Pp kicsi 45
2017-12-11
Dsc 3204

Eszperantisták találkozója Olaszországban

Az olaszországi utazás ismét meggyőzött arról, hogy érdemes volt az eszperantó specializációt választani.

Március 27-én reggel felébredve kinéztem az ablakon és döbbenten láttam, hogy mindent hó borít. El se hittem, hogy aznap este már Olaszországban leszek, ahol remélhetőleg sokkal szebb idő van. Akkor még nem is sejtettem, hogy milyen csodálatos hétnek, mondhatni egy nyaralásnak nézek elébe, mely ismét meggyőzött arról, hogy érdemes eszperantóul tanulni.

Mikor értesültem az utazás pályázatáról, azonnal felcsillant a szemem és tudtam, ez egy olyan lehetőség, amit kár lenne kihagyni. Habár akkoriban írtam a szakdolgozatomat és úgy éreztem, nem lenne helyes elutazni a leadási határidő előtt nem sokkal, úgy, hogy még nem vagyok teljesen kész a munkával. Ennek ellenére belevágtam és jelentkeztem. Az IJF-t, azaz Internacia Junulara Festivalo-t (Nemzetközi Ifjúsági Eszperantó Fesztivál) idén Dél-Olaszországban, Ostuni mellett rendezték meg, mely Baritól kb. 70 km-re, egy órányi vonatútra található. Az Adriai-tenger partjára készültünk, így mondanom sem kell, milyen izgatott voltam, bár tudtam, hogy a tengerben való fürdőzésről le kell mondanunk, hiszen a vízhőmérséklet még nem túl kellemes, így kora tavasszal.

A találkozóra Keményfi Imivel és fiatal tanárommal, Pataki Zsófival utaztam, akinek köszönhetően az egyetemen megismerkedtem az eszperantóval. Ők ketten már tapasztalt eszperantisták, akik már több rendezvényen részt vettek korábban és nagyon magas szinten beszélik a nyelvet. Így tehát mi hárman képviseltük Magyarországot a találkozón. Az IJF a második eszperantó rendezvény volt, amelyen részt vettem és elmondhatom, hogy még nagyobb élményt jelentett, mint a decemberi, Németországban megrendezett JES, azaz Junulara Esperanta Semajno (Ifjúsági Eszperantó Hét), pedig az is nagy hatással volt rám. Az IJF-en idén kb. 60 eszperantista vett részt.


Ostuni, a fehér város főterén

A programban szerepelt az eszperantista találkozók elmaradhatatlan interkona vespero-ja, azaz ismerkedős estje, amire mindig az első nap tartanak. Ennek célja az, hogy az emberek játékos formában megismerjék egymást. Ez a program nagyon hasznos, hiszen minden eszperantó találkozón feltűnnek új emberek, akik nemrég ismerkedtek meg a nyelvvel és még sosem vettek részt azelőtt hasonló programon. Napközben nyelvórákat látogathattak az érdeklődők, sőt még táncolni is tanulhatott, akinek kedve volt hozzá. Másik hagyomány a „trinkomanĝo nokto”, azaz étel-ital est, amikor az eszperantisták saját országukat képviselő specialitásokat mutatnak be, melyeket ilyenkor mindenki végigkóstolhat kedve szerint. Az utolsó este pedig mindenki megmutathatta a tehetségét ének, tánc, vagy egyéb produkció formájában az internacia vespero-n, azaz a nemzetközi esten. Itt Zsófival és Imivel elénekeltük a Tavaszi szél vizet áraszt című, külföldi eszperantisták által is jól ismert dalt. A hajnalig tartó bulik jó hangulatáról mindennap gondoskodtak a tehetséges eszperantista zenészek, akik nagyszerű koncerteket adtak. A program két csúcspontja számomra a félnapos és az egész napos kirándulás volt, hiszen olyan gyönyörű helyeken jártunk, amilyeneket már régen láttam. Volt szerencsénk meglátogatni két, az UNESCO Világörökség listáján szereplő helyet, Alberobello-t, a trullo-k, azaz a különleges és egyedi, csupán kőből, mindenféle kötőanyag nélkül épült, „süveges” tetejű kunyhók városát. Ezek a kis házak lenyűgöző, egységes összképet adnak a városnak, melyhez hasonlót sehol máshol nem láthat az ember. Hasonló ámulatba ejtett a mesébe illően szép Castel del Monte is, mely egy 13. században épült, nyolcszög alaprajzú várkastély. De körülnéztünk Barlettában és persze Ostuniban, a „fehér városban” is, ahol valóban csak fehérre meszelt házakat láthat az ember. A kirándulásokra idegenvezetőket is kaptunk, az olasz szervező fiúk személyében. Persze nem maradhatott el a fagyizás sem, ha már Olaszországban voltunk és olyan gyönyörű idő volt. Szerintem én még soha nem ettem tavasszal annyi fagyit, mint az IJF alatt.

Az első pár napban még kissé bizonytalan voltam, amikor meg kellett szólalnom eszperantóul, hiszen még egy éve sincs, hogy tanulom a nyelvet. De ahogy teltek a napok, azt éreztem, hogy már nem izgulok azon, hogy mi lesz, ha nem értem meg, hogy mit mondanak az emberek és nincs ott Zsófi, hogy segítsen. De szerencsére egészen jól sikerült megértetnem magam mindenkivel, ami kétségtelenül nagyon jól jött, különösen azért, mert nyelvvizsga előtt álltam, amit azóta sikeresen le is tettem.

Bár ez alkalommal lényegesen kevesebben voltunk, mint a JES-en, Németországban, de itt is azt tapasztaltam, hogy egy szuper társaság alakult ki. A résztvevők rendszerint legalább 10 különböző országból jönnek, mégis megértik egymást, és nem az angol, hanem az eszperantó segítségével. Számomra ez az, ami a leginkább megfog az eszperantó találkozókon. Mivel ez a nyelv (mely egyébként éppen az olaszhoz hasonlítható leginkább), egy semleges, mesterséges nyelv, nem kötődik egyetlen országhoz, nemzethez sem. Tehát az eszperantó tulajdonképpen senkié és éppen ezért lehet mindenkié. A találkozókon és rendezvényeken résztvevő emberek nagy többsége úgy beszéli az eszperantót, mint második anyanyelvét és úgy is tekint rá. Minden eszperantó rendezvényen szövődnek új barátságok, kapcsolatok, vannak, akik már korábbi találkozókról ismerik egymást, ahogy én is ismertem már néhány embert, akikkel a németországi JES-en találkoztam először. Többek között egy francia lánnyal, akivel nagyon örültünk, hogy Olaszországban viszontláttuk egymást. Persze minden alkalommal vannak újoncok is a társaságban, akik azelőtt sosem vettek részt eszperantó rendezvényeken, és még nem beszélik túl magas szinten a nyelvet sem.

Ismét megtapasztalhattam, hogy micsoda összetartás van az eszperantisták között és nagyon örülök, hogy most már én is közéjük tartozom. Az IJF megerősített abban, hogy részt vegyek minél több eszperantó találkozón, amikor csak lehetőségem adódik rá.

A szervezők a legjobb helyszínt választották az IJF- hez és hatalmas dicséret illeti őket. Furcsa belegondolni, hogy ki akartam hagyni ezt az élményt, azzal az indokkal, hogy írnom kell a szakdolgozatomat… Ha így történt volna, életem egyik legnagyobb hibáját követtem volna el.

Csikós Blanka
andragógia, III. évfolyam, eszperantó specializáció

Képek: Csikós Blanka