Pp kicsi 45
2017-11-19
Balance 700x386

Az egyensúly egyensúlytalansága

A fiatal magyar zenészekből  álló BRAINS ismét megmutatta tehetségét, de nem csak a zenében: lélegzetelállító klippel, hihetetlen felvételekkel kápráztatnak el bennünket.

“Az új dalunk címe Balance, azaz egyensúly, ami számunkra több dolgot is jelent” – mondta a Brains frontembere, MC Columbo a megjelenéssel kapcsolatban. „A szó utal többek között az életmódunk tempójára, az egyre többször ismételt természeti egyensúly borulására vagy a sajnálatos módon napjainkban igen erős társadalmi egyenlőtlenségekre is.”

A zenekarról

A BRAINS egy elektronikus zenét játszó koncertzenekar, amelyet jelenleg Kéri András, Varga Norbert, Ujj Zoltán, Endrei Iván és Lukács Levente alkot. Az együttes mögött komoly munka, hosszú évek állnak: igaz, többszöri tagfrissítésekkel, de a BRAINS 1997 óta nyolc nagylemezt adott ki.

A zenekar 1994-es szentendrei megalakulása óta folyamatosan változik, jelenlegi formáját 2010-re érte el. Zeneileg is egészen mást képvisel, mint a kezdetekben. Az első három lemezt (Színek (1997), Semmi komoly (1998) és Dunkakanyar rasztabanditái (2001) ) még hard core, illetve funk rock stílusokban vették fel, így jutottak el végül a jelenlegi stílusukhoz.

2006-os Humanual című lemezük már ezt mutatja, ekkor csatlakozott az együtteshez MC Columbo. Vele készült el a 2008-as Top Shotta album is, amely a drum and bass, ragga, hiphop és rock stílusok elemeiből épült fel. 2010-ben csatlakozott hozzájuk Lukács Levente (billentyűs) és Ujj Zoltán (dobos) a Másfél zenekarból. 2011-ben ezzel a formációval hozták létre eddigi legsikeresebb albumukat, a Refresh the Style címűt, amelyet "Az év hazai elektronikus zenei produkciója" kategóriában Fonogram díjra is jelöltek.

A legújabb klipről: BRAINS – BALANCE

A felvételek Budapest legmagasabb, emblematikus pontjain készültek. Kálló Péter egy interjúban elárulta, hogy szeretnének még több és több épületet meghódítani, ennek azonban nagyon hosszú engedélyeztetési folyamata van.

A klip véleményem szerint egy komoly társadalomkritika, amely görbe tükröt mutat mindenki számára. Az egyensúly egy láthatatlan, törékeny és felszínes valami, ami korántsem a valóságot tükrözi. Egy öltönybe, cilinderbe öltöztetett ember és a védelmet nyújtó esernyő önmagában biztonságot, egyensúlyt sugároz, azonban ahogy a dolgok általában, ez most is csak a felszín, ami mögött hatalmas egyensúlytalanság rejtőzik. A Budapest legmagasabb pontjairól készített felvételek nem csak a képi világ miatt fontosak, hanem azért is, mert így tudják bemutatni a felszín és a valóság közötti hatalmas kontrasztot. Öltöny és esernyő a fogyasztói társadalom státusszimbólumai. Valójában azonban nincs jelentőségük, főleg egy olyan helyzetben, amikor több száz méterrel a Duna fölött, egy híd tetején állunk. Olyan ez, mint amikor süllyed a Titanic, de a fedélzeten még mindig Mozartot hallgat és rákot zabál a „társadalmi elit.”

A zeneszöveget – mivel magyar formában még nem található az interneten – lefordítottuk magyarra. Íme az angol és a magyar verzió is:

 

Ellenségeink csak hadd menjenek,

Tartsuk barátainkat még közelebb.

Az aranyközép utat kell járni,

Mert nekem nem kell a mélybe vágyni.

 

A pénz nem tarthat egyensúlyban,

Miért követsz démonokat, kikről nem hallottam?

Ez az élet nagyon korlátolt,

S túl nehéz, hogy hangolódj.

 

Kapd el az érzést, s tudasd velem,

Mit gondolsz erről.

Kapd el az érzést, s tudasd velem,

Hogy sosem utasítod el.

 

Mert mindennek van másik oldala,

Amit gyakran nem is láthatsz,

Jing és jung csak egyenként erős.

Az egyensúly, amivel küzdünk

Jelen van (feketén-fehéren) a világon mindenütt.

 

Mondd hát meg barátom,

Miért kell nekünk mindenáron

Meghalni a pénzért és hírnévért,

Amitől csak szégyent érzel,

Nem kell több vérontás.

 

Nem tudjuk abbahagyni a harcot egymás ellen,

S nem tudjuk békén hagyni a természetet,

A harmóniáról papolunk folyton,

Mégis dühöngünk minden gondon.

 

Amikor úgy érzed, nem a helyes úton jársz,

Mindig jön egy új nap,

Hogy továbbállj és újrakezdhesd.

Tartsd az egyensúlyt az életben!

 

 

 

 

get the flow, let me know
what you think about this
get the flow, let me know
that you never dismiss 

cause everything has a different side
many times you can't see it
jing and jang together them strong
the balance that we deal with   
all over the word black and white is an everyday fight
tell me now man why do we need it
die for money and fame what make me feel shame 
we nah want nah blood shed

money can't balance you
why you follow daemons I don't know 
way of life is so narrow
and too hard not to tumble

we can't stop fight with each other
can't stop killing the nature
harmony what we preach about
but we rave like a razor
when you feel you are off the track
there's always a new day
walk along and never turn back
keep balance on your way

let all haters just gone
keep our friends more close
yes we walk on gold mean
cause we don't need no lows

money can't balance you
why you follow daemons I don't know 
way of life is so narrow
and too hard not to tumb

A szerzőről