Pp kicsi 45
2017-08-20
Height 640

Szeged legszebb lánya kerestetik

Idén 8. alkalommal rendezik meg a Szeged Szépe választást.

A nemzetközi modell- és szépségversennyel elsősorban a nők védelmére, a mellrák elleni küzdelemre, a rendszeres szűrés és prevenció fontosságára szeretnék ráirányítani a figyelmet a szervezők, emellett számos exkluzív programon, jótékonysági eseményen vehetnek részt a döntőbe került hölgyek.

“Élményeket adunk” – ezzel a mottóval hirdette meg nyolcadik évadát a Szeged Szépe. A dél-alföldi régióból kiindult szépségverseny nemzetközi szintűvé nőtte ki magát, hiszen évről-évre a határ túloldaláról is érkeznek a fiatal lányok. Már elindult a jelentkezési időszak a 2015-ös évadra, a döntőbe jutott lányok pedig ismét élménydús nyár elé néznek: külföldi utazásra viszik őket, fesztiválokon és rendezvényeken vehetnek majd részt.


A jelentkezési időszak május 31-ig tart, a lányok pedig idén 15-25 éves kor között jelentkezhetnek. Ha a döntőbe bejutnak, üres kézzel már biztosan nem kell távozniuk, közel egymillió forint értékben osztanak majd ki ajándékokat, a leggyönyörűbb lány pedig idén is egy fehérarany gyűrűt kaphat az évről-évre új főre vándorló korona mellett. Idén újdonságként egyébként már nem egy, hanem három első helyezettet is hirdetnek: a hagyományos Szeged Szépe mellett modell, illetve fitnesz-kategóriában is lesz egy-egy győztes.


 

Ahogy az eddigi években, úgy idén is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők a jótékonyságra: a Szeged Szépe ezúttal is beszáll a mellrák elleni küzdelembe, de rászoruló családokat, hátrányos helyzetű gyermekeket is támogatnak majd rendezvényeiken. A pontos programfüzet még nem állt össze, annyi azonban már biztos, hogy a lányok ellátogathatnak a kecskeméti Mercedes-gyárba, a Szegedi Ifjúsági Napokra és a Forma 1 hazai futamának afterpartijára is hivatalosak lesznek majd. Egy külföldi utazás is tervben van, ennek részleteiről azonban csak később ígértek tájékoztatást a szervezők. Jelentkezni a Szeged Szépe hivatalos honlapján lehet egészen május 31-ig, a legfrissebb híreket pedig a rendezvény Facebook-oldalán találhatjuk meg.

Képek: facebook.com

A szerzőről