Pp kicsi 45
2017-11-19
P5071 p v8 aa

Magyar mozi Mephistoval

A Hallgatói Filmklub február kilencedikén a Mephisto című Oscar-díjas magyar filmet fogja levetíteni az Auditórium Maximumban.

Beszéljünk kicsit a magyar filmiparról!

Tény, hogy a magyarok egészen mostanáig nem büszkélkedhettek - a rendszerváltás óta - olyan filmmel, amely legalább kicsit ki akart volna lépni abból a rózsaszín cukormázzal borított romantikus vígjátéki világból, amit egy forró nyári estén két limonádé elszürcsölése között tudunk csak megnézni és már előre tudjuk, hogy mi lesz a film vége. Attól a pár pici pihétől eltekintve, amely a magyar filmgyártás hatalmasra nőtt univerzumában próbált pattogni, úgy érezhetjük, hogy nagyjából száz évvel le vagyunk maradva Nyugathoz képest. Mert nem arról van szó, hogy egy történetbeli csavarral sem találkoztunk az elmúlt harminc évben, hanem még egy normális forgatókönyvvel sem! A főszereplők megismerik egymást, majd szerelembe esnek, összevesznek, végül kibékülnek és vége. Kész, stáblista.

Ezt félretéve azonban örülhetünk annak, hogy végre a magyar filmiparban is megindult egy kortárs csapat, akik új perspektívát is mernek és képesek használni, mint például: Ujj Mészáros Károly (Liza, a rókatündér), Mundruczó Kornél (Fehér isten), Miklauzic Bence (Parkoló), Horváth Lili (Szerdai gyerek) vagy Nemes Jeles László (Saul fia). Pont amikor már elgondolkoztunk azon, hogy van-e szükség magyar filmekre, jöttek ezek a fiatalok és végre valami értelmeset tettek le az asztalra!

A Hallgatói Filmklub mostani filmje viszont 1981-ben jelent meg, tehát bőven a rendszerváltás előttről beszélünk. Azonban ebben a filmben is érződik egy olyan vonulat, amely azt próbálja elhitetni, hogy valami újat kell mutatni nekünk, nézőknek. Itt van tehát ez a harmincegy éve készült film és azt kell, hogy mondjuk: igen, ez még ma is megállja a helyét! Szabó István nem egyszerűen csak olyan fontos elemeket vonultat fel, amelyek elengedhetetlenek egy jó filmnél (karakterfejlődés, drámai fordulat, jó képállások, szimbólumok és megfelelő történetvezetés), de az egész filmet egy olyan korba ülteti, ami nem csak merész lépés volt akkoriban, hanem még egy pluszt adott a Mephistóhoz.

A történet ugyanis egy hamburgi színházi társulatban játszó színész sorsát viszi végig, aki nemcsak a karrierjének a buktatóival küzd meg, hanem az őt körülvevő kialakuló politikai ideológiákkal, a családdal, a barátokkal és a szerelemmel is. Tudom – ezek után - a történet először talán szokványosnak tűnik, de a sztori különlegessége az, hogy nem egy ponthoz akar eljuttatni minket, hanem végigvonul Hendrik Höfgen és környezete életén. Ezzel emberközelivé teszi a filmet. Sok kicsi történeti ponton keresztül haladunk előrébb és előrébb, majd kilyukadunk valahol, de tudjuk azt is, hogy ennek még itt nem lehet vége, és ezért haladunk tovább és tovább. Viszont ennek a történetvezetési struktúrának olyan hátránya is lehet, hogy a nézők egy része számára a film története egy idő elteltével lassúvá és vontatottá válik. Aki például az akcióval átszőtt filmekhez szokott hozzá, az valószínűleg nem fogja élvezni mondjuk Hendrik jelenetét, amikor képes percekig bámulni önmagát a tükörben, miközben a színészi és emberi képességeit próbálja meg felmérni.

De miért is olyan jó Hendrik karaktere? A film egyik pozitív vonala a remekül felépített karakterekben rejlik, és ezek közül is kiemelkedő a narcisztikus és ripacs, fiatal kisvárosi színész. Onnantól, hogy megjelenik a vásznon, Hendrik képes betölteni a teret, és ahogy halad a film, nincs olyan pillanat, hogy ne váltana ki belőlünk valamilyen hatást az alakja. Klaus Maria Brandauer remekül hozza azt a bohém és önimádó, már szinte negédes antihős figurát, akit először meglátva legszívesebben felpofoznánk, majd kicsit később már egészen szerethető alak válik belőle. Hendrik arcjátéka és mozgása is zseniális, és az első táncjelenetet követően már abban is biztosak lehetünk, hogy Tarantinoék innen lopták az ötletet a Ponyvaregényhez.

Összességében ezt a filmet csak ajánlani tudom. Elsősorban azok nézzék meg, akik élvezik a történelmi színezetű és már-már túlsimított művészfilmeket, mert kellemes kikapcsolódás lehet kedd estére. Azok viszont, akik valami pörgősre vágynak vagy az egysíkú romkomok hívei, inkább keressenek más programot. 

 

Hivatkozások forrása: www.wikipedia.hu, www.youtube.com

A szerzőről