Pp kicsi 45
2017-06-23
Img 7635

Én és a kisöcsém fütyültünk az esőre idén…

Igaz, hogy esőnappal, de lement mindkét előadás a hétvégén.

A tavalyi évben kimaradt az operett műfaja a szabadtériből, ám mondhatjuk, hogy azt most többszörösen is sikerült pótolni. Pénteken, a nyitónapon sajnos kénytelenek voltak lemondani az előadást az eső miatt, egyszóval az általában felbőszült és haragos nézőknek akár azt is mondhattuk volna, hogy: „Pá, kis aranyom pá!”. Így voltaképpen szombatra csúszott az első bemutató, a premier és vasárnapra hirdették az esőnapot. A nézőtéren balesetvédelmi okokból tilos esernyőt használni, így szemeteszsákra emlékeztető Poncho(!) esőkabátot viselhettek a nézők. Egységesek lehettünk hát mindannyian csodálatos sárga és világoskék „kiegészítőnkben”. (Nagyjából így sárgult be szegény Livio még szegényebb kishúga is, Ticiana! :-) )

A szabályok szerint, ha az első felvonás lemegy a darabból, az előadás megtartottnak minősül. Hál’ istennek nem volt szükség ennek alkalmazására, ugyanis vasárnap, az esőnapon épp az első felvonás végén kezdett el különösen esni az eső és a két felvonás között vártunk, hogy lemehessen a második fele is. A színészek és a háttérmunkások tényleg mindent megtettek érte, hogy a darab ne maradjon félbe az eső ellenére sem.

Ha túllibbenünk rajta, hogy az Én és a kisöcsém szereplőgárdájában több a musical és prózai színész, mint az operett, akkor végig jól szórakozunk, és nem figyelünk arra sem, hogy az egyes betéteket nem „operettesen” éneklik az előadók, mert az utóbbi hetek playback-jei után olyan jól esik végre élőben hallgatni egy előadást.

A nézőcsalogató Dolhai és Szinetár kettős ismét jól működött a színpadon.  A díszlet grandiózus és kreatív, jól esik rajta elmélázni. A néző kedvet kap Zabakol tápszert venni az óriási dobozt látván és a pufók babákat a színpadon, akik a jelenetek közti átkötésnél is szerencsés megoldásként funkcionáltak. A darab közepénél alig vettük észre a díszlet átállását, mert a pelenkás óriáscsecsemőkre figyeltünk.

Szinetár Dóra karaktere, Kelemen Kató is egy ilyen Zabakol dobozon alussza az igazak álmát. Pontosan úgy, mint a Dallasban Samantha Ewing, hogy áááá csak vicceltünk, nem halt meg Billy, akarom mondani Bobby, csak álmodta az egészet…

Mi vagyok én, Zabakol, hogy akciósan kiárusítsanak?” – kérdezi Kató a történetben, ugyanis a tápszergyáros papa úgy próbálja megmenteni a vállalatát, hogy a lányát egy dúsgazdag dán milliomos fiához adná.  Bill Andersen (Dolhai Attila), a dán „viking” sincs oda az ötlettől, hogy a lelki szemei előtt látott „120 kilós, fogszabályzós, melltöméses, hallókészülékes, nagyon ronda, sánta” és ki tudja még milyen negatív tulajdonságokkal ellátott lány bekösse a fejét. Inkább társas utazásra indul Velencébe, amelyhez társát hirdetésben keresi. Katónak se kell több, férfiruhába bújik és Vadász Frigyes álnéven csatlakozik Billyhez. Mindehhez még hozzájön egy detektívpáros, a Röntgenszem Nyomozóiroda, azaz Dr. Vas és Dr. Sas, akiket Kató édesapja bérel fel. Homonnay Zsolt és Peller Károly karaktereit pedig csak imádni lehet. Így véli ezt Vadász Frici kisasszony is a darab folyamán, Kató barátnője, a Szendy Szilvi által megformált gépíró hölgy... A két titokzatos sötét utas vagy inkább a „Bigyó felügyelők”, akiknek semmi sem jön össze és állandóan pénzhiánnyal küzdenek. Egyetlen mecénásuk Zolestyák, azaz Jordán Tamás, aki azon felül, hogy próbálja a szájában tartani a protézisét, kiskora óta álmokat dédelget, hogy nyomozó lehessen. Épp ezért az álcázás nagymestere! :-) Na és innen indul csak a kalamajka, ahol Janza Kata idegenvezetőként próbálja tartani az utazás menetét piros szív alakú esernyőjével… (Neki igazoltan volt esernyője, kedves nézők! :-) )

A dallamok pedig viszik előre a történetet, hiszen ilyenkor senkit sem érdekel a tangó, mert a szerelemhez walzer kell, ráadásul a holdvilág hegedül, a gyöngyvirág pedig csilingel. A színészek pedig annyira szerethetők, ahogy küzdenek az eső ellen és tréfát csinálnak belőle. „ Már pénteken is emiatt nem tudtunk elindulni, erre most megint! Javaslom a biztosítást, erőszakos halál esetén jól fizet! És esőkabátokat is osztunk.”Nem fél, hogy esténként lemossa az eső?” „Köszönjük, hogy ilyen időjárásban is megtisztelnek minket!”  Vagy a személyes kedvencem: „Zolestyák, maga hülyébb, mint a júliusi időjárás!”

Az operett során többször bújnak női ruhába a férfiak és férfiruhákba a nők. Elég különös az a jelenet, ahol Szinetár Dóra énekli, hogy „Egy kicsit angyal legyen, egy kicsit démon” és a férfikar mellette magassarkúban és velencei karneváli hangulatú falatnyi öltözetben van. A felettébb furcsa látvány közben akaratlanul is elgondolkoztam rajta (ami nem tudom, hogy nekem vagy nekik ciki), hogy bár lennének ilyen jó lábaim és még én se tudok ilyen kecsesen és biztosan lépkedni azokon a tűsarkakon, ahogyan ők, nemhogy kánkánozni. Hű!

Az olaszországi útban rejlő lehetőségeket maximálisan kihasználták. Ilyen volt a már említett karneváli hangulatú ruhaköltemények mellett például Homonnay Zsolt magánszáma Dr. Sasként, ahogy Gianni Morandi Térden állva jövök hozzád című nagysikerű számát énekelte olaszul teli tüdőből, szerelmesen a rádióval vagy amikor Dr. Vas, azaz Peller Károly kalapja a Szent Márk téren valamiért egyszínűből fehér pöttyös lett.

A londinerek arany gurulós csomagszállító eszközén utazó színészek, vagy a plusz statisztákkal kivitelezett Dr. Vas és Dr. Sas  előbukkanása a színen a legkülönfélébb helyeken, mind-mind emlékezetes megoldások. A legszebb színpadi kép pedig az volt, amikor csak egy-egy öngyújtóval világították be a teret, és a fénytechnika szinte teljesen megszűnt arra az időre. A darab részeként különleges effektként láthattunk egy kis tűzijátékot is a Dóm tornyai mellett.

Talán mondhatjuk, hogy nem is küszködés az ember élete és akár kiskukták vagyunk, akár nem, az Én és a kisöcsém alatt kiereszthettük a gőzt. Bizonyos szempontból igaz, hogy már augusztus előtt volt „ének az esőben”…, de a kitartó színészek és a hű közönség bebizonyította, hogy nincs cukorból. 

Fotók: Produkciós Egyesület

A szerzőről