Pp kicsi 45
2017-04-29
Davecz

A Szegedi Tudományegyetem kancellárja: Devecz Miklós

Egyetemünk kancellári pozíciója is betöltésre került. Ismerkedjetek meg az új tisztségviselővel: Devecz Miklóssal.

Kancellári kinevezések

2014 szeptemberében az Országgyűlés 129 igen, 34 nem és 21 tartózkodás mellett jóváhagyta a felsőoktatási intézményekbe szánt kancellári rendszert. Kancellári pozícióra megbízást az kaphat, aki központi vagy területi közigazgatásban, gazdasági társaságban, illetve felsőoktatási intézményben legalább 3 éves vezetői gyakorlatot tud felmutatni, ezen kívül előírás a felsőfokú végzettség is. Az új tisztségviselő a felsőoktatási intézmények gazdasági működéséért felelős, annak menedzsmentjét látja el úgy, hogy a munkáltatói jogok továbbra is a rektor kezében maradnak. (Ha a jelenlegi pozíciók körében keresgélünk, akkor feladataiban, hatáskörében leginkább a gazdasági főigazgató tisztségére hasonlít.)

Már több forrásból is értesülhettünk róla, hogy az első körös kancellár-választások nyolc intézményben, köztük Magyarország legnagyobb tudományegyetemein sikertelenül zárult, nem sikerült megfelelő jelöltet találni többek között az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen (ELTE), a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) és a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) sem. Ezen intézményekben november 7-én új pályázatot írtak ki, melyre a határidőig, november 24-ig, 102 pályázó 143 pályázatot nyújtott be.

A második forduló minden, korábban kancellárral nem rendelkező egyetem esetében sikeres volt, a Szegedi Tudományegyetemen a sikeres pályázat leadója: Devecz Miklós.

Az 1956-ban született Devecz Miklós a wroclavi műegyetemen (Lengyelország) szerzett villamosmérnöki diplomát 1983-ban. 1998-ban a Demand Flow College hallgatója volt, majd 2003-tól 2005-ig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen pénzügyi és management MBA képzésben vett részt. 2005-től 2007-ig a Máv Zrt. személyszállítási vezérigazgatója volt, ahol fontos szerepet játszott az ütemes menetrend bevezetésében (2008-ban a lehetséges BKV-igazgatók között is felmerült neve). Karrierje során vezető pozíciókat töltött be a Hídépítő Zrt., a Flextronix, az OKD Doprava, a budapesti Parking Kft., a miskolci MVK Zrt. berkein belül is, majd 2014 márciusától a zalaegerszegi ZTE FC Zrt. vezérigazgatói és a ZTE Sportszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját tölti be.

A kancellári megbízás legkorábban december 30-tól tölthető be, ám az SZTE-n január 5-ig téli üzemszünet van, így várhatóan Devecz Miklós is az új évben kezdi munkásságát egyetemünkön, melyhez nagyon sok sikert kívánunk.

 

 

Forrás: www.mti.hu
www.delmagyar.hu
Kép forrása: www.utazonet.hu

A szerzőről