Pp kicsi 45
2018-10-20
1503399 10151761239662657 1988020332 n

A koncert, ahol az őrület sem szab határt- Interjú az Anna & the Barbies-zal

A koncert, ahol az őrület sem szab határt- Interjú az Anna & the Barbies-zal.

2014. április 14-én a Jate Klubban már 7 óra környékén megindult a mozgolódás. Az Egyetem Arca szépségverseny szervezőitől és résztvevőitől volt hangos a klub folyosója, míg bent a nagyteremben már a zenekar kellékeit állították fel.

A verseny után kezdetét vette egy őrületes este, ahol a hangulatot csak a Jate falai korlátozhatták. A felejthetetlen élményt az Anna & the Barbies adta a szegedi közönség számára. Énekesnőjük és rapperük Pásztor Anna, a gitárért és énekért Pásztor Sámuel felelős. Vághy Tamás a banda fuvolistája, billentyűse, scratch Dj-je, a dobért és énekért Bubnó Marci felel, a basszusgitáros pedig Hernádi Dávid.
Koncert előtt faggattam Annáékat.

Newton(e): Mikor alakult a banda? Mikor született meg az ötlet, hogy jó lenne egy együttest kialakítani?

Pásztor Sámuel: Annával már korábban is dolgoztunk együtt. Különböző projectekbe kezdtünk, és az egyik kisebb klubos koncertem után Anna úgy gondolta, hogy jó lenne közösen egy bandát összehozni. 2004-ben vetődött fel komolyabban az ötlet, és meg is valósítottuk. Onnantól 2010-ig alakulgatott a csapat, voltak kisebb-nagyobb változások, de a 2010-es évben vette fel a mostani formációját.

N.: Honnan jött a banda neve?

P.S.: Anna találta ki. Egy vicc volt a részéről a mi rovásunkra, hogy a banda tagjai Barbie babák. A név, amellett, hogy könnyen megjegyezhető, igazi átok volt a számunkra. Időbe telt, míg levedlettük a primer jelentését. Anna először folyamatosan öltöztetett minket, így lettünk az ő „Barbie babái”.

Pásztor Anna: Volt olyan, amikor azt hitték, hogy egy lányzenekart fognak hallani. Jöttek a férfiak korsó sörökkel a kezükben és várták a koncertet. Akkor én is még másként öltözködtem. Szerencsére mára már elértük azt, hogy a név és a fogalom a mostani banda képét adja ki.

N.: Ti írjátok a dalszövegeket? Miből merítitek az ihletet?

P.S.: Általában ketten alkotjuk meg a zeneszámok alapjait. A dalok többségét én írom, a szövegeket pedig Anna, de vannak átfedések. Az, hogy honnan jönnek a témák, az még számunkra is rejtély. Néha muszájból írunk, néha pedig csak jön az ötlet.

N.: Hogyan bírjátok energiával a koncerteket, turnékat? Milyen érzések fognak el titeket a fellépések előtt, avagy után?

P.S.: Bírjuk, főleg úgy, hogy most fél évig szüneteltünk. Úgy érezzük, hogy kifogyhatatlan az energiánk. A koncertek előtt jól eső izgalom uralkodik el rajtunk. Amikor beindul, mindenki megőrül, és a közönséggel együtt mi is. A végén pedig hihetetlenül nagy őrjöngés alakul ki, ami nekünk egy pozitív visszajelzés a közönség felől arról, hogy amit csinálunk, azt jól csináljuk.

N.: Mennyire érzitek zsúfoltnak az életeteket a koncertek miatt?

P.A.: Most pont jó, heti kettő-három koncertet adunk, de szerintünk ezzel teljesen élhető az életünk. Az energiánk kifogyhatatlan.

N.: Mennyire készültök lelkiekben egy-egy koncertre?

P.S.: Annának szokása az, hogy a hétvégi koncertekre már szerdán elkezdi a visszaszámlálást.

