Pp kicsi 45
2018-04-24
Hiphop partyponty

Felszínen a szegedi underground

Döntőjéhez érkezett a Kontakt Hip-Hop Tehetségkutató.

A Puro Rendezvényszervező Iroda november 15-én (pénteken) rendezi meg a Rongy kocsmában a Kontakt hip-hop tehetségkutató döntőseinek végső megmérettetését, mely egész napos esemény keretein belül tekinthető meg az érdeklődők számára.

A hip-hop egy olyan élet- és zenei stílus is egyben, mely az Egyesült Államokból, Bronxból indult. 1970-80 körül jelentek meg az első előadók (Afrika Bambaataa, Kool Herc és Grandmaster Flash), akik a bronxi környezetből és bandaháborúkból akartak kitörni, elsődleges céljuk elnyomott érzéseik kifejezése volt. A stílus 1985-95 között nőtte ki magát és élte az aranykorát, eddigre már Amerika szinte minden államában elterjedt. Kialakult a nyugati és a keleti parti zene, melyek a későbbiekben éles ellentmondásba kerültek egymással. Ezek a konfliktusok olyan nagy előadók életét követelték, mint Tupac Shakur és Notorious B.I.G.

http://www.youtube.com/watch?v=copY0_-aJmM

Az 1990-es évek elején Magyarországon is népszerűvé vált ez a stílus. Meglepő, de az irányzat első hazai képviselője Fenyő Miklós volt, aki az 1984-es Németországba tett látogatása során kapcsolatba került a break irányzattal, ami annyira megtetszett neki, hogy országunkban breakklubokat alapított és versenyeket hirdetett a zene iránt érdeklődők számára. A mérföldkövet a rendszerváltás jelentette, hiszen ezek után könnyedén kerülhettek kapcsolatba az emberek a külföldi zenével, így a hip-hoppal is. Az első sikeres hip-hop banda a Geszti Péter vezette Rapülők volt. Őket követte a Ganxsta Zolee és a Kartel, majd az Animal Cannibals, melyek mára a magyar rapélet legismertebb alakjai. Magyarországon azonban az idő folyamán szépen lassan kialakult egy réteg, akik zenéjüket nem CD formátumban, hanem interneten hirdetik. Létezik az úgynevezett underground (földalatti) hiphop, melynek jeles képviselői: az Akkezdet Phiai, a BarbárFivérek, a DSP, a Hősök, a Punnany Massif, és az NKS is.

Az NKS, azaz a Nem Közölt Sáv a hazai underground rap egyik legmeghatározóbb csapata, mely 1996-ban alakult és napjainkban is publikál. A trió két lemezzel büszkélkedhet: a 2007-ben megjelent 5 csillaggal és a 2012-es TDI-vel. A srácok rendszeres fellépők az OSG-ken és az OMF-eken, illetve a nagyobb hazai fesztiválokon is. Most pénteken a Rongy kocsmában láthatjuk őket, ahol a Kontakt tehetségkutató után lépnek fel a színpadon.

Aki otthonosan mozog a hip-hop világában, vagy szereti az NKS odamondó zenéit, illetve szeretne kikapcsolódni péntek este, az mindenképpen látogasson el a Rongy kocsmába, és készüljön egy hatalmas szócsatára! Bővebb információ az eseményről itt.

Bőhm Balázs Antal

Képek: www.facebook.com

A szerzőről