Pp kicsi 45
2017-03-26
Tik02

Szennyvíz melegével fűtött TIK?

Megújuló energiaforrást használna ki a TIK a gázszámla hosszútávú csökkentésére.

Egy új lehetőség megvalósításával a szegedi József Attila Tanulmányi és Információs Központ jelentősen lefaraghatna az éves 300 millió forintos rezsijéből. A tervek szerint az idén tízéves épület fűtését Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ parkja alatt húzódó szennyvízcsatorna melegével oldanák meg olyan módon, hogy onnan vezetnek át levegőt az egyetemi épületbe. Nyáron is hasznot húzhatnak a föld alatti csatornából: hideg levegő elvonásával a TIK hűtését is megoldhatónak látják.

Jelenleg egy hőcserélő rendszer oldja meg az épület fűtését és hűtését. Az új beruházás mintegy 170-180 millió forintból a következő fűtési szezonra valósulhat meg, és – évente 20-22 millió forintot spórolva – majd' egy évtized év alatt térülne meg.

Az SZTE eddig sem határolódott el a megújuló energiaforrások lehetőségeinek kiaknázásától. A közelmúltban átadott geotermikus kaszkádrendszer szegedi és újszegedi termálköreinek kiépítésével például 37 egyetemi és önkormányzati intézményt látnak el geotermikus hőenergiával.

Fotó: Kozák Máté
Forrás:delmagyar.hu


 

A szerzőről