Pp kicsi 45
2017-07-26
Sportnap

SportSZER - Ott leszünk veletek a BTK-s és a TTIK-s sportnapon is!

Szegedi Egyetemi Rádióban ezen a héten sem unatkozunk, találkozhattok velünk a sportnapokon is. Ne féljetek, most sem maradtok kedvenc hallgatói rádiótok nélkül! :)

Reggelenként 10:30-tól az ÉlénkítőSZERrel ébredezhettek. 

Hétfőn este 6-tól a NeszeSZER és a csajos témák veszik át a főszerepet: internetes ismerkedésről és társkeresésről és annak buktatóiról fogunk beszélgetni. Majd a nap zárásaként 8 óra után a Meet the Gangben Hagus lükteti az ütemet.

Kedden délután 4 órától vár a Mozigépész, ahol az aktuális filmes témák mellett A dzsungel könyve kapcsán olyan adaptációkról beszélünk majd, amelyeknek van rajzfilmes elődje. Aztán este 6-tól indul a Gamer, ahol az E3 konferencia lesz a téma, ugyanis kiderült pár cég előadásának az időpontja, illetve Teszt a lelke rovatunkban a Dark Souls 3 kerül terítékre.

A hét közepe eléggé rendhagyóan alakul, ugyanis szerdán a SZER stábja bitrokba veszi a Szevasz Tavasz bölcsész sportnapot. Az Iron Owl tematikájú rendezvényen DJ Dzsí zenél majd. Majd csütörtökre is maradunk a Hattyas soron és a TTIK-s sportnapra is kitelepülünk, ahol a talpalávalóról is gondoskodunk.Reméljük szép időnk lesz! :-)

Pénteken 4-től ismét SZTE-si, ahol a sportvilág friss történéseivel foglalkozunk, mint a  Szedeák és az SZTE EHÖK SE futsal csapata vagy az NBA rájátszás és a BL-hírek. Végül este 6-tól pörög a 40SZER, a heti slágerlista!

Tartsatok velünk ezen a héten is! :-)

Fotó: www.123rf.com

A szerzőről