P.A.: Egy zenész mindig készül. Ha pályakezdő, és van egy koncertje, akkor arra készül, akkor neki az az ünnepnap. Ha van havi egy-kettő, akkor pedig azokra, és azok válnak az ünnepnapokká. Egy idő után elérkezik az a pillanat, amikor már nincs idő arra, hogy egyik-másik koncertre készüljünk, hanem egyik koncertből a másikba csöppenünk. Most vagyunk azon a ponton, hogy tudnánk több koncertet is adni, mert van rá energiánk, de úgy érezzük, hogy ez is már egy zenész paradicsom, amiben élünk. Folyamatosan megyünk és csináljuk. Visszük a hangulatot és a megőrülést városról városra.

N.: Voltatok már külföldön koncertezni? Terveztek esetleg „világkörüli” turnét? Ha igen, hol?

P.S.: Januárban voltunk Hollandiában, az Eurosonic fesztiválon, ahova a Petőfi Rádió delegált minket. Voltunk Ukrajnában, és a szomszédos országokba tervezünk majd ellátogatni, a világkörüli turné egyelőre csak álom marad.

N.: Mik voltak a tapasztalataitok?

P.S.: Hollandiában nagyon érdekes volt a koncertezés. Nagyon nagy munka várt ránk, mert a közönséget nem tudtuk megmozdítani, de minden erőnket beleadva sikerült kihozni a maximumot abból a fellépésből is.

N.: Milyen a magyar rajongótábor a külföldiekhez képest?

P.S.: Jó tapasztalatink vannak velük kapcsolatban. Amikor kint koncerteztünk, akkor kicsit nehezebb volt beindítani a közönséget, de itthon minden alkalommal gond nélkül megoldottuk. Már 10 éve működik a zenekar és koncertezünk folyamatosan, de még nem találkoztunk azzal a problémával, hogy ne arattunk volna sikereket.

P.A.: Azt szoktam mondani, hogy a zenekar, kicsit olyan, mint egy szőnyegbombázás. Bárhol le lehet dobni. Nem ismerünk lehetetlent. Olyan feltételek mellett is koncerteztünk, ahol gondolkodóba estek volna a fellépők, hogy megtartsák-e a koncertet. Megesett, hogy nem tudtak minket behangosítani, vagy lehetetlen volt a színpadnak a felépítése. Mi addig nem nyugszunk, amíg el nem érjük azt, hogy a közönség tomboljon, fáradhatatlanok vagyunk ilyen szempontból. Ez a kitartás és munka meg is hozza a gyümölcsét a koncertek alkalmával, hiszen olyan szintű hangulat tud kerekedni, hogy az utolsó hangszáláig mindenki tombol. Hollandiában volt olyan koncertünk, ahol már majdnem feladtuk, és a koncert második felében indult be az őrület. Ez a tendencia mondható el itthon is. Ha a kezdet nehéz is, a végére egy olyan őrületes hangulat fogja át az egészet, hogy az mindenki számára emlékezetes marad. Mindig meg kell küzdeni minden egyes emberért, minden egyes koncerten.

N.: Melyik fellépést mondanátok a leghihetetlenebbnek abból a szempontból, hogy csoda, hogy végig tudtátok vinni?

P.A.: Talán az Orczy-kerti koncert volt a legvészesebb, ahol a technika nem működött, de nem volt megoldhatatlan a helyzet. Volt, ahol a színpad gerjedt; volt, hogy a színpad felépítése járhatatlan volt. Volt, hogy a basszusgitárosunk derékig beszakadt a színpadon; volt, hogy szakadó esőben adtunk koncertet. Egyszer megesett, hogy szilveszterkor felmentünk egy színpadelemre, ahol az egyik kezemmel kapaszkodtam, a másikkal pedig a mikrofont tartottam. Úgy éreztem odafagyok a színpadelemhez. Volt, amikor meg se akart mozdulni a közönség. Volt, amikor az egész banda beteg volt, de ezek miatt még egy koncert sem maradt el. A nehezítő körülmények ellenére mindig megoldottuk, és jól kijöttünk a vészes helyzetekből.

N.: Milyen szegedi élményeitek vannak?

