Pp kicsi 45
2017-12-14
Survive enviro

Érdekes világnapok

Mit ünnepelhetünk a következő hónapokban?

Az időjárás egyre kedvezőbb, lassan megszabadulunk a téli mélabútól - a jókedvre derülésben segítenek minket a különböző világnapok is. Hallottál már az "Ölelj meg egy észtet"-napról? Esetleg az "Ölelj meg egy könyvtárost" ismerősebb? Nem? Akkor itt egy kis összeállítás – kezdve a nemzetközi nőnappal - arról, hogy az elkövetkezendő hónapokban milyen érdekes világnapokat ünnepelhetünk meg.

Március 8. Nőnap

A nők megbecsülésének napja kedveskedős, virágosztós, az ENSZ által is világnapként számon tartott ünnep, amelynek elődje a nők jogaiért való harccal köthető össze.  A nemzetközi nőnap hivatalos dátuma március 8., és bár ma már vesztett felvonulós, harcos jellegéből, a nőket továbbra is ér apró figyelmességgel nem csak ezen a napon ünnepelni.

Március 14. Pí nap

Albert Einstein születési évfordulójának alkalmából a Pí napon több helyen kedveskednek programokkal az érdeklődöknek.Egyes országokban konferenciákat is tartanak, mindezt a tudomány jegyében. Nem véletlen, hogy 3.14-re esik ez a világnap!

Március 19. Az alvás világnapja

Ezt nem kell túlmagyarázni. Ha március 19-én ágyban szeretnél maradni, fogd csak rá bátran az alvás világnapjára!

Április 4. Nemzetközi párnacsata nap

Ragadd meg a párnád és irány a csata! Egyes városokban erre a napra hatalmas párnacsatákat szerveznek a főtereken, ahol bárki beállhat a csatasorba.

Május 25. A törülköző-nap

A galaxis útikalauz stopposoknak c. kultregény és film kedvelői tudják, hogy a jó stopposnál mindig van törülköző. Így hát május 25.-én, tisztelegve a regény előtt, nemzetközi törülközőnapot tartanak, amikor mindenki magával viheti az olykor életmentő törülközőjét. Ne felejtsd el: Ne ess pánikba!

A fenti, tavaszi válogatás csak néhány az érdekesebb világnapokból, de nem kell aggódni, mert a nyári hónapok is bővelkednek kedves, vicces világnapokban. Olyanokban, mint a nagymamák világnapja vagy a csók világnapja. Ha pedig igazán véletlenszerű világnapra vágyunk, hát ott a parkettacsiszolás világnapja, a tojás világnapja, vagy október 13-án az Így jártam anyátokkal-hoz köthető Öltözz ki! világnap. Ha napi szinten szeretnénk ellenőrizni a neves napokat, látogassunk el a világnap.com oldalra, amely mindig naprakész információkkal vár e téren.

képek forrása: pexels.com,cbru.tk,hitchikerswiki,disneywiki,wanderlustandlipstick.com

A szerzőről