Pp kicsi 45
2017-08-21
321463 222267677829796 996947933 n

Tanévkezdés fesztivállal

Egy tanév kezdetében nem sok móka van. Vége a nyárnak, a gond nélküli éjszakáknak, a végtelenbe nyúló fesztiváloknak és házibuliknak. A diákok visszaszállingóznak a szürke tantermekbe, hogy aztán tudatosuljon bennük, milyen tömérdek tananyag vár majd elsajátításra a következő hetekben, hónapokban. A szegedi Jogi Kar hallgatóinak azonban nem csak erről szólnak az iskolakezdés első napjai.

Immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a SZTE ÁJTK Tanévnyitó Fesztivál és semmi nem utal arra, hogy ne lenne ugyanolyan nagy durranás, mint az elődei. Az egy napos rendezvénysorozat ismét rengeteg lehetőséget fog kínálni az első héten az iskolapadban megfáradt hallgatóknak.

Szerda délután 4 órakor veszi kezdetét a fesztivál egy tehetséges, fiatal lányokból álló formáció, az EHÖK SE Cheerleader produkciójával. A pompom lányok műsorának végeztével pedig a dékán egy rövid köszöntővel nyitja meg a Tanévnyitó Fesztivált. Ezután a jelenlévő gólyák esküt tesznek, amivel hivatalosan is a Jogi Kar hallgatóivá válnak. Az eskütétel után pedig fellépők egész sorozata fogja a jelenlévőket szórakoztatni. Ahogy eddig is, lesz Dumaszínház, ahol Beliczai Balázs fog mikrofont ragadni, és a jelenlévőket megnevettetni.

Ezután pedig a rendezvény egyik csúcspontjaként számon tartott sztárfellépő következik. Tavaly a Hip Hop Boyz volt a vendégünk, és annyira jól sikerült a koncert, hogy még én is meglepődtem, amikor a tömeg – többek között én is – a fellépőkkel együtt énekelte legismertebb dalaikat. Idén is nagy meglepetésre lehet számítani, ugyanis nem más fogja meglátogatni kicsiny kis Jogi Karunk színpadát, mint az Ámokfutók. A 90-es évek nagy ikonja, Kozsó pedig biztos fergeteges hangulatot fog teremteni a Lófaránál. Nem csodálkoznék, ha szerda éjjel Szeged belvárosának falai a Szomorú szamuráj című sláger jól ismert dallamait visszhangoznák szerte a városban.

A nosztalgiát ígérő koncert után pedig mindenki készülhet a szintén hagyománnyá vált Jogász Nyitóbulira, ami a JATE Klubban kerül majd megrendezésre. Az éjszaka hangulatáról a kihagyhatatlan Dj Afus, és Dj Gesbin fog gondoskodni.

Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy az idei Tanévnyitó Fesztivál is remek kikapcsolódási és szórakozási lehetőséget fog nyújtani kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A másnap reggel kezdődő előadások pedig senkit ne tántorítsanak el attól, hogy részt vegyenek az év egyik legnagyobb buliján. Vétek lenne kihagyni.

L.T.

A szerzőről