Pp kicsi 45
2017-05-24
Vak elotte 02 400

Interjú - Kácsor-Macska Zsuzsannával

Az ETSZK egészségnap egyik fellépője, "a vakvezető kutyás lány" bemutatkozása, egy cseppnyi betekinthethetés nyerhetünk az ő életébe

Hagyományőrző módon, idén is megrendezésre került az egészségnap az ETSZK-n. A november 11-ei délután a „Fogyatékkal élők mindennapjai” témájában telt el. Állandó programjaink során az érdeklődők kipróbálhatták többek között a mozgáskorlátozott akadálypályát, az öregségi szimulátort,  elmerülhettek kicsit a jelnyelv világában. Számos előadót is vendégül láthattunk: volt szó gyógynövényekről, magáról a fogyatékosságról és ennek akadályairól. A legnagyobb érdeklődést egy, a vakvezető kutyákról szóló előadás mutatta. Felkerestem tehát Kácsor-Macska Zsuzsannát, hogy azok is, akik az Egészségnapon nem találkoztak vele, megismerhessék őt és társát, Bogit.

 

 ~ Kérlek, mutatkozz be röviden: honnan jöttél, mivel foglalkozol?

- Kácsor-Macska Zsuzsanna vagyok, Szegeden élek Bogi nevű vakvezető kutyusommal. Jelenleg a Magyar Vakok és gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesületének vagyok vezetője. 2006-ban végeztem az ETSZK-n, akkor még Szegedi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar volt, szociális munkás szakon, így amikor felkérnek egy-egy érzékenyítő program megtartására mindig nagy örömmel teszek a felkérésnek eleget. 2011-ben diplomáztam a Szent István Egyetem Gazdaság-és Társadalomtudományi Karán andragógia alapszak/munkatanácsadó szakirányon. Jelenleg gyógy-és sport masszázst tanulok, célom, hogy a megszerzett tudásom és  tapasztalataimat hasonló élethelyzetben lévő emberek segítésére fordítsam.

 

~ Mesélj a fogyatékosságodról! Miben akadályoz téged, vagy éppen hogyan kovácsolsz ebből erőt?

- Születésemtől fogva látássérült vagyok, gyerekkoromban láttam az alap színeket és a fényt, de szemidegsorvadás következtében mára már amit látok, az csupán valami tejköd -  ahogyan ezt egy ismerősöm megfogalmazta. Sokáig nehéz volt elmagyaráznom a látóknak, hogy egy vak mit is lát: a tejködöt, tehát nem a sötétséget. Aki fel tudta dolgozni - szerencsére én is ezen személyek táborát képviselem- , számunkra ez legalább olyan természetességgel bír, mint az, hogy például van tavasz, nyár, ősz, tél. Nem élünk „más világban”, sőt,  nem vagyunk „világtalanok”. Annyi a különbség, hogy a mindennapi életünkben mi más praktikákat használunk akár az ügyek intézésénél, akár a háztartásvezetésben. Szeretem a kihívásokat, illetve ha elmondhatom, hogy „ezt és ezt is” önállóan tudom megcsinálni. Számos kihívás színesíti életem, egyik legkiemelkedőbb, amikor az EVS önkéntesszolgálaton keresztül egy évet Svédországban töltöttem egy civil szervezetnél önkéntesként. Már az hatalmas dolog volt számomra, hogy angolul megértettem magam annyira, hogy nem loptak el, egyedül közlekedtem a szállásunk és a munkahely között - ami külön városban volt -, egyedül vásároltam, sőt, az oda-és hazautat is magamtól oldottam meg. Arra gondoltam, hogy ha bármi történik, pl. nem látom biztosítottnak a megélhetésem, akkor itt egy opció, a jéghátán is meg fogok tudni élni, ha nem itthon, akkor külföldön. Ezek azok a dolgok, amik erőt adnak, illetve barátaim támogatása.

 

~ A segítő kutyád, Boglárka az Egészségnapon nagyon elbűvölte a hallgatókat. Hogyan lehet vakvezető kutyához jutni? Milyen különleges képzés során lesznek hivatalos segítők, társak?

