Pp kicsi 45
2017-12-14

Sört iszik és vasat prédikál

– ilyen volt a Masters Of Rock I. rész. Egyszer minden átlagos fesztiválozó fejében megfordul a gondolat, hogy a következő nyáron valami nagyobbnak, látványosabbnak, hangosabbnak, de leginkább külföldinek szeretne a részese lenni. Így igazi metalhead-ként Csehországba vezetett az utunk. Nem is bántuk meg.

Egyszer minden átlagos fesztiválozó fejében megfordul a gondolat, hogy a következő nyáron valami nagyobbnak, látványosabbnak, hangosabbnak, de leginkább külföldinek szeretne a részese lenni. Így igazi metalhead-ként Csehországba vezetett az utunk. Nem is bántuk meg.

A programok és a bérletárak összehasonlítása után a temérdek külföldi fesztivál közül a vizovicei négy napos dzsembori emelkedett ki győztesként. Kilencedik alkalommal is a legnagyobb nevekkel találkozhatott a bőrgatyás nagyérdemű, úgy mint a Pannónia Fesztivált is megjárt, legendás Twisted Sister (istenem, hogy remegett a kis szívem amikor Dee Sneider megjelent a rózsaszín mikrofonállványa előtt), a power metal legnagyobbjai között számontartott Helloween, Hammerfall és Rhapsody of Fire, de itt volt az AC/DC babérjaira törő Airbourne, a Guano Apes, a Powerwolf, a magyar Ektomorf, valamint a Finntroll, akik az Eluveitie-vel új projektet megalkotva, elhozták a Pagan Alliance showt, de itt csak néhány fellépőt említünk a sok közül.

Nincs az a rocker akinek ne lábadna könnybe a szeme ezt olvasva, ám erre még rátesz egy lapáttal, hogy a négy napos tiket ára nem haladta meg a 15.000 Ft-ot, az utazás költsége pedig tele kocsival sem húzós, a MÁV pedig remek kedvezményekkel szolgál, ha utánajár az ember. Na igen, a MÁV… egy pillanatig sem élt bennünk az illúzió, hogy zökkenőmentesen, menetrend szerint induljunk el. Az első körben bejelentett fél órás késésen még vígan együtt hahotáztunk a kanadai utitársunkkal, ám mikor a vonat négyszer, ismétlem négyszer indult el, majd tolatott vissza 10 perc után a pályaudvarra, akkor már kicsit égett pofánk a leányzó előtt. Az pedig csak hab a tortán, hogy az út felénél, rekkenő hőségben a valószínűleg revizionista légkondi nem volt hajlandó tovább működni északi szomszédunk területén, de jogos, mert elnézve a vagonok állapotát, a vonat idősebb volt mint Szlovákia.

A nem különösebben kényelmes út után festői, dimbes-dombos környéken találtuk magunkat Vizovice határában. A koncertek az itt létesült Rudolf Jelinek likőrgyár betonterületén zajlottak ami bár nagyon metál, mégis ront a hozzám hasonló ökoharcosok összképén. Ezen olyan sokat mondjuk nem volt időm rágódni: a mellettünk sátrazó cseh barátaink egy sokat mondó “helló” után elkezdték erőszakosan önteni belénk a szilvóriumot majd 3 perc múlva a kissé távolabb eső lányhad – a magyar szokással szöges ellentétben – elkezdett minket cigivel kínálni. A cseh lányokról azért megjegyezném, hogy ennyire bevállalós és könnyed hölgyek sokaságával még egyszer nem találkoztam idehaza. Két sör után csak néztem, mint Galaktika újságíró az Erotika Expon. Alapvetően tehát vendéglátóink nagyon barátságosak voltak, az egyetlen zavaró tényező csupán az volt, hogy csak elvétve találtunk olyan embert, aki a csehen kívül beszélt más nyelvet. Ennek ellenére nem volt gond megszerezni az életmentő söradagokat, melyet a fesztivál területén 30 koronáért, azon kívül pedig 22-ért mértek, 40-50 koronáért pedig már ehettünk is valamit. Tessék kiszámolni, hogy itthon ezeket mennyiért kapjuk meg.

Az első nap felhozatalából mi az Alestorm koncertjével kezdtünk. A hírtelen igen nagy népszerűségre szert tevő kalózbandához tavaly már volt szerencsém, és mint akkor, most is igazi tortugai mulatozáshoz volt szerencsénk, a csapat ugyanis egy Best of műsorral készült, tele tempósabb számokkal. Egyszerre lendültek a magasba a kalóz zászlók és rumosüvegek mikor felcsendült a Wolves of the Sea, vagy a Captain Morgan’s Revenge.

Őket követte a nap csalódása, a szebb időket is megélt Virgin Steele. Se a basszusgitáros, se a gitáros nem kísérte el a csapatot, így igen szegényes volt hangzás, amit a pocsék beállítás csak tovább húzott. David DeFeis énekes próbálta menteni a menthetőt és egymaga elvinni a bulit, de nagyon rosszul döntött, mikor megpróbálta végigsikítani a műsort. A giccsbe fulladt rikoltozás hazavágta az összes számot, amik így sem az ismertebbek közül lettek összeválogatva. Akik először hallották a VS-t valószínűleg nem adnak újabb esélyt a csapatnak.

A Bonnfire-t és az Amorphist messziről hallgattuk majd sörözés után a Finntroll és az Eluveitie közös koncertjére estünk vissza. Még a koncert előtt örültem magamban, hogy egy monstre előadás következik legalább 15 hangszeressel egyszerre a színpadon, de ez nem igazolódott be: láttunk és hallottunk egy Finntroll és egy Eluveitie koncertet ősszefésülve, és hol az egyik, hol a másik zenekarból ugrottak be vendégzenészek. Egyébként a koncepció nem volt rossz, de szerintem többet is ki lehetett volna hozni belőle.

Az est fénypontja számunkra egyértelműen a Hammerfall volt. Sokan fanyalogva fogadták az új albumot, amiért más zenei irányba nyitott a banda, de jelenthetem, hogy remekül szólnak az új számok élőben is, akinek pedig nem tetszett az új anyag, az valószínűleg fanyalogva tapasztalta, hogy a setlist gerincét ennek számai adják. Annak ellenére, hogy eleredt az eső, rengetegen gyűltek össze a színpad előtt és a koncert végéig nem is lehetett panasz a közönségre, sem a zenekarra. Cansékon látszott a jó kedv, élettel teli produkciót láthattunk. Sokan kritizálták Joacim énekteljesítményét nemrégiben, de nekünk úgy tűnt minden rendben. Néhol elcsalta a magas hangokat, de összességében elégedettek lehettünk a hallottakkal. A repertoárba néhány klasszikus is bekerült, úgy mint a Hearts On Fire, a Heeding The Call, vagy a Let The Hammer Fall.

Az nap zárókoncertjét a Moonspell adta, ám a kellemes hölgytársaság elcsalogatott minket sörözni, így egy sörsátor alatt vártuk a másnapot.

A szerzőről