak a közel 70 000 (egyetemista és nem egyetemista) fiatalnak a féktelen bulizásra és kikapcsolódásra, akik hetijegyet váltottak az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójára. Az 1976 óta megrendezésre kerülő rendezvény egy vándorló programsorozat, idén Szolnokon, a Tiszaligetben kapott helyet.

A “csapat”

Mivel az egyik barátnőm Szolnokon lakik, így már 11-én leutaztunk, ezzel elkerültük a hatalmas tömeget a vonaton, illetve a helyi buszokon. A város külön EFOTT-buszt indított, amely a helyszín bejáratáig vitte a vendégeket, erre nem volt jó az előre megvásárolt, kedvezményes buszjegy, amit elég jogtalannak éreztem. Nem volt külön taxibérlet vagy utazási kedvezmény, mint más fesztiválokon.

Pozitív volt, hogy nem messze a fesztivál helyszínétől olcsó kocsmát találtunk, illetve volt egy éjjel-nappali hamburgerező is, ahol kedvező áron nagyon finomakat ettünk. Azt is örömmel konstatáltuk, hogy a napijegyesek és a bérletesek is egyaránt ingyen mehettek be a strandra, ahol bárki megtalálhatta a kedvére való vízhőfokú, mélységű, telítettségű medencét. Ott létünk alatt stand up comedy-t is hallgathattunk egy színpadról.

Július 12-én 14:00-ra írták a hivatalos nyitást, még szerencse, hogy nem voltunk pontosak, a legnépszerűbb közösségi oldalra még 16:00 után is záporoztak a hozzászólások, hogy miért nem nyitják már a kaput. Végül 21:00 környékén értünk oda, ezek után egy laza másfél-két órás sorban állás következett. Sajnos a sorban sikerült egy-két eléggé műveletlen és buta ember elé kerülnünk, akik folyamatosan beszólogattak, hogy miért nem tolakszunk, és nem egyszer illettek minket a „legősibb foglalkozást űző nő” jelzővel is. Próbáltuk elkerülni a konfliktust, úgyhogy inkább nem reagáltunk rá.

Kálváriánk

Mikor végre sorra kerültünk, akkor sem volt könnyebb a helyzetünk: barátnőm kihasználta a kedvezményt mint szolnoki lakos, ám a hölgy állította, hogy nincs benne a rendszerben. Az én belépésemet is meg akarták tagadni: még karácsony előtt, a legelső értékesítéskor vettem bérletet Kecskeméten, a hölgy pedig állította, hogy ez a kedvezmény kizárólag szolnoki lakosoknak jár, úgyhogy én nem vehettem igénybe. Anyukám tartós unszolására magammal vittem a számlát is, így tudtam bizonyítani, hogy nem elloptam a bérletet, esetleg feketén jutottam hozzá, ez volt a szerencsém, így nagy nehezen megkaptuk a karszalagot. Az első este még csak egy színpad működött, ahová pont Gangxsta Zolee és a Kartel koncertjére értünk oda, egyaránt játszottak újabb és régebbi számokat is, nagy közönséget mozgattak meg. Utánuk EFOTT megaparty következett, ahol egy DJ keze nyomán rophattuk a legújabb és kicsit régebbi slágerekre.

A (leg)java

Nagyon tetszett, hogy érdekesek voltak a programok a koncertek mellett is: számtalan civil sátrat állítottak fel, kitölthettünk kérdőívet a mozgás- és szellemi sérültekkel kapcsolatos viszonyunkról sapkáért vagy kézfertőtlenítőért cserébe, megfejhettük és felfalhattuk a szivárványt a Skittles pavilonjánál, vagy akár dr. Zacher Gábor toxikológus előadásait is meghallgathattuk a HÖOK jóvoltából.

Számomra a hét legnagyobb durranása a 30y, majd a Tankcsapda volt: mindkét együttes hozta a kötelezőt, Y-ék folyton ivásra csábítottak, mert „a töménnyel az a baj, hogy ha egyet megiszol, gyorsan inni kell rá még egyet” (Beck Zoli), a Tankcsapda átlagon felüli tűzshow-val örvendeztette meg rajongóit.

Különlegessé tette a produkciókat, hogy a színpadtól nem messze folyamatosan bungee jumpingoltak, egy-egy ugrást mindig hangos sikítás és tapsvihar kísért, azonban a kulturálatlan közönség jócskán csökkentette a koncertélményt. Többen már zavaróan részegek voltak, dülöngéltek, összerugdosták a többieket, többen próbáltak stage divingolni, a másikra való tekintet nélkül repült előre égő csikk, pohár, gyakran sörösüveg is. A koncert közepe táján Lukács külön kérte, hogy ez szűnjön meg, ám szavainak nem sok foganatja volt. Mi is jó pár ilyen „ajándék” elől ugrottunk félre. A legtöbben a Quimby, a Csík zenekar, a Vad Fruttik, a Kiscsillag, illetve az Irie Maffia koncertjeire voltak kíváncsiak, a Pepsi Nagyszínpadnál kiváló minőségben hallhatták kedvenceinket az érdeklődől.

A Magashegyi Underground, a The Carbonfools és az Anima Sound System koncerteket is nagyon vártuk, ám a Rauch sátorban annyira rossz volt a hangosítás, hogy már a második sorban nem értettük, hogy mit énekelnek az előadók, így a műsor szinte teljesen élvezhetetlenné vált.
Meggyűlt a bajunk az árakkal is: egy korsó sört 390 Ft-nál olcsóbban nem lehetett kapni, a 4 cl-es tömény is 600 Ft-ba került (ráadásul fel volt vizezve), szerintem ez egy egyetemi fesztiválhoz képest kimondottan drága. Az viszont mentségére legyen mondva a szervezőségnek, hogy EFOTT árjegyzék volt, tehát fix ára volt minden terméknek minden sátorban.

Summa summarum, első fesztiválnak nem volt rossz, az apró nüanszoktól eltekintve egészen élveztük, jövőre pedig kipróbálunk valami mást!

A szerzőről