Pp kicsi 45
2017-06-27
The road ahead 1920x1200 best twitter backgrounds

Vándorút - 3. rész: Fény derül a titokra?

Egy történet Emma életőréül, aki a jövőben. Miért olyan a világ amilyen? Mi tette ilyenné?

…..Késő volt már, nagyjából éjfél lehetett, így alvásra próbáltam magam kényszeríteni. Próbáltam, próbáltam, de nem ment, így kikeltem az ágyból és kimentem a nappaliba. Láttam, hogy nagyapa fejét lehajtva egyedül ül a kanapén. Túl kíváncsi voltam, így gondolkodás nélkül odafutottam hozzá és belefészkeltem magam az ölébe.
- Te miért nem alszol?! – kérdezte meglepődve.
- Nem tudok.
- Mi az, hogy nem tudsz?
- Nem tudok. És te? Te miért nem alszol? A legtöbb öreg ilyenkor már a nyálát folyatja.
- Baglyot játszok. – mondta félig mosolyogva.
Csendben ültünk és néztünk ki a fejünkből, mint két mindentudó, majd egyik pillanatról a másikra felkapott és bevitt a szobámba, be az ágyra.
- Aludj most már!
- Kíváncsi vagyok.
- Holnap minden kérdésedre választ kaphatsz. Szép álmokat!
- Jó éjt!

Vajon miért ült kint nagyapa? Min gondolkozhatott? Túl sok kérdés rohangált ismét a fejemben, de egy idő után belefáradtam, így elbújtam a takaró alá a sok-sok kérdés elől és rövid időn belül el is aludtam.
Számos reggelhez hasonlóan, most is tíz óra tájban ébredtem. Pizsamámat fürgén ledobtam magamról, majd felkaptam az első ruhadarabot, ami a kezem ügyébe keveredett, gyorsan magamra húztam és rohantam a konyhába. Csend volt. Nem volt senki az asztalnál, még megterítve sem volt. Hol van anya? Hol van nagyapa? Nagyapa szobájához siettem, de ott sem találtam senkit. Ágya már be volt vetve, szürke csíkos pizsamája összehajtva, el volt pakolva maga után, így biztos, hogy már régebb óta fent van, hisz máskor mindig reggeli után végzi el ezeket a dolgokat. Nem tudtam hol lehetett. Pár perc semmibe való bambulás után robotszerűen megmozdítottam a lábaimat egészen a szomszédos szobáig. Bekopogtam. Vártam egy ideig, hogy hátha kilép valaki az ajtó mögül, de senki nem tette. Lenyomtam a kilincset és csodák csodájára a zár kattant egy nagyot és kinyílt. Egy hangot nem hallottam, így belöktem az ajtót és beléptem a szobába. Most teljes képében tudtam megtekinteni, rohanás és félelem nélkül. A polc továbbra is színes dobozkákkal volt tele, de most közelről is megnéztem őket. Egyesével mindegyik különböző méretű és alakú tablettákkal volt tele. Elolvastam, a dobozok elején található leírást, hogy mi mire való, de a legtöbb érthetetlen volt számomra, nem tudtam mire használhatóak. A polc előtt állt az emelőszerkezet, s attól balra a sarokban volt egy kisebb szekrény, ami kulccsal volt bezárva. Az üvegajtón túl kis műanyag dobozkákba voltak különböző színű folyadékok öntve. A szekrény mellett volt anya ágya, mely nagyapáéhoz hasonlóan volt bevetve. Volt még egy kisebb asztal, melynek tetejére egy nagyobb tükör volt rárakva. Három féle fésűt láttam még, mind telis teli anya hajával, valamint némi sminkeléshez használatos dolgot. Rúzst, pirosítót, szempillaspirált és ceruzát. Ezek közül anya csak a pirosított használta, de azt szinte nap mint nap. A szoba hangulata rideg volt és félelmetes. Nem volt otthonos, nem voltak képek kiaggasztva a falra, nem voltak családi fotók kirakva a pocokra, nem volt egy növény sem a szobában. Büdös volt bent és hideg.

