Pp kicsi 45
2017-11-23
Koppany akos arnyas welcome

Ünnep

Árnyas Koppány Ákos festménye és Hajdu Tamás novellája

Árnyas Koppány Ákos: welcome to the paradise 
2011 Gernik, Romania, 21x21 akril vászon

(Kattints a képre a teljes mérethez!)



Hajdu Tamás

Ünnep

 

Utolsóként érkezem meg. A kocsi tömve. Az ünnepekre tartok hazafelé, sűrű és kapkodó minden. A közelgő szentestére gondolok, meg magára a vacsorára, ami majd felszínre hozza a családi belviszályokat, meg kiteregeti a szennyest a karácsonyfára. A kupé legszélére ülök. Rajtam kívül még négyen vannak. Belép egy lány. Valaki egészen az ajtóig kíséri, fülébe súg. Kecsesen elrántja a tolóajtót, majd leül, egy hozzá hasonló korú fiúval szemben. Egy hely van, sok választása nincs. Amikor a lány elfoglalja a helyét szemben a fiúval, - ráutaló magatartás - elfogadja, hogy innentől bizony a szemük a kietlen téli alföldi táj, és egymás írisze között fog ingázni, egész a végállomásig. Közben a kupé hallgat. Ritka nagy kincs ennyi csendes ember egy helyen.

… És akkor rögtön kezdődik. 150 milliszekundumos szemkontaktus. Enyhe arcpír, félig nyitott száj, légszomj. Ezután következnie kellene a valami éppen a kézbe akadó dolog babrálásának, de ez elmarad. Az arcpír állandósul, de egyébként a zavart gesztusok nem jönnek, csak a könnyed, minden mesterkéltséget nélkülöző nyugodt szemkontaktus. Odakint szakad, karácsony közeledtének ellenére az idő esős, mondhatni viharos, a fülemben fülhallgató. Közben a lány és a fiú beszélgetni kezdenek. Az ismerkedés ezen stádiumában már igazán meg kellene jelennie néhány tükörmozdulatnak. Akaratodon kívül is azt csinálod, amit a másik. Ez náluk valamiért elmarad. Csak az állandó, nyugodt szemkontaktus, és finom kézmozdulatok. A lány végigsimítja a nyakát. Nem olyan közönségesen, teljesen természetes ez is, ugyanakkor egyértelmű jelzés. Ahogy a vonat egyre beljebb halad kelet felé, az utasok sorra hagyják el a fülkét. Hárman maradunk, ők még mindig teljesen zavartalanul beszélgetnek. Jelen vannak persze a különböző jól ismert gesztusok. Ajakharapdálás, enyhe izzadás, levegő bennragad, minden, amitől undorító és gyönyörű ez az egész. Ők mégis olyan eleganciával csinálják mindezt, amilyet még soha nem láttam. Kifogástalan, már-már utópisztikus. Odakint egyre erősebben villámlik, és már teljesen besötétedett.  A szocreál műanyagburkos lámpák gyéren világítják be a másodosztályú valóságot. Kis vidéki vasútállomás, kalauz zöld lámpája imbolyog a koromsötétben. Egyszerre hatalmas csattanás, a kocsink elsötétül, a lány és a fiú tovább beszélgetnek, teljes természetességgel. A villámlás másodpercenként nappali világosságot teremt a fülkében. Akkor jön a döbbenet, a felfedezés. Az a sallangmentes, minden színpadias, teátrális mozdulatot nélkülöző lecsupaszított döbbenet, hogy szemeik sötétek, semmi nem tükröződik bennük, csak a villámlás.


Alkotásaitokat várjuk az info.szabadotletek@gmail.com címre!

A szerzőről