Pp kicsi 45
2019-03-22

Karácsonyi költekezés

Évről évre egyre visszafogottabb a karácsonyi és szilveszteri költekezés Magyarországon, azonban ennek ellenére még mindig óriási tömegre és tolongásokra lehet számítani az évnek az utolsó hónapjában. Ekkor nem csak, hogy halból veszik a legtöbbet az egész évhez képest, de röviditalból is a szokásos havi mennyiség dupláját szerzik be az emberek az ünnepi koccintásokhoz.

forrás: www.amagadutjan.hu

Nézzük is meg konkrét számokkal: 2011-ben átlagosan 34 800 forintot terveztek költeni karácsonykor a magyarok, ami 1 000 forinttal több volt, mint 2010-ben. Ez átlagosan 6 főnek jelent ajándékvásárlást, ami eggyel több személyt jelent, mint 2010-ben. A vásárlók közül pedig összességében a férfiak terveztek több pénzt költeni (de jó nekünk! ;)) a nőknél. 2012-ben egy kicsivel csökkent az év végi tervezett kiadások összege, ami átlagosan 33 900 forintot jelent. A férfiak szintén nagyobb költekezést terveztek, ugyanakkor a nők több embert ajándékoztak meg.
Az, hogy milyen ajándékokat vásárolnak a legtöbben, évről évre változatlannak tűnik vagy csak kis mértékben változik. Az internetes vásárlások aránya nő, hiszen így sokan kikerülhetik a hosszú, akár órákig is eltartó sorban állásokat és az árak is gyakran alacsonyabbak még kiszállítási díjjal együtt is, mint a hagyományos boltokban, illetve sokan preferálják a termékek sokszínűségét.
A legtöbben már a karácsonyi akciók megjelenésekor elkezdenek vásárolni, azonban a magyarok harmada az utolsó egy-két hétre hagyja ezt a feladatot. A legnépszerűbb karácsonyi ajándékok a ruházati cikkek, a műszaki termékek, a könyvek és kozmetikumok, valamint a gyerekjátékok is. Mindezeket az interneten is meg tudják vásárolni, ahol a férfiak a műszaki és háztartási elektronikai termékeket, illetve mobiltelefonokat vesznek, a nők pedig ruhákat, könyveket és gyerekjátékokat.
Idén, 2013-ban azt figyelték meg, hogy a magyarok inkább többet tesznek az asztalra, mint sem a fa alá, vagyis több vásárlóba, nagyobb tumultusba lehetett botlani az élelmiszer áruházakban és a városok piacain, mint a plázákban, árkádokban, különféle bevásárlóközpontokban. Véleményem szerint ez jót is jelenthet, hiszen sosem az ajándék mérete vagy az ára a lényeg, hanem, hogy együtt legyen egy család, ha teheti, és ebben a rohanó világban a munkát és egyéb gondokat kizárva kicsit egymással és saját magukkal foglalkozzanak családi körben, szeretetben.

A szerzőről