Hirtelen ajtócsattanást hallottam, így én is gyorsan kifutottam a helységről, gondosan, halkan bezártam az ajtót, majd a nappaliba futottam és végignyúltam a kanapén. Anya és nagyapa jött be a hátsó ajtón egymást átkarolva.
- Hát ti merre voltatok? – szólaltam meg.
- Neked is jó reggelt! Édesanyádnak sétálni támadt kedve, gondoltuk, úgyis sokáig alszol.
- Reggeliztetek már?
- Igen, megkínlódtam a tejberizzsel, ott van a gáztűzhelyen, de szerintem neked már melegíteni kell.
- Nem hiszem, hogy már most ennék.
- Miért nem? Mikor keltél?
- Most körülbelül 10 perce. Épp, hogy kimásztam ide a nappaliba és már jöttetek is. Merre voltatok sétálni?
- Elsétáltunk egészen a patakig. – válaszolt anya.
- Hú! Az nem kis séta! – reagáltam.
- Hát nem, így megyek is lepihenni drágám, ha nem gond.
- És mikor fejezed be a történetet?
- Ha felkelek, szólok, rendben? Megígértem, hogy elmesélem az egész történetet, be is fogom tartani a szavamat.
- Rendben.
Azzal a lendülettel, ahogy beléptek a házba, anya el is vonult a szobájába. Csalódott voltam, mert tényleg abban reménykedtem, hogy most minden titokra fény fog derülni. Ismét ketten maradtunk nagyapával.
- Na! Gyerünk enni! Megmelegítem neked! – szólt oda.
- De ne sokat!
- Annyit eszel, amennyit kapsz! – viccelődött.
Nagyapa bedobta nekem a mikroba a tejberizst, majd elém rakta a tányért. Miközben falatoztam készített nekem teát, meg magának valami vitaminlöttyöt, amit minden reggel magába önt. Leült mellém az asztalhoz, majd fancsali képpel kortyolgatta a vitaminbombáját.
- Minek iszod azt a löttyöt? Nem is ízlik. – kérdeztem.
- Azért, hogy egészséges legyek!
- Egyél helyette sok gyümölcsöt, meg salátát! Ugyanaz lenne. Meg legalább akkor nem vágnál ilyen fejet hozzá.
- Milyen fejet?
- Látnod kéne. Holnap hozok egy tükröt az asztalhoz, és megtudod! – nevettem.
- Haha. Nagyon vicces.
- De mire jó az, hogy összeturmixszolod a sok zöldséget meg gyümölcsöt, majd megiszod. Edd meg őket külön! Vagy nem bírja már a fogad? – viccelődtem.
- Hahaha. Bolondgombát ettél, míg nem voltunk itthon? Biztos azért nem vagy éhes.
- Tudod nagyapa, egyszer mindent ki kell próbálni! – kacsintottam.
- Na, de ilyet? – nézett rám meglepődve – Sok mindent ki kell, így van, de te még fiatal vagy. Mondhatni kis vakarcs!
- Kísérletezni szabad!

Nagyapa nem szólt egy szót sem, így mélyen a tányéromba bambultam. Próbáltam visszafogni a nevetésemet, mert időközben fel felnéztem rá, ahogy letuszkolja a torkán a vitaminlöttyét. Nem tudtam megérteni. Ami nem finom, azt miért issza meg? Szó nélkül töltöttük el a reggeli további részét, majd nagyapa csendben elmosogatott. Míg ő mosogatott én megpróbáltam magamnak valami normális fejet varázsolni. Hajfésülés és arcmosás közben azon gondolkodtam, hogy vajon van-e olyan ember, aki nem néz ki borzalmasan közvetlenül ébredés után? A nőknek általában meg kell fésülködniük, mert az éjszakai álmok kavalkádja miatt úgy kelünk fel reggelente, mintha egy szénaboglya lenne a fejünk helyett. Az arcmosás, fésülködés után jöhet a smink, ami megint nem néhány pillanat. A nők gondosan kihúzzák a szem kontúrvonalát, óvatosan felviszik a szempillaspirált, s rettentően figyelnek arra, hogy egy csomó se legyen az apró szempillákon. Sokan használnak pirosítót, szemhéjfestéket, ami megint külön ügyességet igényel. 12 évesen még sosem voltam kifestve. Azaz, de, voltam. Nagyinak óriási sminkkészlete volt. Mondhatni az volt az ő kincse. Külön ládikája volt, amiben mindenféle eszközt megtalálhattunk a tökéletes smink elkészítéséhez. Volt benne legalább száz féle rúzs, ezerszínű szemfesték, szemceruza, púderek, alapozók, ecsetek, púderecsetek, szivacsok, tusok, és a kedvenc eszközéből, a szempilla göndörítőből is volt legalább egy tucatnyi. Őrülten szerette magát sminkelni, emlékszem, mindig órákat töltött el a tükör előtt, csak hogy meseszépnek érezze magát. 10 éves lehettem, amikor egyszer odavittem egy széket az övé mellé és azt mondtam neki, hogy na, most én jövök! Nem is kellett neki kétszer mondanom, nem kellett kérnem, nem kellett szépen, nagy szemekkel néznem rá, egyszerűen csak fogta a rúzst és a számra kente. Majd szolidan tett az arcomra némi pirosítót és a szempillámat is óriásira növesztette. Hercegnőnek éreztem magam, kivételesnek, hisz a varázs ládika kincsét használta. Visszagondolva, én is ilyen leszek? Aki órákat tölt majd el a tükör előtt, csak hogy szépnek, különlegesnek érezze magát? Minden egyes reggel? Elmerengtem ezen a kérdésen, de arra jutottam, hogy inkább az alvást fogom választani és attól leszek igazán különleges. Mennyivel könnyebb a férfiaknak. Órákkal tovább aludhatnak, majd miután felkeltek, arcot mosnak, esetleg borotválkoznak és már kész is vannak, indulhat a nap.

