Pp kicsi 45
2017-06-23
Vote

A HÖK választásról röviden

Jövőhét hétfőn (02.16.) kezdetét veszi az éves HÖK választás a karunkon, ennek kapcsán osztanánk meg Veletek pár hasznos információt

A választások két fordulóból állnak, ezek közül az első a jelölő forduló, mely a jövő héten hétfőtől szerdáig fog zajlani. Nevét arról kapta, hogy ebben a fordulóban karunk hallgatói bárkit jelölhetnek, nem szükséges, hogy az egyén Önmaga indulni akarjon a választásokon. Ehhez nincs más dolgotok, mint az általatok a testületbe vágyott hallgató nevét és szakját a jelölő-lapon megjelöljétek. Ebben a fordulóban (is) 5 emberre szavazhattok, ennél többre ne is törekedjetek, hisz akkor érvénytelenné válik a szavazatotok.

Az első forduló eredményei alapján kialakul egy sorrend. Azok, akik a 10 legtöbb szavazatot kapók között vannak elfogadhatják jelölésüket, így ezzel bekerülvén a második körbe. Azok, akik nem kerültek be a legjobb 10-be, vagy nem fogadták el szavazatukat, úgy, hogy arra lehetőségük nyílt volna, akkor a második körben már nem vesznek részt.

A második körben (várhatóan két hét múlva) már csak a szavazólapon jelölt egyénekre lehet szavazni és közülük kerül ki az az 5 fő, aki bekerül majd a bizottságba. Fontos megemlítenünk, hogy csak a diákigazolványotokkal (és/vagy személyi igazolvánnyal) tudtok szavazni.

Ahhoz, hogy a választás eredményei minél inkább reprezentatívak legyenek és tükrözzék a valódi akaratot érdemes lehet minden hallgatónknak szavaznia a választásokon.

 

A kép forrása: www.greenbookblog.org

A szerzőről