Pp kicsi 45
2017-04-23
Norbi update tiszaujvaros

Schobert Norbi tartott előadást a TIK-ben

November 14-én, hétfőn került megrendezésre a Szegedi Tudományegyetem Információs Központjában, az Orvostanhallgatók által a Diabétesz Nap.

Délelőtt 10 óra és délután 3 óra között folyamatosan előadást tartottak, ezzel a témával kapcsolatosan több fontos kérdést érintve.

14:00-ra volt hivatalos Schobert Norbi is, aki a feleségével, a szintén jól ismert Rubint Rékával érkezett. Termékkóstolót is hoztak magukkal, és a Norbi Update termékeiből a vaníliás, csokis csigából kóstolhattunk, ami rendkívül finom volt, és azon sem kellett közben aggódni, hogy felcsúszik pár plusz kiló.

A körülbelül 1 órás előadást először Norbi azzal kezdte, hogy elmesélte az ő családja által milyen tapasztalatai vannak a 2-es típusú cukorbetegséget illetően, illetve ő mit tett azért, hogy ezt megelőzze, és milyen út vezetett ahhoz, hogy az élete legyen az egészséges életmód és a mozgás. Beszámolt arról is, hogy miért is lett Update a neve ennek a bizonyos márkának, amit évekkel ezelőtt megalkotott, illetve hogyan építette fel, és mik voltak a kezdőlépések. Továbbá adott néhány hasznos tippet arról is, hogy a táplálkozásunk során melyek azok a főbb összetevők és érdekességek, melyekre érdemes odafigyelni, vagy éppen olyan adatok, mértékegységek, amiknek nem árt néha utána olvasni. Közösségi oldalát követve, ezekről már korábban akár videó vagy bejegyzés formájában már beszámolt, így aki figyelemmel kíséri a munkásságát könnyen ismerős lehetett neki néhány gondolat, viszont sok új, plusz információ is elhangzott. Az előadást pedig a hallgatóság kérdéseivel zárta. A nézők érdeklődtek többek között az edzések hatékonyságát illetően, a napi ajánlott szénhidrát bevitelről, illetve a különböző édesítőszerekről is szó esett.

Zárásként Norbi viccesen csak annyit tett hozzá, hogy, aki szeretne vele és Rékával közös képet készíteni és kitenni a hűtőre elrettentésképpen, az most megteheti. Ezt követően többen el is készítették velük azt a bizonyos képet, és Norbi a nézőkkel egy nagy közös csoportképpel köszönte meg Facebook oldalán az érdeklődést.

 

 

kép forrása: http://www.tiszaujvaros.net/images/profiles/Norbi_Update_Tiszaujvaros.jpg

A szerzőről