Pp kicsi 45
2017-12-12
201203k%c3%bcls%c5%91party

Szote halunk meg?

Elmélkedés arról, hogy a pénz és a hatalomvágy hogyan tehet tönkre hallgatói közösségeket, kari lapokat.

Az utóbbi években évtizedben, megfigyelhető volt, a klasszikus diákhagyományok fokozatos eltűnése, és egyesek szerint a hallgatói közösségek leépülése is.

Mi változott?

Egyrészt a kreditrendszer bevezetését szokták megnevezni, mint okot (mivel ezzel eltűntek az állandó évfolyamok, és csoportok) másrészt az egyre szigorúbb jogszabályok miatt jóval kevesebb olyan összejövetelt, hagyományt lehet megtartani, melyek régen népszerűek voltak. Például sokkal nehezebben véghezvihető ma egy hídon tartott kötélhúzás, egy többszáz fős fürdés egy szökőkútban, egy hasonló méretű szobormászás, illetve a városi vetélkedőre egy szippantóskocsi jóhiszemű kölcsönkérése. Másik nagy változás szerintem magukban az egyetemisták hozzáállásában, szórakozási igényeiben, következhetett be.

Az elmúlt 5-10 évben felvételt nyerő gólyák már jó pár fesztivállal, nagyobb rendezvényekkel a hátuk mögött lépnek be, az egyetem kapuin, így az elvárásaik is ehhez igazodtak, fontosabb lett egy összejövetel mérete, látványossága, mint a személyes jellege.
Országos szinten a hallgatói igények megváltozásában meglátták a lehetőséget, különböző utazási irodák, rendezvényszervező cégek, illetve (akár a hallgatók közül is kikerülő) vállalkozók, politikuspalánták is. Rájöttek arra, hogy nagy hallgatói tömegeket megmozgató sport és kulturális rendezvények szervezésének átvétele, nagy előnyt jelenthet mind reklám, mind bevétel szempontjából. Példaként említhetnénk, a több ezer fős egyetemi partysítáborokat, vagy a különböző rendezvényszervező cégek által szervezett gólyabálokat gólyatáborokat. (Akár fel is tehetjük a kérdést: Vajon van-e arra esély, hogy a Medikus Kupa szervezési joga kikerüljön az egyetemek, és a hallgatók kezéből? Főleg az idei után.) Habár sokunk szerint így az egész rendezvény, a nagy tömegek és a profitorientáltság miatt elveszti a családi jellegét, a hallgatók többsége számára az alacsony ár, és profi szervezés miatt talán még mindig ez lesz a vonzóbb módja a bulizásnak.

Talán.

További probléma, hogy mivel az egyetemista réteg mint új potenciális célközönség belépett a szórakoztatóipar látókörébe, a már meglévő kisebb egyetemi amatőr programok, mint konkurens megmozdulások jelentek meg. Gazdasági szempontból, ezért a fent említett piaci közszereplőknek érdeke ezeknek a pénzügyileg jelentéktelen hallgatói szervezetek (egyesületek, kari lapok kiadói, kollégiumi bizottságok, öntevékeny csoportok) hosszútávon történő „beolvasztása” illetve a „piacról” való kiszorítása is. Valószínűleg ennek a folyamatnak az eredményekén fog egy-két éven belül megszűnni mint “kari lap” a most olvasott újság is.

Valószínűleg.

Mert ha jobban körbenézünk azt látjuk, hogy az elmúlt pár évben olyan sok saját magunknak szervezett kis költségű program (zenei est, kollégiumi kirándulás, sárkányhajó, Medikusshock, Ne állj le! stb.) ütötte fel fejét karunk hirdetőtábláin, hogy ha akarnánk se tudnánk az összeset meglátogatni aktív félév mellett. Ugyanis még mindig sokan választják ezeket a maximum pár száz fős undorgound „Szotés” összejöveteleket, a Night Feverek, Testis bulik és egyéb zenés párzási vetélkedők mellett.

Hogy miért?

Erre a végső választ Ti adtátok meg az idei Medikus kupán. Az a lelkesedés, fanatizmus amit a szegedi szurkolók arcán sugárzott, az a torka szakadt hőbőrgés több volt mint egy sima fesztiválhangulat. Felsőbbévesek által már halálra unt „Napfény városa” illetve „Szote ollé!” dalok új értelmet nyertek, mert azzal, hogy „mindannyian” ott voltunk minden egyes elhangzott rigmus, egy olyan endorfin-hullámot indított el a Szegediekben, ami miatt tényleg egy közösségben érezhettük magunkat egy pillanatra. Sokkal mélyebben van bennünk ez mint gondolnánk, talán ez a város tehet róla, vagy az orvostanhallgató lét közös szívásai, nem tudjuk, de sokkal több kell ahhoz, hogy ez a kapcsolat megszűnjön mint pár rendezvény, vagy hagyomány eltűnése. Az ilyesfajta „identitástudat” egy ritkaság, egy érték egy olyan jelenben ahol az emberek többsége soha nem tapasztalta meg milyen lehet egy családnál nagyobb közösségnek a tagja lenni…

Martin Dénes

A szerzőről