Pp kicsi 45
2017-12-14

Ha Anglia ezt hallaná...

Interjú a Long Play 33 1/3-dal. Másodjára látogatta meg a királyi televíziót a banda, miközben egyik rádióinterjúról mennek a másikra. A britpop műfaj köszöni itthon is jól van, jó kezekben.

Interjú a Long Play 33 1/3-dal. Másodjára látogatta meg a királyi televíziót a banda, miközben egyik rádióinterjúról mennek a másikra. A britpop műfaj köszöni itthon is jól van, jó kezekben.

Mikor alakult a zenekar és mik voltak az elképzelések?

Derecskei Zsolt: a zenekar két éve alakult, jelenleg Békei István, Fehér ’’Szegecs’’ Zoltán, Bakó Balázs és jó magam alkotjuk bandát.

Békei István: egyszerű művészi önkifejezésről van szó, de kíváncsiak voltunk a reakciókra. Volt egy albumra való anyagom, ehhez összeállt a zenekar, mindenki hozzáadva a saját ötletét.

Bizonyára minden interjú első 5 percében elhangzik a kérdés, így én sem hagylak békén titeket vele: honnan jött ez a név?

D.Zs.: aki nem ismerne minket, annak számára ez egy iránymutatásként szolgál. Ahogy mi szoktuk mondani, a zenekar a 60-70-es évek csillogó, fekete hanghordozójáról, a bakelit lemezről (Long Play record, percenkénti fordulatszáma pedig: 33 1/3.) lett elnevezve, mintegy útmutatóként a stílusirányzatunkra. Ezt a zenei irányvonalat követjük, és ebből a klasszikus rockból merítünk a számokhoz. A 60-as évek hangzását a mai modern technikával próbáljuk ötvözni, ami nagy feladat, hisz nem szeretnénk, hogy ódivatúnak hasson a zenénk.

Ha már a bakelit szóba jött: van otthon gyűjtemény?

B.I.: természetesen van, számomra a legértékesebb darabja egy eredeti, 70-ben megjelent Let It Be, a Beatles-től.

Mit kell tudnia egy laikusnak a britpop-rockról és mit jelent nektek?

B.I.: Mi kezdetben nem tudtuk besorolni a Long Play-t, aztán egyre többen mondták, hogy ez indie, britpop, tehát ebbe a kategóriába kerültünk. Egy emészthető, gitárcentrikus és feszes stílus.

D.Zs.: Így van, egy könnyen befogadható angolszász popzene. A The Verve, a Beatles, vagy az Oasis munkássága nagyszerűen bemutatja, hogy miről is szól a britpop.

Érezhető az erős Beatles befolyás. Rajtuk kívül mely zenekarok gyakorolták rátok a legnagyobb hatást?

B.I.: engem anno a Deep Purple kerített hatalmába, de manapság már nem szeretnék Ritchie Blackmore lenni. Ami a hangzást és a játékomat leginkább alakította, az a The Who, a Led Zeppelin és a Uriah Heep volt.

D.Zs.: mondhatjuk, hogy 80%-ban a Beatles, de Gary Moore és Angus Young gitárjátéka is nagy hatással volt rám, bár elsődleges hangszerem a billentyű.

Nemrég jelent meg a lemezetek. Hogy sikerült a lemezbemutató koncert?

D.Zs.: talán mondhatom, hogy az eddigi legjobb Long Play buli volt az összes közül. Szakmai szemmel is remekül teljesítettünk: olyan műsort produkáltunk, ami érdemes volt arra, hogy a közönség meghallgassa.
A ‘’Being Nowhere’’ lett az album címadó dala. Miért pont ezt választottátok?

B.I.: az egész Long Play sztori ezzel a dallal indult. A megszületése olyan lökést adott, ami végül a zenekar megalakításához és az album kidolgozásához vezetett.

D.Zs.: Pistinek ez egyfajta magánakciója volt, ha mondhatjuk így. Ő volt az aki elkezdte és faltörő kos módjára tört előre és írta a számokat.

A legtöbb zenekarnak nincs túl sok esélye bekerülni a köztudatba. Szerintetek a Long Playben megvan ez a lehetőség?

D.Zs.: élőzenében a rock és a metal dominál most, elég megnézni a fesztiválok felhozatalát. Viszont a britpop egy sokkal populárisabb műfaj, és amennyire én látom, a Beatles – ami ennek a stílusnak a gyökere – újabb virágkorát éli a fiatalok körében. Ami visszatartó erő, az az angol nyelven történő zenélés. Sokan elvárják, hogy legyenek magyar nyelvű számok, ehhez a stílushoz azonban ez nem passzol.

Vannak-e tervek az új anyaggal kapcsolatban?

B.I.: A következő lemezre a tempósabb darabokat szánjuk. Kicsit indie beütésűre tervezzük, immár nem csak technikai modernizálással. Ha minden a tervek szerint halad, még idén megjelenik a második Long Play lemez.

Sok sikert kívánunk a csapatnak a továbbiakban!

A szerzőről