Pp kicsi 45
2017-05-24
10711019 897936860219613 3566980051951688085 n

XIV. Közgazdász bál

Az idei bál kivételesen november 15-én került megrendezésre a szokásos februári időpont helyett. Eme változás oka nem kisebb esemény, mint az, hogy a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara idén tudhatja magáénak fennállása 15. évfordulóját. E jeles alkalomból gyűltek össze szombat este Karunk tanárai, hallgatói és vendégei, hogy együtt ünnepeljenek egy remek társasággal finom ételek, italok, produkciók és zene mellett.

Az idei bál kivételesen november 15-én került megrendezésre a szokásos februári időpont helyett. Eme változás oka nem kisebb esemény, mint az, hogy a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kara idén tudhatja magáénak fennállása 15. évfordulóját. E jeles alkalomból gyűltek össze szombat este Karunk tanárai, hallgatói és vendégei, hogy együtt ünnepeljenek egy remek társasággal finom ételek, italok, produkciók és zene mellett.

A Tanulmányi és Információs Központ Klebelsberg Kunó Könyvtár – ismertebb nevén TIK – 19 órakor nyitotta meg kapuit a színes forgatag előtt, welcome drinkként pezsgővel köszöntve Őket. Dékánunk rövid, de annál lényegre törőbb nyitóbeszéde után 19:45-kor megnézhettük az elsősök bécsi keringőjét és a végzős hallgatók rocky-ját. Mindkét csapat, és természetesen állandó tánctanárunk előtt le a kalappal, hogy egy hónap alatt ilyen szép produkciót tudtak összerakni. Ezt követően kedvünkre válogathattunk a különböző ínycsiklandozó finomságok közül – többek között a kínálat között megtalálható volt a baconbe göngyölt csirkecomb filé, a bakonyi sertéscsík gombaraguval és a tradicionális somlói galuska pirított mogyoróval. A desszert ráadásaként az édesszájúaknak csoki szökőkúttal – hozzá pedig különböző gyümölcsökkel – kedveskedtek. Akiknek sétálójegyük volt, ez idő alatt fényképeket készíttethettek az erre a célra kialakított fotósarokban (a képek a partyponty.hu/albums oldalon megtekinthetőek).

A vacsora levezetéseként profi fellépők táncprodukcióit nézhettük és egy páratlan hangú diákunk dalait hallgathattuk meg. Mindannyian nagy sikert arattak. Ezután kisebb-nagyobb megszakításokkal a Zsomboys zenekar szolgáltatta a talpalávalót, a szokásos tanuló részleget átalakítva pedig Karaoke-sarokkal találkozhattunk és mutathattuk meg, hogy nekünk is legalább olyan jó hangunk van, mint a korábban említett énekesnőnek – ezt persze a hallgatóság nem biztos, hogy így gondolta. :)

Amíg a zenekar pihent, tombola sorsolás volt, ahol mindenféle értékes ajándékok kerültek szétosztásra. Ennek lezárásaként megválasztották a bálkirályt és bálkirálynőt, akik abban a megtiszteltetésben részesülhettek, hogy felvághatták a pompás báli tortát. Utána az együttes visszavette a stafétabotot és hajnalig gondoskodott a jó hangulatról és a vendégek megtáncoltatásáról.

Mindent összevetve ismételten egy jól megszervezett és oldott hangulatban telt bált tudhatunk magunk mögött, méltó módon megünnepeltük Karunk jubileumát. Remélem azok is átélik néhány percre ezt az érzést, akik nem lehettek ott. :) Alig várjuk a folytatást! :)

képek forrása: saját fotó
partyponty.hu/albums

A szerzőről