Pp kicsi 45
2017-03-28
Batman v superman trailer affleck armor suit

Titánok harca

Batman Superman ellen - Az igazság hajnala kritika

A Marvel képregénykiadó filmes univerzuma lassan annyira elhúz, hogy a DC számára egy kisebb csoda sem lenne elég, hogy beérje. Amíg előbbi már 2008 óta gyártja összefüggő filmjeit, utóbbi a 2013-as Acélemberrel kezdett bele egy nagy volumenű építkezésbe, nem sok sikerrel. Az újragondolt Superman filmet a kritikusok és a rajongók sem szerették igazán, számos helyen belekötöttek a rendezésbe, a forgatókönyvírásba és a logikai buktatókba. Ezt a csorbát próbálta kiköszörülni Zack Snyder azzal, hogy összeereszti a kiadó két legnagyobb szuperhősét. A siker sajnos elmaradt.

Az Acélemberben Superman megmentette a világot a földönkívüli fenyegetéstől, de a Zod tábornok elleni harc közben megritkította Metropolis épületeit és lakosságát egyaránt. Rengetegen szeretik a köpenyes hőst, de sokan félnek az erejétől és gyűlölik azért, mert hiába hárítja el a veszélyt, ha közben felbecsülhetetlen károkat okoz. Hasonló állásponton van Bruce Wayne is, aki Batmanként Gotham City védelmezője. A háttérben folyamatosan szervezkedik Lex Luthor is, Superman örök ellenlábasa, akit a saját indokai vezérelnek.

Elképesztően vártam ezt a filmet. Az Acélember számomra is csalódás volt, de mégis bizakodtam, hiszen Zack Snyder rendezett már igazán jó képregényfilmet, gondoljunk csak a 300-ra vagy a Watchmen – Az őrzőkre, bár a Sucker Punch című borzalmat valószínűleg ő is el akarja felejteni. A végeredmény sajnos nem hálálta meg a bizalmat.

Nem tudom, hogy a forgatókönyv vagy a rendezés hibája, de a nagyon erős nyitány után, a film első felében gyakorlatilag ötletszerűen vannak egymás után dobálva a jelenetek, gyakran mindenféle logika nélkül. Egy kép innen, egy kép onnan, néhány elejtett mondat, ami a történetet vinné előre vagy karaktert építene, de ebben a tulajdonképpeni kapkodásban egyik sem működik igazán.

A szereplőgárda egyértelmű csúcspontja Ben Affleck. Mintha rászabták volna az öregedő Denevérember szerepét, minden mondata és cselekedete hiteles mint Bruce Wayne és mint a gothami igazságosztó egyaránt. Nagyot kockáztatott azzal, hogy elvállalta a szerepet, miután a legutóbbi képregényes kalandja, a Daredevil finoman szólva is kritikán aluli volt. Külön öröm, hogy az önálló Batman mozit Affleck fogja dirigálni.

Henry Cavill Supermanjét sikerült jobban lebutítani, mint 2013-ban, ahol a naivitását be lehetett tudni annak, hogy keresi önmagát, őrlődik, hogy felfedje-e magát az emberiség előtt. Jelen alkotás esetében ez már kevésbé lehet magyarázat, de tény, hogy úgy tűnik, néha nem is érti, hogy mi történik körülötte, a színészi repertoárja pedig kimerül abban, hogy hol szomorúan, hol haragosan néz.

A mellékszereplők közül Jesse Eisenberg Luthorja igazán fajsúlyos. Maga a színész is kap hideget és meleget általában, nem volt ez máshogy most sem. Karaktere a legkevésbé sem hasonlít a filmek, rajzfilmek vagy képregények Lexére, de nem feltétlen ezzel van a baj, egy más megközelítés sosem rossz. Látszik, hogy próbált színt és új életet vinni a szerepbe, de ez átcsapott folytonos hadarásba, túltolt gesztikulációba, végeredményben pedig idegesítővé tette az elvileg géniusz gonoszt. 

Snyder hasonló hibába esett, mint az Acélember esetén, több szempontból is. A látványt helyezte előtérbe, nem a történetet, így lehetséges, hogy egysíkú karaktereket kapunk, akiknek vagy nincs motivációjuk vagy olyan nevetséges, amit egy ilyen grandiózusnak felvezetett filmben nem néz el az ember. Itt sikerült a két szék közül a földre esni: a látványosnak szánt jelenetekkel semmi gond nem lenne, ha lehetne bármit látni belőlük. A főbb csatajelenetek, tehát a kvázi lényegi részek, olyan sötéten lettek fényképezve, hogy néha hunyorognia kell a nézőnek, hogy megtippelje, hol vannak a szereplők és mi is történik éppen. A két főszereplő harca látványos, de ez a gond itt is előfordul sajnos. A majdnem három órás játékidő, ami a DVD kiadáskor kapni fog egy bővített verziót, teljesen indokolatlan, ezért hamar unalomba fullad az egész.

Tipikusan „sokat akar a szarka” helyzetben van a Batman Superman ellen. Látszik, hogy nagyon szeretne bizonyítani, szinte görcsösen nyújtózkodik, hogy megmutassa, „tessék, univerzumot építünk mi is”, de ezt nem lehet megtenni azzal, hogy a látványra helyezzük a hangsúlyt és elsikkadunk olyan dolgok felett, mint a történetmesélés vagy a karakterfejlődés. Nem csoda, hogy a rajongók felháborodásukban azt szeretnék, ha nem Snyder rendezné a hősök következő kalandját, az Igazság Ligája történetét. Bárki is ül majd a direktori székben, reméljük megmutatja, hogy lehet igényes filmet összehozni a szuperhősökről.

Képek forrása: screenrant.com - studentedgeapplication.blob.core.windows.net - moviepilot.com

 

A szerzőről