Pp kicsi 45
2017-10-21
0

Izgalmas fordulatokkal ért véget a 2015-ös TTIK-s Kocsmaolimpia

Az idei Kocsmaolimpia is a megszokott módon, a sörpong fordulóval zárult, nem kis izgalmakat tartogatva.

Az első négy fordulót követően a csapatok tűkön ülve várták az utolsó megmérettetést, hiszen azt megelőzően még közel sem dőltek el az összetettbeli helyezések. A résztvevő 12 csapat között természetesen ott volt az első három helyen álló páros is.

Az idei lebonyolításban egyenes kieséses rendszerben zajlottak le a játszmák, egészen a döntőig, ahol a forduló végső helyezéseit körmérkőzésekkel döntötték el.

Már az első körben látszott, hogy a végelszámolásban nagy változások lehetnek, mivel az addig vezető páros, hihetetlen módon 8:1-es vezetésről búcsúzni kényszerült, míg a 2. és 3. helyezettek továbbjutottak a legjobb 6 közé.

A hármas döntőben az izgalmak a tetőfokára hágtak, hiszen bekövetkezett a klasszikus körbeverés esete. A kérdés már csak az volt, hogy mi alapján szülessen meg a végeredmény. Végül az újrajátszás helyett a fociban is ismert „gólkülönbség” elvét alkalmazták, csak gólok helyett a poharak száma volt a mérvadó.

Így az utolsó forduló nyertese +1-es különbséggel - az összetettben vezető párost búcsúztató, és végig szép játékot produkáló - Romfa Dávid és Tekeli Miklós lett, akik ezzel egy üveg Jagermeister-el gazdagodtak. A második helyen Köhler Zoltán Márton és Oláh Máté végzett, akik ezzel bebiztosították az összetettben elért harmadik helyüket, amit 1-1 üveg BB pezsgővel ünnepelhettek. Végül, de nem utolsó sorban Terék Larion és Kovács András állhatott fel a képzeletbeli dobogó legalsó fokára, és az itt megszerzett 8 ponttal megelőzték az eddig összetettben vezető párost.

Végül a 2015-ös Kocsmaolimpia nyertese Terék Larion és Kovács András lett 30 ponttal, a második helyen végzett Nagy Ádám és Ondok Tamás 26 ponttal, a harmadik helyre pedig Köhler Márton és Oláh Máté ért fel 22 ponttal.

Ha nem tudtál részt venni ezen a rendezvénysorozaton, viszont szívesen kipróbálnád magad hasonló megmérettetésekben, akkor ne csüggedj, hiszen a tavaszi félévben újra megrendezésre kerül a TTIK-s Ötlabdás Játékok.

A TTIK HÖK-nek köszönjük az egész féléves szervezést és a nyeremények biztosítását, a győzteseknek pedig külön gratulálok az elért eredményekhez, és remélem jövőre is találkozunk! 

A szerzőről