Pp kicsi 45
2017-06-27
Korea

Erőfitogtatás a Távol-Keleten

Ismerve a nyugati – elsősorban amerikai – katonai és technológiai erőfölényt és azt, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei a Csendes-Óceánon minden talpalattnyi helyet ellenőrizni tudnak és a legfontosabb stratégiai pontokon amerikai katonák állomásoznak, azt hihetnénk, hogy Kim Jong-Un csak „vicceskedik” Dél-Koreával.

Ismerve a nyugati – elsősorban amerikai – katonai és technológiai erőfölényt és azt, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei a Csendes-Óceánon minden talpalattnyi helyet ellenőrizni tudnak és a legfontosabb stratégiai pontokon amerikai katonák állomásoznak, azt hihetnénk, hogy Kim Jong-Un csak „vicceskedik” Dél-Koreával.

Pedig nem. Az, ahogy a külföldi és az abból táplálkozó haza sajtó kezeli a Koreai-félszigeten kialakult helyzetet, azt az érzést kelti, hogy az észak-koreai „diktátorocska” elővette hatalmas ólomhadsereg készletét a féllábú ólomkatonákkal, az ólomrakétákkal, ólomtankokkal és az ólomatombombával, és megfenyegeti vele a szomszédfiút.

A helyzet valóban komikus. Olvasva a katonai forródrót elvágásáról és az 1953-as panmindzsoni fegyverszüneti egyezmény felmondásáról írt cikkeket, hallgatva a híradásokat, hogy Észak-Koreában kihirdették a hadiállapotot és a legmagasabb készültségbe helyezték a tüzérséget, vagy nézve a tényleg gagyi háborús propagandavideókat, aminél lassan egy szobakocka amatőr hekker is jobb videót csinál, az ember csak mosolyog. Amikor pedig rátalál arra az északi videóra, amelyben magyar csövesekkel mutatják be, hogy a nyugati imperialisták hogyan korcsosulnak el, akkor pedig már csak legyint.

A helyzet azért nem ilyen mókás. Ugyan a legtöbb szakértő szerint Észak-Korea új diktátora csak a rendkívül szorult helyzetét próbálja tágítani és felmérni, hogy meddig mehet el a háborús propagandában anélkül, hogy komoly konfliktust robbantson ki. A világpolitika azonban mostmár a katasztrofális gazdasági helyzetbe került Észak-Koreával szemben korántsem ilyen türelmes, és érzi ezt az utóbbi hónapokban sikeres atomrobbantást végrehajtó rezsim is.

Kívülről roppant nehéz megítélni, átérezni pedig szinte lehetetlen, hogy mi áll az északi kommunistra rezsim blöffje hátterében. Csak a nép hűségét akarják erősíteni az új vezető iránt, vagy így próbálják meg az ENSZ szankciók és az elszigeteltség nyomán keletkezett válságot enyhíteni? Netán ezzel próbálják meg eltántorítani a délieket és a velük szoros szövetséges amerikaiakat attól, hogy a tűzszüneti vonal közvetlen közelében hadgyakorlatozzanak? Utóbbiért joggal léphet fel tüntetőleg Phenjan, hiszen a közös hadgyakorlatok egyértelmű erődemonstrációk, sőt, amerikai gépek berepülve az észak-koreai légtérbe megsértették az ország szuverenitását. Hogy melyik volt előbb, a tyúk vagy a tojás, vagyis a déli hadgyakorlatok csak az atomkísérletekre és az állandó északi fenyegetésre és elszórt fegyveres összetűzésre adott válaszok-e, azt mindenki döntse el saját belátása szerint.

Ami biztos, és azt igazolhatja, hogy joggal röhög a világ a diktatúrán, az az, hogy nem érdeke, pontosabban egyszerűen kizárt, hogy érdeke lenne északnak egy háború. Majdnem fixre tenném, hogy Amerika és szövetségesei Kína hallgatólagos beleegyezése mellett porrá lőnék az elmaradott országot, az északi rezsim bukását okozva. Ezt Kim Jong-Un sem akarhatja, hiszen a háborúban vagy meghalna, vagy pedig a szövetségesek kezére kerülve nemzetközi bíróság előtt kellene felelnie háborús bűnök miatt.

Lehet, hogy a nyugat gyorsan eltörölné a phenjani kormányzatot és rendszerét, de addig is, amíg ez bekövetkezik, Kimék elég komoly károkat okozhatnának Dél-Koreának és Japánnak. Ugyan az legjobb meggyőződésem szerint is tény, hogy Északnak nincs olyan ballisztikus rakétája, amivel beváltva fenyegetéseit elérhetné Észak-Amerika kontinentális területeit, de a ma hadrendbe állított arzenáljával bizony-bizony nagyon komoly csapást tudna mérni Délre és Japánra, amit nagyon is megemlegetnének. Főleg Dél, kiváltképp Szöul, ami nagyon közel van az északi rakétasilóktól. Mielőtt ugyanis kapitulálna az északi rezsim biztos, hogy az utolsó rakétáig harcolnának, és megpróbálnának minél nagyobb pusztítást okozni az ellenségeiknek. Hogy miért? Elég sorra venni az összeomló diktatúrák végnapjaiban elkövetett háborús rémtetteket és azt, hogy az ilyen elmék nem képesek józanul felmérni cselekedeteik súlyát. És most nem is igazán Kim Jong-Unról van szó, hanem arról a szűk körű kommunista katonai csoportosulásról, amely valójában kézben tartja az ország irányítását.

A háború az erőfitogtatás újabb fokra emelése ellenére sem érdeke egyik félnek sem. A nyugat nyilván szeretné elkerülni, mert irgalmatlanul sok pénzbe kerülne nem csak maga a művelet, hanem az utána való újjáépítés és az északi országrész legalább minimális felemelése. Ők inkább megvárnák, hogy a rezsim magától omoljon össze, ami azért elég hosszú idő lesz, tekintve, hogy több mint 1 millió főt számlál a rendszert fenntartó hadsereg, amire évente a GDP 27%-át költik.

Kínának sem igazán érdeke a konfliktus, sőt Észak egyre kellemetlenebb az ő számára is, amely veszélyezteti a Peking számára gyümölcsöző kereskedelmi kapcsolatokat Dél-Koreával, Japánnal és az Egyesült Államokkal. Egy konfliktus ezeket komoly veszélybe sodorná, ráadásul északi menekültek millióit kellene gyorsan és szervezetten elhelyezni.

A világ tehát fél szemmel nevet, fél szemmel viszont azért odafigyel az eseményekre, mert nem kevés pénz, emberi és anyagi erőforrás forog kockán, és láttunk már olyat a világtörténelemben, ahol a nagyhatalmak nem vették komolyan a katonai fenyegetést, amelyből aztán véres konfliktus lett, mert egy idő után az északi rezsim el fog jutni arra a pontra, ahonnan már nincs visszaút.

H.I.

Kép forrása: http://latuffcartoons.wordpress.com

A szerzőről