Pp kicsi 45
2017-03-30
Img 0541

Indian wedding – magyar szemmel

Január 30-án volt 65 éve, hogy Mahátma Gandhi, indiai jogász, politikus és a hindu vallás spirituális vezetője elhunyt. Sosem gondoltam volna, hogy pont ekkor magam is Indiában leszek, és láthatom Gandhi arcképét minden valutájukon és részt vehetek a hinduizmus által megkívánt életformában.

Január 30-án volt 65 éve, hogy Mahátma Gandhi, indiai jogász, politikus és a hindu vallás spirituális vezetője elhunyt. Sosem gondoltam volna, hogy pont ekkor magam is Indiában leszek, és láthatom Gandhi arcképét minden valutájukon és részt vehetek a hinduizmus által megkívánt életformában.

Emellett az sem sokaknak adatik meg, hogy részesei lehessenek egy rendhagyó indiai esküvőnek, amik általában több napig, vagy akár másfél hétig is eltartanak. Én mégis január utolsó hetében Mumbaíba utaztam, India legnépesebb, 14 millió főt számláló városába, hogy szinte családtagként éljem át az eseményeket.

Indiáról egy kicsit általánosságban. Lakossága 1.2 milliárd körül forog, de akár 1 millió fő is lehet a hibaszázalék aránya a hatalmas szegénység miatt. A lakosság 82%-a hindu vallású. Éghajlata monszun, aminek három évszakából most a hűvös, száraz időjárás tart, de így is 35 Celsius fok van árnyékban. Pénzneme a rúpia, egy rúpia kb. 5 Ft-t ér. Fő nyelve az angol, emellett több mint 1600 nyelvjárást jegyeztek fel. Így minden indiai gyermek min. 2-3 nyelvet tanul.

Mumbaí (régi nevén Bombay) repülőteréről kilépve azonnal feltűnt, hogy más földrészen járok. Benzines, édes illatot éreztem, háromkerekű taxikkal közlekedtek, elvétve láttam pár felsőbb kategóriás autót is. A kormány jobb oldalt van, így az út bal oldalán vezetnek, de a járda, forgalmi sávok, KRESZ táblák, jelzőlámpák ismeretlenek számukra, mégis ritka a baleset.

Mumbaíban szinte hiányzik a középosztály, az emberek többsége út melletti sátrakban, garázs nagyságú kunyhókban él, ahol az ablakot és az ajtót ponyva helyettesíti. Az utcán élik a mindennapjaikat, és még nem is jártam a Dharavi városrészben, a Gettó milliomos forgatási helyszíneként is szolgáló, India legnagyobb nyomornegyedében. A taxisok esténként leparkolnak az út mellett és a kormányra dőlve töltik az éjszakát.

A tehetősebbek 30-50 emeletes, apartmanokra osztott házakban laknak, egyszerre akár 500-1000-en is. Ezekhez portás, medence és konditerem is tartozik. Ők sofőrt és több szolgálót is tarthatnak, ilyen családhoz volt szerencsém nekem is. A legszűkebb réteg magánházakban él, amihez már kötelező a biztonsági kamerarendszer és a 24 órás őrség is.

Az esküvő India ezen részén 3 napig tart. Én a menyasszony családja részéről vettem részt mindenben. Az előkészületekhez hozzátartozik a barátokkal való találkozás az esemény előtti napokon, ruha-, cipő-, ékszervásárlás, a helyszín díszítésének vezetése, menü összeállítása, tánckoreográfiák betanulása, vendégek fogadása, és a menyasszony kedvében járni minden tekintetben.

Az ismerősöm családja hindu vallású, egy közös ima keretében előre megbocsátást kértek az esetleges hibák elkövetéséért, és áldásért imádkoztak a jövőre nézve. Papot hívtak, aki folyamatos éneklés mellett elvégeztette a családdal (és velem) a mintaszerű lépéseket: vizet öntöttünk, ittunk a kezünkből, virágot tettünk az ősök fényképéhez, tüzet legyeztünk, füstölőkkel, gyümölcsökkel adakoztunk, egymás lábát érintettük meg a tisztelet jeléül, majd a kezünkből kását ettünk. Mindenki szemöldöke közé fel volt festve az a bizonyos piros pont, a bindi, és minden háztartásban jelen volt Ganésa, a pocakos, ember testű, elefánt fejű isten is, ami az akadályok eltávolításában, a bölcsességben és a gazdagságban játszik szerepet.

Január 28., szerda volt az esküvő első hivatalos napja, ami a jegyes pár lelkeinek egymástól külön való megtisztulásról szólt. A menyasszony lelkét élő zene kísérete mellett minden női rokon és vendég felkészítette az új életére. Piros festéket kentünk a homlokára, sárgát az arcára, kezére, lábára, vörös rizst szórtunk a fejére, csokival, marcipánnal etettük, banánt adtunk neki, miközben mi karkötőt kaptunk és fehér virágot tűztek a hajunkba. Miután mindenki sorra került, közös tánc következett, majd ebéd.

