Pp kicsi 45
2017-05-24
Szs20130404 otdk tesi szekcio megnyito 002

A tesisek is elkezdték

A mai napon megkezdte működését a XXXI. OTDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekciója, az SZTE-JGYPK rendezésében.

A mai napon megkezdte működését a XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciója, melynek lebonyolítását idén a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar kapta feladatául. A versenymunkák előadása a holnapi napon, április 5-én kezdődik a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központban.

A délután 14 órakor kezdődött megnyitó ünnepséggel kezdetét vette a XXXI. OTDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekciója. A karunk rendezésében zajló esemény egyike – az összesen tizenhat közül –az azon négy tudományterület köré szerveződő megmérettetésnek, amelyek otthonául az SZTE szolgálhat az idei évben. A három napos rendezvény célja, hogy diszciplínájuk legkiválóbb hallgatói bemutathassák a nagyérdeműnek kutatásaik eredményét és mikéntjét, ezzel pedig versenybe szállhassanak a szakmai zsűri díjaiért. Az egyes felsőoktatási intézményekben rendezett helyi fordulókra nevezett 13000 pályamunkából körülbelül 5000 jutott tovább a mostani, országos lebonyolítású körbe.

A megnyitón részt vett Dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke, Dr. Tihanyi József, a XXXI. OTDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekció Szakmai Bizottságának elnöke, Dr. Balogh László, a XXXI. OTDK Testnevelés- és Sporttudományi Szekció Szakmai Bizottságának ügyvezető elnöke, Dr. Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Dr. Galambos Gábor, az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar dékánja, Tóth Károly, helyi önkormányzati képviselő, illetve Hachbold Nóra, egyetemi hallgató.


A szervezők táncos produkcióval is készültek a megnyitó résztvevői számára

Dr. Weiszburg Tamás elmondása szerint a résztvevő hallgatók közül kerülnek ki azok, „akik 15-20 év múlva a terület legjobbjai lesznek.” Dr. Balogh László fontosnak tartotta kiemelni a konferencia versenyjellegét, hiszen, mint elmondta, „az élet is verseny”, és ez a megmérettetés nagyban hozzájárulhat a fiatal kutatók pályájának felfelé íveléséhez. Szintén tőle tudhatták meg a jelenlévők, hogy a szekció 92 pályamunkájából 24 fűződik a JuGyu hallgatóinak nevéhez. Dr. Galambos Gábor örömét fejezte ki, hogy a kar ilyen rangos eseménynek adhat otthont, s hangot adott abbéli reményének is, hogy az OTDK idővel előmozdítja majd az egész régió fejlődését.

A konferencia Testnevelés- és Sporttudományi Szekciójának teljes programja, így az egyes hallgatók szereplésének pontos időpontja megtalálható a szekció honlapján . Látogassunk el minél többen karunk résztvevőinek előadásaira és szurkoljunk nekik e rangos megmérettetésen! Hajrá JuGyu!

A szerzőről