Pp kicsi 45
2018-06-18
K%c3%a9p

Az államcsődre is megoldás a szerelem!

Klasszikus belépők és duettek, régmúltat idéző színes toalettek, móka és kacagás –­ egy kis drámával fűszerezve –, és természetesen a mindent elsöprő szerelem. Lehár Ferenc legismertebb műve, A víg özvegy a Szegedi Nemzeti Színház műsorán.

Arról, hogy az operett mint műfaj időtálló-e vagy elavult, hosszú évek óta megoszlanak a vélemények. Hogy te melyik táborhoz tartozol, azt könnyedén megtudhatod, ha megnézed a darabot. A produkció legfőbb erénye ugyanis az, hogy felvonultatja a műfajra jellemző legfőbb sajátosságokat.  

A történet helyszíne Pontevedró párizsi nagykövetsége. A fiktív dél-európai államot államcsőd fenyegeti, Báró Zéta Mirkó nagykövet és diplomatái azon törik a fejüket, hogy miként lehetne elkerülni ezt. Túl azon, hogy a nyugat-európai országok segítségét kérik, meghívják a követségre Glavári Hannát, a dúsgazdag, Párizsban élő pontevedrói születésű özvegyet. Mirkó reményei szerint a szép asszony végül hazájából választ majd magának férjet és így vagyona visszakerül az országba. A kiszemelt vőlegény Daniló Danilovics követségi titkár azonban hallani sem akar erről a házasságról. Valaha szerette Hannát, apja azonban nem engedte, hogy feleségül vegye. Mivel mindketten büszkék és természetesen félreértésekben sincsen hiány, szerelmük csak nagy bonyodalmak árán győzedelmeskedhet. 

Azzal együtt, hogy az alkotók kitettek magukért, van néhány buktatója az előadásnak. A díszlet legtöbbször túl komornak hat egy békebeli operett hangulatához, a poénok eleinte akadoznak, a dalok szövegét pedig sokszor nem értjük, ami azzal a veszéllyel fenyeget, hogy elveszítjük a cselekmény fonalát. De szerencsére bőven akadnak olyan momentumok is, amelyek kárpótolnak minket a hiányosságokért. A kosztümök színkavalkádja felrázza a sivár díszletet, a zenekar és a kórus szerethetővé teszik Lehár muzsikáját, a tánckar produkciói pedig tovább színesítik az előadást.   

Danilo Danilovics szerepében az SZTE Zeneművészeti Karának kiemelkedő magánének tanárát, Andrejcsik István operaénekest láthatjuk. Túl azon, hogy csodálatos baritonja megtölti a színháztermet, tisztán és érthetően beszél. Meggyőző színészi játéka és könnyed tánca igazi bonvivánná teszik.

A víg özvegy külön érdekessége, hogy nem sokkal ősbemutatója után heves tiltakozást váltott ki politikai felhangja miatt. Bécsben montenegrói egyetemisták tüntettek a darab ellen, mert úgy vélték, hogy Pontevedró azonos Montenegróval. Szerencsére ez sem állhatta útját az operett sikerének. A gazdag özvegy és a követségi titkár szerelme több mint száz éve diadalmaskodik a büszkeség és az államcsőd felett a világ előkelő színpadai.

A produkció ebben az évadban végig megtekinthető, érdemes figyelnetek a minden hónapban frissülő színházi műsort az intézmény honlapján.

Képek: A Szegedi Nemzeti Színház facebook oldala.

A szerzőről