Pp kicsi 45
2017-03-26
Beer

Szakestet tartottak a Bionikusok

Molekuláris Bionika, Cool Club, Sörpong és Kvíz – Mert ez a félév sem telhetett el Bionikus Szakest nélkül!

A tavaszi szemeszter nemcsak a várva várt jó időt és a megnövekedett napsütéses órák számát hozta el Nekünk, hanem a szakesteket is!

Április 6-án került megrendezésre a Bionikus Szakest, immáron hetedik alkalommal. Az eddigi szakestek folyamán már megszokhattuk a változatos- és szórakoztató programokat, legyen szó vetélkedőről, karaoke-ról, vagy csak egy összeülős-beszélgetős estéről. A mostani alkalom sem okozott csalódást e téren!

Ebben a félévben a szervezők – Vásárhelyi Lívia és Gulyás Tamás Gergely – a Cool Club-ot választották helyszínül, ami remek alkalmat biztosított a hallgatóknak egy-egy barátságos, vagy éppen vérre menő sörpong meccs lejátszásához. Akik viszont nem ping-pong labdával próbáltak célba találni - és ezzel dicsőségre szert tenni -, azok sem unatkozhattak, mert a szervezők készültek egy kvíz játékkal is!

A játék során négyfős csapatok mérhették össze a tudásukat, ahol olyan kérdéseket kaptak, amiket még az általános iskolapadban ülve tanultak (A kvíz Gulyás Tamás Gergely érdeme, Ő állította össze a kérdéseket). Szerintem ez egy hihetetlenül jópofa ötlet volt és ezt a véleményemet a játékban résztvevők is oszthatták, mert nagyon jó hangulat jellemezte a játékot.

Közel 50 hallgató látogatott el a szakestre és töltöttek el együtt egy kellemes estét, találkoztak régi ismerősökkel, vagy éppen újakat szereztek, élményekkel gazdagodtak. Játszottunk, gondolkodtunk és összekoccintottuk poharainkat!

Ha idén kimaradt volna, a következő félévben gyere el Te is, és legyél részese egy este erejéig a Molekuláris Bionikusok kis csapatának!

(Fotó: Realtor.com)

A szerzőről