Pp kicsi 45
2017-03-22
Pulzus%20bor%c3%adt%c3%b3 v%c3%a9gl

Szerkesztői levél

_

Bementetek a Nagyokiba. Vagy valamelyik kollégiumba. Vagy éppen a Pulzusban kávéztok. Megláttatok egy újsághalmot a megszokott helyeken. Megörültetek neki, mosolyogva elvettetek egyet közűlök, majd meglepődve forgattátok, miközben másik kezetekkel a fejeteket vakartátok. „Valami nem stimmel. Ez nem olyan, mint szokott lenni.” – szaladt át agyatokon a gondolat. Tudom, hogy így történt. Hiszen ezeket a sorokat olvassátok.

A Pulzus-Spiritus – mint láthatjátok – megújult. Kívülről és belülről egyaránt. Ez a változás szükséges volt, nem úri hóbortból találtuk ki. Kisebb is lett, tudom… de mint ismeretes, nem a méret számít, hanem – esetünkben – a tartalom, és annak minősége változatlanul kiváló, ezért a tehetséges új tagokkal kiegészült, de még nagyrészt a „régi” szerkesztőség kezeskedik.

Asszociációs képességünk, humorunk és fantáziánk változatlan, továbbra is ontani fogjuk magunkból mindazt, amit eddig is tettünk. Remélem elnyeri tetszéseteket így, új külsővel is, és továbbra is az első számú kedvenc médiumotok lesz.
Maradjatok továbbra is lelkes Pulzus-Spiritus olvasók!

Sandi Dániel
Főszerkesztő

A szerzőről