Pp kicsi 45
2018-04-24
994803 596581163710167 128962569 n

„… hogy ne csak az legyen, hogy mi ilyenek – ti olyanok”

Az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ egy különleges ajánlattal állt elő az SZTE dolgozóinak és hallgatóinak: „mondjatok le a látásotokról fél órára, és egy felejthetetlen élményt kaptok cserébe”.

A Mini Láthatatlan Kiállítás a budapesti Láthatatlan Kiállítás kistestvére. A félórás program során ízelítőt kaphattunk abból, mi vár a fővárosi tárlat megtekintőire. Az Esélyegyenlőség világnapja és a SANSZ nap alkalmából Szegedre hozott kiállítás különlegessége, hogy teljesen sötétben, látássérült vezetők közreműködésével történik a tárlatvezetés.

A kiállítást dr. Sebőné dr. Szenes Márta nyitotta meg azzal a tanáccsal, hogy tapasztaljunk minél többet. Ezután a budapesti csapat összefoglalta néhány mondatban a kiállítás célját. Tőlük származik a cikk címe is.

Ezelőtt soha nem vettem részt hasonló programon. Kicsit ijesztőnek tűnt, hogy egy csomó idegennel fogok fél órán át a sötétben tapogatózni. Sok mindenre számítottam, de arra nem, amit tapasztaltam.

Egyrészt, mikor beléptünk a félhomályos előtérbe, és meghallottam a vezetőnk barátságos hangját, a félelmeimet azonnal felváltotta a kíváncsiság.

Másrészt megértettem, miért kínálnak csapatépítő programot Budapesten hasonló körülmények között. Az ötfős csoportban nem ismertük egymást mindannyian, de a korlátok hamar lebomlottak. Valahogy a nagy távolságtartás és a hétköznapi problémák az ajtókon kívül maradtak.

A három részre osztott kiállítás bejárása során szobrokat ismertünk fel tapintás alapján, különböző illatmintákat kaptunk, logikai játékokat próbáltunk és ételeket kóstoltunk. Az állomásokon lehetőségünk volt beszélgetni a vezetőinkkel. Érdekes volt hallani, hogy mennyi humorral és öniróniával tudnak beszélni a vakságról. Beszéltek arról, hogy mennyi mindenről marad le, aki látássérült, és hogy néha milyen humoros helyzetekkel jár ez az állapot.

Mindenképp nagy élmény volt. Több tanulságot is sikerült leszűrnöm.

Az egyik az, hogy fél óra sötétség után csodálatos érzés kimenni a napfényre és csak figyelni a szembe jövő embereket.

A másik, hogy a sötétben tényleg felerősödik a többi érzékszervünk. A képregény rajongóknak az a kiábrándító hírem van, hogy az „átmeneti vakság” nem ad szuperképességeket, de mindenképp érdekes hatásai vannak.

A harmadik, egyben legfontosabb pedig az, hogy a vakok és látássérültek ugyanolyan emberek, mint mi „látók”. Néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy ugyanazt eszik, ugyanúgy beszélnek, ugyanazokon a dolgokon nevetnek, mint mi. Ezért is érdemes betekinteni egy pillanatra a világukba.

Köszönöm az élményt a Mini Láthatatlan Kiállítás szervezőinek és az Életvezetési Központnak.

A budapesti lehetőségekről részletesen itt és itt olvashattok.

Képforrás