A második nap délelőttjén minden női vendég hennát kapott a keze mindkét oldalára, ez a kívánságokat váltja valóra. A menyasszonynak egészen a könyökéig és a térdéig ért a minta. Délután fehér lovon megérkezett a vőlegény a zenekarral, akivel a lány háza előtt egy órán át kellett a vendégseregnek táncolnia, csak ezután jött le a szeretett hölgy a helyszínre.
Este mindkét fél hozzátartozói táncokkal mesélte el a pár történetét, amiket már előre betanultak. Nem volt nehéz dolgunk, a menyasszony nővére táncosnő és énekesnő is egyben, több videoklipben is szerepelt már, emellett Dubaiban van tánciskolája.

A harmadik napon volt az egybekelés, hajnal 4-8 tartott a ceremónia, szintén ugyanazon a helyszínen, mint az előzőekben. Először csak a jövendőbeli férj imádkozott a pappal, majd a lány szülei, majd a jegyes pár következett. Az összetartozás jele a gyűrű helyett a nyaklánc, melyet egymás nyakába kötöttek. Közösen tüzet gyújtottak, amit együtt jártak körbe, hétszer, majd folytatták tovább a pappal a szertartást.Itt is nagy szerepet kapott a rizs, mint a jólét jelképe, amit egymás fejére kellett többször is szórni. A kimondott szónak náluk nem sok szerep jutott, a magatartásukkal mutatták ki házassági szándékukat.

A három nap fénypontja a fogadás volt, amit egy hatalmas nyílt területen, virággal, pálmafával, és szobrokkal díszített helyen, filmiparba illő kamerával rendeztek be az 500-700 vendég fogadására. A fő tevékenység a vacsorán kívül a fényképezkedés és a búcsú volt.

A kint töltött idő alatt, európai létemre hiányzott a hús és a friss zöldség, gyümölcs. Ezeket szinte egyszer sem ettem, hagyományaik szerint tilos a tűz az esküvő előtt és alatt, így húst sem esznek, gyümölcsöt meg csak imádkozáshoz használnak. Reggelire is többféle rizs közül választhattam csípős szószokkal, fehér lencséből (dál) készült tésztákat sütöttek ki, melyekhez fűszeres burgonyát kínáltak. Kést, villát egyszer sem fogtam a kezemben, kanalat is ritkán. Jobb kézzel esznek, a kenyérfélével szedik egy falatba a csípős rizst a krumplipürével. Sokszor nem tudtam, mik kerültek a szokásosnál kétszer nagyobb tányéromra, eddig számomra ismeretlen ízekkel találkoztam. Nagyon sok vegetáriánus él Indiában, és a hús tárolása, árusítása sem túl higiénikus, így egyébként is ritkán esznek állatot. Az utcán, fatörzseken vágják a vásárló által kiválasztott csirkét, a halakat a földön, újságpapírokon árulják, hűtőberendezést még a boltokban sem láttam, ugyanis a húsipari termékekkel együtt a mirelit áru is hiányzik.

Sokat tanultam a kultúrájukról is. Illendőségből beltéren egész nap mezitláb voltam, csak jobb kézzel ettem, ami után megnyaltam az ujjaimat. ’Namaszte’-val köszöntem, amit úgy lehetne fordítani, hogy ’Isten veled’. Az igen, nem és a talán kifejezésére egyaránt fejingatással felelnek, ami a magyar igen és nem fejbólintásainak ötvözése. A nők az utcán is népviseletben járnak. Csak temetéskor viselnek talpig fehéret, a feketét pedig nem tartják igazi színnek. Az esküvői viseletben is a piros, kék és a citromsárga dominált, minél több mintával és több kilónyi ékszerrel.

Kétségkívül ez volt életem egyik legemlékezetesebb utazása, amit csak tovább fokozott, hogy egyedül én érkeztem Európából. Része lettem egy indiai családnak, akikre bármikor számíthatok. Mindenki kedves és segítőkész volt, nyomát sem láttam a 21. század érdekközpontú viselkedésének. Őrzik a kultúrájukat, tisztelik a hagyományokat, mégis haladnak a korral. India az ellentétek országa, ahol találkozik a régi és az új, a szegénység és a jólét, mégis képesek akadályok nélkül egymás mellett élni. Példát lehetne venni erről a kontinensnyi országról, ahol képesek a demokrácia keretei között 100 magyarországnyi embert békében tartani a mérhetelen szegénység és nyomor ellenére is. Az emberek hozzáállása, pozitív gondolkodása viszi előre az országot, még ha lassan is, de biztosan.

„ A különbség a között, amit megteszünk és amire képesek lennénk, megváltoztatná a világot”
(Gandhi)
Bartos Blanka

A szerzőről