P.A.: Nagyon szeretjük Szegedet, már vagy 5 éve folyamatosan visszatérünk koncertezni a városba, hiszen ez egy kultikus hely. Amikor itt voltunk, a közönség szívesen fogadott minket, és nagyon könnyen megnyíltak nekünk. Nagyon szeretünk itt koncertezni.

N.: Hogyan bírod a koncerteket a kisbabád mellett?

P.A.: Könnyen bírom, minden koncertre elkísér minket. 60 fellépést megcsinált végig a pocakomban. Szülés után három héttel ismét a mikrofon mögé álltam és újra próbáltunk. Elkísért minket Hollandiába is. Ő egy kis csöppnyi turnékellék.

N.: Mivel mi egy természettudományi lap vagyunk, meg kell kérdeznem, hogy van-e valamilyen kapcsolatod a természettudományokkal?

P.A: Nem mondhatnám, mert én bölcsészként végeztem. A basszusgitáros kollégánk, Hernády Dávid kertészmérnöknek tanult, amíg meg nem unta a kart, avagy a kar őt. Bár tanulmányaiból ragadt rá a koszon kívül egy-két latin növénynév is. Nem tudok annál közelibbet mondani, minthogy egy jó bölcsész olyan, mint egy jó fej káposzta.

N.: Mikor adtátok ki az első lemezeteket?

P.A.: 2008 januárjában, mert 2007-ben jött ki az első videoklipünk, melynek neve a Tango volt. 2008-ban kiadtuk az Álmatlant, ugyanebben az évben a Don’t fit in című dalokat, melyek videoklipek is voltak egyben. Az első nagy áttörés a Don’t fit in volt 2008-ban, melyet a Petőfi Rádió is játszott. Utána a Gombóc és Márti dala voltak azok, amik mindent taroltak, valamint volt még a Négykézláb című számunk is.

N.: Volt olyan számotok, albumotok, amellyel kaptatok valamilyen elismerést?

P.A.: Igen volt, méghozzá a Don’t fit in, Márti dala, és a Gombóc, amelyek a slágerlista élén helyezkedtek el. Az Álmatlan című számunk első helyen végzett a magyar MTV videoklip listáján. Nyertünk Fonogram-díjat is, méghozzá 2013-ban az év hazai modern pop rock kategóriában. Az évek során 2008-ban megkaptuk Az év felfedezettje díjat, 2009-ben az Év Lemezére lettünk jelölve, majd ezt 2013-ban meg is kaptuk az Ánem című albumért.
A kiadott lemezeink kronológiai sorrendben: Medalion, Gyáva forradalmár, Ánem, valamint a legújabb egy akusztikus lemez, a Csillagokkal Álmodom.

N.: Milyen beceneveitek vannak a bandában?

P.A.: Engem a zenekar Szivacsnak hív, Marcinak Fullánk a neve egyéb becenevek mellett, mint például az Ironman, Simit. Az öcsémet Genyókának becézzük, Hernádit Decibelnek hívjuk, de csak azért, mert „már szinte süket, mint az ágyú”, Tamást pedig Vágikának szólítjuk.

N.: Mi a banda zenei profilja?

P.A.: Ez nagyon sokáig kérdéses volt számunkra is, hogy milyen műfajban játszunk, de megállapodtunk abban, hogy rockot játszunk. Azonban ennek a műfajnak annyira kitoltuk a határait, hogy mára már alternatív pop-rock lett belőle.

N.: Mi lesz a zenekar jövője?

P.A.: Idén vagyunk 10 évesek, augusztus 3-7-ig kiköltözünk Ópusztaszerre. Lesz egy tábor, amelynek az a neve, hogy Woodstock az ugaron. Különböző jurtákban fogunk majd lakni, és akusztikus koncerteket fogunk adni. Az ősz vége felé közeledve pedig a Syma csarnokban fogunk koncertezni novemberben.

N.: Mit vársz a szegedi koncerttől?

P.A.: Szerintem nagyon jó lesz, hiszen akárhányszor jártunk Szegeden, mindig annyira nyitottak voltak az emberek,hogy öröm volt nekik koncertezni.

A szerzőről