Pp kicsi 45
2017-08-17
16667878 1441885782511395 967243300 o

Főszerkesztői jegyzet #1

avagy miért is halogattam ezt hónapokon át

Kiss Dániel fotója

 

Amikor kitaláltuk ezt a topikot, azt hittem könnyű dolgom lesz: ezelőtt is kritizáltam szövegeket, filmeket, megoldásokat, szóban, néhány korsó között/mellett közéleti eseményeket, újságírói attitűdöket, ismerőseim cselekedeteit, saját magam etc. Most viszont, hogy itt ülök, és végre sikerült rávennem magam, hogy megírjam az első főszerkesztői jegyzetet, rá kell ébrednem, hogy minden lesz ez, csak könnyű nem. Holott a profin megírt szövegekben nehezebb felfigyelni a hibákra, a negatívumokra, mint az amatőr produktumokban, vagy nem? Hiszen azokban szinte megcsillan a probléma, olyan, mintha ki lennének emelve valahogyan – dőlttel, vagy félkövérrel, vagy aláhúzással – a hibák. Meg amúgy is: van véleményem mindegyikről, ezeket kell csak legépelnem, és kész. Kurva egyszerű. Hát nem.

A legnehezebb az egészben az, hogy úgy kell megírnom, hogy ne törjek össze álmokat. Mert a hozzánk érkező írások nagy része olyan alkotóktól jön, akik most bontogatják azt a bizonyos szárnyat, egy esélyt, egy lépcsőt látnak bennünk, és az oldalban. Én legalábbis így voltam vele, amikor elküldtem a legelső versemet az akkor még teljesen más felállású Szabad Ötleteknek. És úgy voltam vele, hogyha azt mondják nem, akkor igazából tök fölösleges ezzel próbálkoznom, hiszen, ha még egy egyetemi magazinba sem fér be egy versem se, akkor mit is akarok az egésztől?! És minden bizonnyal összetörtem volna, ha elutasítanak. De szerencsére nem így történt.

Tehát: hogy miért is nehéz ez az egész? Olyan alkotók műveit, akik már befutottak, akiknek igazából teljesen mindegy, hogy elolvasom-e, és után lehordom-e az alkotásaikat, sokkalta egyszerűbb kritizálni, hiszen szarnak az egészre, és valószínűleg el sem jut hozzájuk a hír, hogy Fekete Dávid egy kritikájában, ami a Szabad Ötletek szegedi egyetemi összművészeti kari lapján jelent meg, azt írta, hogy egy dilettáns fércmű került ki kezeik közül. Meg, mégis ki vagyok én, hogy pálcát törjek olyan emberek művei fölött, akik hasonlatosak hozzám? Most olybá tűnhet, hogy a fejemben valahogy úgy néz ki a dolog, hogy van egy elérhetetlen elit, akiket bátran, következmények nélkül lehet kritizálni, és vagyunk mi, a plebs, akiket meg nem, mert bármikor szembejöhetnek velem az utcán. De nem. Nagy dilemma ez számomra, mert lehetnék olyan főszerkesztő, aki ténylegesen szarik az egészre, és bárkit, bármikor és bárhol eltipor, ahogyan az bevett szokás jónéhány lapnál. Viszont én nem ilyen vagyok, és nem akarok ilyen lenni. Mert nem felejtettem el, hogy milyen volt, amikor engem utasítottak vissza másutt. De valamit mégis írnom kéne a ki nem került alkotásokról. Talán legközelebb sikerül.

 

Fekete Dávid


Alkotásaitokat továbbra is várjuk az info.szabadotletek@gmail.com címre!

A szerzőről