Pp kicsi 45
2017-11-19

Bűn és bűnhődés

November 8-án a Belvárosi Mozi vendége Janisch Attila és Ferenczi Gábor volt.

November 8-án a Belvárosi Mozi vendége Janisch Attila és Ferenczi Gábor volt.

Az egész délutános (14:00-18:00-ig tartó) disputa, filmvetítés, valamint közönségtalálkozó a Radnóti gimnázium, az SZTE és a Belvárosi mozi közös rendezésében jött létre. Az rendezvény sztárvendégei Janisch Attila és Ferenczi Gábor voltak, akik mindketten a magyarországi filmezés kiemelkedő alakjai.
Egy-egy filmjük került vetítésre a mozi Balázs Béla termében, majd terítékre az egy emelettel feljebb lévő galériában. Ferenczi Gábor a 2003-as Magamról röviden csak annyit… című 15 perces dokumentumfilmjével, míg Janisch Attila a 2004-es Másnap című nyomozós drámájával próbálta elkápráztatni a meglehetősen fiatal közönséget.

Mielőtt azonban a filmekről, valamint az alkotók véleményéről esne szó, ismerkedjünk meg nagyvonalakban a két rendezővel.

Ferenczi Gábor 1950. május 7-én látta meg a napvilágot a fővárosban, Budapesten. Filmes munkássága kisebb színdarabokkal kezdte, majd számos filmben vett részt színészként. 1974-ben szerzett építőmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd jelentkezett a Színház és Filmművészeti Főiskolára, ahol 1984-ben film- és tv-rendezőként végzett. 1984-1988 között a MAFILM Alkotó Iroda tagja, a Hunnia Filmstúdió dramaturgja, több játékfilmben és tv-filmben asszisztens, a Balázs Béla Stúdió vezetőségi tagja. 1989-től szabadfoglalkozású filmrendező, dokumentumfilmeket, televíziós magazinműsorokat, referenciafilmeket, valamint számos reklámfilmet rendez. 2009-ben megkapta a legjobb tévéfilm díját, a 40. Magyar Filmszemlén A barátkozás lehetőségei című munkájáért. 2003-ban Balázs Béla díjjal gazdagodott, majd a Független Filmek Fesztiválján megkapta a legjobb rendezés díját a Magamról röviden csak annyit… című filmjéért.

Ferenczi Gábor elárulta, hogy a fentebb említett munkája a véletlen műve volt, ugyanis éppen egy börtönben forgattak, amikor is a munka végeztével még rákérdeztek az aktuális főhősük cellatársának ’sikertörténetére’ is. A fiú ennyit mondott: „Magamról röviden csak annyit…” és végighallgathattak egy gyilkosságtörténetet egy szerencsétlen, nevelőotthonban nevelkedett gyermekről, aki az élet fura játéka miatt lett gyilkos. Érdekes, és hihetetlen történettel rukkol elő az elítélt, aki sztorijával rávilágít arra, milyen könnyű is elveszni az életben és milyen késő már a megbánás utólag. Egy gyónás-szerű beismerő vallomás ez, amely nem magával a cselekedettel foglalkozik, hanem annak okával. Az eredménye pedig látható (14 évet kapott egyébként a fiú, amiből már legalább 8 eltelt azóta).
A dokumentumfilm az alábbi linken megtekinthető:
http://www.sosagnes.hu/play07-hu.html

Janisch Attila egy kicsit más szemszögű alkotással érkezett (amely már lassan ugyancsak 8 éve készült el). Mindenekelőtt lássunk tőle is egy kis életrajzot:
1957-ben született Kecskeméten. A Katona József Gimnáziumban tette le érettségi vizsgáit, majd 1984-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Fábri Zoltán tanítványaként. Saját elmondása szerint fiatal korában nagy hatással volt rá Alfred Hitchcock, Ingmar Bergman és Luis Buñuel munkássága. Kedveli a nem kronologikus történetmesélést, amely már az Árnyék a havonban is látható volt. 1997-ben a Hosszú alkony című munkájáért rendezői -és fődíjat kapott a Magyar Filmszemlén, Don Quixote díjat a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon és még ebben az évben megkapta a Balázs Béla-díjat. A 35. Magyar Filmszemlén fődíjat kapott a Másnap című alkotásáért.

Ez a filmje 2. feldolgozásban került vetítésre Szegeden, elmondása szerint azonban nem lesz több változat. Janisch Attila a közönségtalálkozón is említett Tavaly Marienbadbanhoz hasonlította munkáját. Az idő lineáris vezetését bontotta fel filmjében, amelyhez manapság hasonló volt a 21gramm, valamint az Ütközések című film. Véleménye szerint két idősík van a filmnézés közben. Az egyik a nézői, amely (majdnem minden esetben) lineáris, hiszen a befogadás csak az alkotó által megszabott ütemben történhet, míg a másik a vásznon zajló történet ideje. Filmje azonban nem a cselekmény időbeliségét próbálja lineáris helyzetbe állítani a nézők által, hanem éppen hogy maga az idő kerül háttérbe és az ok-okozatiságra fókuszál. Sztorija egy fényképészről szól, aki egy a sajátjától eltérő környezetbe kerül, majd ennek a környezetnek a hatására, egy gyilkosság résztvevője lesz. Az, hogy ez milyen formában történik, már a befogadó feladata és ez a közönségtalálkozó alkalmával történő különböző látásmódokban be is mutatkozott.

A két film egyaránt foglalkozott a Bűn fogalmával, ami célja is volt az egész rendezvénynek. Két különböző formában történő bűnfogalom jelent meg a filmek kapcsán. Ferenczinél egyértelmű volt, hogy a fiú bűnös, hiszen ő maga vallotta be tettét, amiért börtönbe is került, azaz elnyerte büntetését. Janischnál ez már nem volt ennyire egyszerű, hiszen a bűnös nem is tudott saját bűnösségéről, és a felismerés folyamata volt előtérbe hozva. Egy kérdés azonban felvetődött, amin érdemes elgondolkozni: bűnösnek érzi-e magát az a bűnös, aki nem kapja meg (méltó) büntetését? Vagy éppen fordítva: Aki megkapja (méltó) büntetését, annak válláról levétetik-e a bűn terhe?
A két rendező ezekkel a kérdésekkel vitatkozik a filmjük kapcsán. A választ pedig ki-ki döntse el maga.

http://www.youtube.com/watch?v=mUytSM6UUj0

A szerzőről