Pp kicsi 45
2017-09-26
2015033104031003

Interjú - Sápi Orsolyával

Az ETSZK-n végzett gyógytornásszal beszélgettem az OTDK-n elért sikerekről, és az oda vezető útról

Sápi Orsolyával készítettem interjút, az ETSZK tavaly végzett diákjával, aki nemrégiben vett részt az OTDK-n. Tyukász Brigittával a core training hatásairól írtak, ami mindenki tetszését maximálisan elnyerte. Első helyezést értek el a tavalyi TDK-n és az idei OTDK-n is, ami kiemelkedően szép teljesítmény. De mégis hogyan zajlik egy felkészülés, vagy maga a TDK? Erről érdeklődtem, Orsi pedig most elmesélte nekünk.

Honnan jött az ötlet, hogy ezt kutassátok?

Gál Vera tanárnő hirdette meg ezt a témát, melyre Brigi talált rá. Eldöntöttük, hogy ketten nekivágunk. Terveztük már korábban a kurzuson való részvételt, de alapvetően nem tudtunk sokat a core trainingről. Azonban nagyon megtetszett az ötlet, és némi tájékozódás után tudtam, hogy megfelelő lesz számunkra.

Mesélj, hogyan zajlott a munka, a felkészülés?

A 3. év 1. félévében már elkezdtünk szakirodalmat kutatni, összeszedni minden hasznos oldalt, cikket, tanulmányt. Majd összeállítottunk egy 8 hétig tartó edzéstervet. A következő félévekben párhuzamosan zajló, több csoportos core trainingeket tartottunk az iskola tornatermében. Minden alanyt felmértünk a 8 hetes edzés előtt és után is. Összesen 63 fő vett részt a programban, akik az egyetem különböző karain tanultak. Nagyon segítőkész és lelkes csapat volt, akik sok erőt adtak a hosszú, nehézségekkel teli időszak alatt, melyet ezúton is köszönünk. Az biztos, hogy nagyon időigényes volt. Előfordult, hogy együtt zártunk a portás nénivel. A résztvevők mindig támogattak bennünket, és rengeteg tapasztalattal lettünk gazdagabbak, mind emberileg és szakmailag. Jó hangulatban teltek az edzések, a trainingek megtartása nem jelentett számunkra terhet. Miután végigvittük a programot, nekiláttuk a kiértékelésnek. Összességében 2 éven át folyt a kutatás. Szakdolgozatainkban is ezt a témát vizsgáltuk : Brigi a derékfájás felől közelítette meg, én pedig a medence helyzetének változását figyeltem. Sokat segítettek nekünk a tanszéken, és Brigivel mindig bíztattuk egymást, mely igen erősen hozzájárult a sikerhez. Mindeközben sokat fejlődtünk mi is, sokkal nyitottabbak lettünk mások felé és megismerkedtünk a tudományos élettel.

Milyen volt a tavalyi TDK, miket tapasztaltál?

2014 tavaszán vettünk részt a helyi TDK-n, ahol megosztva adtuk elő 15 percben a kutatásunkat. Brigi bemutatta a témát 10 percben, én pedig az 5 perces vitában válaszoltam a zsűri és a jelenlévők kérdéseire. A zsűri nem csak a szakmában tevékenykedő bírákból állt, ezért nagyon fontos volt, hogy közérthetően fogalmazzunk. Bár izgatottak voltunk, mégis élveztük, javított az önértékelésünkön az elismerés. Bárki meghallgathatta az előadásokat, és ajánlom is az azon részvételt, sokat ad a mindennapokhoz, a szakmai tudáshoz. Az önéletrajzban sem mutat rosszul, illetve fantasztikus érzés a munkánk pozitív értékelése elismert szakemberek által. Végül első helyezést értünk el, és ezzel meghívást is kaptunk a következő megmérettetéshez, az OTDK-hoz.

Idén részt vehettél az OTDK-n is, nem akármilyen eredménnyel. Hogyan élted meg a versenyt ? Milyen élményekkel gazdagodtál ?

Budapesten került megrendezésre az OTDK a Semmelweis Tudományegyetemen, több napon keresztül, különböző szekciókra osztva zajlott. Nagyszerű helyen szállásoltak el minket, biztosítottak számunkra étkezési lehetőséget, és a lakótársaimmal jó barátságot kötöttem, akik orvosi és biológia szekcióban keltek versenyre. A megpróbáltatás előtti este felmondtuk egymásnak az diasorokat és számomra nagyon széleskörű tudással rendelkeztek. Az egész országból jöttek gyógytornász hallgatók, illetve végzettek , így különösen nagy kihívás volt számomra, hiszen tudtam, a legjobbak vesznek részt. A zsűri szakmabeliekből állt, tehát mindent be kellett dobni a siker érdekében. Sajnos Brigi nem tudott részt venni a konferencián, így rám maradt mindkét rész előadása. A többi résztvevő kutatását igen kiemelkedőnek találtam, bemutattak új lehetőségeket, eszközöket. Jó hangulatban telt az egész OTDK, sikerült leküzdenem a félelmeimet. A rendezvénysorozat során fogadáson, megnyitó ünnepségeken, hangversenyen, lezáró bulin is részt vehettek a meghívottak, majd az utolsó napon került megrendezésre a díjkiosztás. Meglepetésként ért az 1. helyezés, hiszen igen erős volt a mezőny. Boldog vagyok, hogy eljuthattam ide, és a végén már nem az aggályok merültek fel bennem, hanem a kutatásunk eredményeinek megosztása, átadása. Ajánlom mindenkinek, hiszen itt is kiderült, hogy mennyi tehetséges diák és sok rejtett tudás vár felfedezésre.

Tervezel további munkálkodást ezzel a témával kapcsolatban ?

Későbbiekben szeretnénk folytatni a core training hatásainak megismerését, összehasonlítani más edzésformákkal. Lehetőség szerint fel szeretnénk mérni új, nemzetközileg elismert eszközökkel az állapotváltozásokat, a fejlődést. Tehát még nincs vége, rengeteg új lehetőség, ötlet van, ami mindig folytatásra buzdítja az embert.

Mit ajánlanál annak, aki most vette tervbe, hogy TDK-ra megy?

Nagy lelkesedéssel és türelemmel vigye végig. Sok bosszankodás érheti, de később kamatozik a belefektetett idő és energia. Aki teheti próbálja ki magát, egy hozzá közel álló témát választva ásson a mélyére. Szakmailag így fejlődik az ember, szóval legyetek csak bátrak!

Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre. Sok sikert kívánok neked a továbbiakban!

A szerzőről