Fogat mostam, megfésülködtem, felkötöttem a hajamat majd gyorsan kiszaladtam a nappaliba és szinte tűkön ültem. Vártam anyát, vártam, hogy kijöjjön, leüljön mellém, átöleljen és folytassa a mesét. Körülbelül tíz percig bírtam a várakozást, s azt is úgy, hogy percenként az órát bámultam. Tudtam, hogy anya délig biztosan aludni fog, így elhatároztam, hogy biciklizek egyet. Amint kiléptem az ajtón és elindultam a biciklim felé őrült csilingelést, csengetést hallottam. Mi lehet ez? Sose hallottam még, de mire eszméltem nagyapa már gazella léptekkel haladt el mellettem, s rohant be a házba. Utána futottam, s láttam, hogy anya szobájába száguldott ilyen sebesen.
- Hívd azt a telefonszámot, ami ott van a polcon! Gyorsan! – zihálta hevesen.
- Mi a gond? – kérdeztem rebegő hangon.
- Csak hívd a számot és mondj annyit bele, hogy Grey! Ne kérdezősködj!
Kirohantam a nappaliba a telefonért, majd a polchoz szaladtam és rögvest elkezdtem tárcsázni a számot. A kezemet képtelen voltam irányítani, teljesen ösztönösen mozogtak az ujjaim, valósággal hittek annak, amit magam előtt látok. A telefonba egy kedves női hang szólt bele, de annyira elmémen kívül voltam, hogy csak ordítani bírtam azt, hogy „Grey! Grey! Grey!”. Fogalmam nem volt arról, hogy miért is kell nekem anya vezetéknevét kiabálnom a telefonba, de mindenképp hatásos volt, mert 15 perccel később már ott termett a házunk előtt egy mentős autó. Az kocsiból kiszállt két fickó, akik berohantak a házba, be anya szobájába, s egy injekciót nyomtak be a hasába. Anya légzése ekkor visszaállt mondhatni a normális szintre, de továbbra sem nyitotta ki a szemét. Testem remegett, ledermedt, de végül sikerült mozgásra késztetni ajkaimat:
- Mi baj van nagyapa? Mi történik?
- Emma maradj nyugton, nem fog semmi sem történni! Arra kérlek most, hogy maradj itthon, nekem el kell mennem anyával egy rövid időre, de ígérem, vacsorára hazajövök!
- De…
- Nem lesz semmi gond! Csak ígérd meg nekem, hogy itt fogsz várni! Megígéred?
- Meg.

Amint kimondtam azt, hogy „meg”, nagyapa nyomott egy csókot a homlokomra, átölelt, majd a két fickó után rohant, akik idő közben anyát kivitték a mentőautóba. Ott álltam egyedül anya szobájában, s nem tudtam, mire gondoljak. Leültem az ágya elé, s néztem a semmibe. Nem kavargott bennem semmi, nem gondolkodtam, nem törtek elő bennem kérdések ezrei, egyszerűen csak bambultam a semmibe és nem éreztem semmit. Üres voltam. Üres, mint a szoba, ahol 5 perce még anya feküdt.

Folytatás hamarosan!

A szerzőről