- Vakvezető kutyát ma Magyarországon azok a látássérültek kaphatnak, akik betöltik a 18. életévüket, önálló életvitelt folytatnak, dolgoznak vagy tanulnak, azaz önállóan közlekednek, megélhetésük nem veszélyezteti a kutya életét. Több iskola is van, ahol vakvezető kutyákat képeznek. A leendő gazdinak be kell adnia egy jelentkezési lapot, majd következik egy környezettanulmány, ahol a kiképző felméri azt, hogy a gazdi milyen körülmények között él, mit tud nyújtani a kutyának, milyen körülmények közé kerülne a kutyus. Ezután tájékoztatja a gazdát, hogy milyen kutyusok vannak, végül megtörténik az első találkozó, ahol a gazdi és kutyus ismerkedése kezdetét veszi. Rengeteg mindennek kell megfelelni, nem csupán fizikai feltételeknek, de az is fontos, hogy a kiképző tudja, hogy a gazdajelölt hogyan vezeti le a feszültségét. Például, ha a kutyus és a gazda szimpatikussá válnak egymás számára, akkor kezdetét veszi egy átadó tanfolyam, ami kb. 2-3 hónap, ahol megtanulják az egymással való együttélés fortélyait, illetve azt, hogyan tudnak balesetmentesen, együtt közlekedni. Az átadó tanfolyamot egy közlekedésbiztonsági vizsga követi, s ha az sikeres, akkor a páros kap egy igazolványt, ami szerint közlekedhetnek attól a pillanattól együtt.

A kutyusokat már kölyök korban tesztelik, hogy pl. mennyire félnek a zajtól, mennyire bírják a járművet, van-e tériszonyuk stb… Egy éves korukban egészségügyi vizsgálaton esnek keresztül, mert főleg labradoroknál gyakori a displasia. Ha pszichésen is, egészségileg is megfelelnek a feltételeknek, akkor a kiképzővel tanulnak először, s miután levizsgáztak, csak azután kerülhetnek a gazdihoz, s csak azután veheti kezdetét a fentebb említett átadó tanfolyam. Ez olyan mintha a kocsit előbb leműszakiztatnánk, s utána tanulna meg vezetni a tulajdonos. A leggyakrabban a labradorokat, golden-retriewereket és a németjuhászokat képzik ki segítő kutyává, mert ők a legalkalmasabbak.

Boglárka is így került hozzám 2008-ban. Szeptember 30-a volt, koradélután besétált az életembe, azaz a konyhámba. Azóta együtt élünk, s elmondhatom, hogy sokkal több mint egy kutya, aki a közlekedésben segít, Ő egy társ, aki rengeteg erőt ad számomra a hétköznapokban.

A vakvezető kutyák a közlekedésben tudnak segíteni, tehát otthon nem, mert nekik nem feladatuk pl. felvenni a tollat, vagy felkapcsolni a villanyt. Megmutatják a zebrát, a járdaszigetet, a lépcsőt, a buszajtót stb. Kikerülik velünk az útépítkezéseket, megállnak egy-egy gödörnél, s mindeközben rengeteg szeretetet tudnak adni, ezt nem is lehet szavakkal leírni.

 

~ Az előadásod előtt és alatt is hihetetlen jókedvvel, humorosan kezeltél minden helyzetet – akár azt, hogy Bogi megszeppenve az asztal alá bújt, vagy mikor nyűgösködött az előadás vége felé. Hogyan őrzöd meg ezt a fajta lelkesedést, humort? Mi az ami a legjobban motivál téged?

- Hiszek abban, hogy azzal kell sáfárkodni ami van, azaz soha nem azért kesergek ami nincs, hanem abból igyekszem kihozni a legjobbat, ami van. A nehézségeket humorral igyekszem oldani, néha túlságosan is ironikus vagyok másokkal is, de magammal is természetesen. A humor segít továbblépni a nehézségeken. Legmotiválóbb tényező maga Boglárka, a felelőssége annak, hogy Ő itt van nekem, s gondoskodnom kell róla, hiszen Ő is az életét áldozza fel nekem.

 

~ Van esetleg valami tanácsod, üzeneted a hallgatóknak?

- Egy történetet tudnék elmesélni: Egyszer Budapesten utaztam, kerestem a metró lejáratot. Kértem egy hölgytől, hogy legyen kedves mutassa meg nekem az utat, mire láttam, hogy nagyon nem szívesen segít… Végül ráadta a fejét, s elkísért a metróhoz. Beszélgettünk, s a végén elmondta, hogy „Tudja nagyon nem szívesen segítettem magának…” Meglepődtem. „Miért?” - kérdeztem,  „Megbántottam valamivel?”.  „Ó nem!” mondta, „Csak tudja múltkor egy vak bácsinak segíteni akartam, aki nagyon csúnyán elküldött… Akkor elhatároztam, hogy soha többé vaknak nem segítek.” Mi ebből a tanulság? Elmondtam neki, hogy úgy ahogyan a látók is, mi is mások vagyunk ki ilyen, ki olyan, de egy ember alapján ne ítéljük meg a többit is. Ki tudja, kit hová fog sodorni az élet, s pl. egy egészségügyi vagy szociális intézményben is találkozhatunk akár kliensként, akár szakemberekként, s számunkra a legtöbbet az jelenti, ha ugyanolyan emberként bánnak velünk, mint bárki mással.

 

Köszönöm szépen, hogy válaszoltál a kérdéseimre! Remélem, a közeljövőben még találkozhatunk!

 

Interjút készítette: Szűcs Edit

A szerzőről