Pp kicsi 45
2017-08-19
12992172 1153029878063797 354684431 n

Vetélkedős hangulatban telt az idei Földtudós Szakestet

A Földtudomány szakosok ismét birtokba vették a City Music Pub-ot egy szakest erejéig.

A menetrend adott volt: megérkezés a helyszínre, első frissítők kikérése, csapatok elhelyezkedése, végül indulhatott is a játék. A szakmai zsűri pontozott, melynek többek között tagja volt Prof. Dr. Sümegi Pál, a Földtani és Őslénytani Tanszék vezetője, egyetemi tanár.

A négy fős csapatoknak előzetesen kellett jelentkezniük a vetélkedőre. Habár a korábbiakhoz képest szerényebb volt a felhozatal, azért 3 csapat csak összejött, és így utólag visszatekintve ez egyáltalán nem ment a hangulat rovására. Az előző évekhez hűen, a tavaszi szakest egyik  fő eleme, hogy az évfolyamból vegyesen alkothatnak csapatot a hallgatók, ellenben az őszi eseménnyel, amikor csak elsősök jelentkezését várják.

A másfél-két órás küzdelem végére a Halasi Adél, Szabó Ábel, Balla László és Drimba Máté alkotta gárda került ki győztesként. Két féle nyeremény közül választhattak: vagy a Cinema City által felajánlott mozijegyek, vagy 1 üveg ital - döntésük ez utóbbira esett.

A nyertes csapat segítője, és egyben a szakest egyik fő szervezője, Petróczy Máté mesélt egy kicsit a szervezésről, a feladatokról, és a személyes véleményéről a szakesttel kapcsolatban:

"A buli előtt egy zenés asszociációs feladatra került sor, hogy meghozza a kedvet a tánchoz. Csináltam egy mixet különböző stílusú angol és magyar nyelvű dalokból, melyek valamilyen szinten utalnak egy-egy tanszékünkre. A csapatoknak ki kellett ezeket találniuk."

"A Földtudós Kvíz már hagyomány a szakesten, eddig minden évben sor került rá. Ez lényegében egy szakmabeli teszt (többnyire), ahol 10-15 kérdésre kell választ adniuk a csapatoknak. Ezen felül még egy izgalmas szakmai feladat volt, a fosszília felismerés, ahol Sümegi Pál tanár úrnál kellett bizonyítani."

"Voltak hangulatfokozó feladatok is, mint például a 2 körös sörváltó, és a paraszttequila ivás, valamint egy szabadtéri feladvány: Kirakosgattunk 20 cetlit a Széchenyi-térre, amikre egy-egy szakszó betűi voltak felírva, mindez összekeverve. Ezeket a cetliket kellett megkeresni, majd összerakni megfelelő sorrendbe."

"A szervezés sajnos nem volt olyan stabil, mint az előző félévben. Igen kevesen voltak a szakest kezdetén, jóformán csak a vetélkedő résztvevői. A buli részére azonban már megjött a tömeg, és a csapatok is pozitívan nyilatkoztak az estéről."

Köszönjük Petróczy Máténak, hogy rendelkezésünkre állt, és ne feledjétek: Ősszel találkozunk a következő szakesten. GEOLOGY ROCKS!

(Az este képei IDE KATTINTVA érhetőek el)

A szerzőről