Pp kicsi 45
2017-07-28
God took enoch

Hamvas Béla - Henoch

Balogh Gergő gondolatai Hamvas Béla Henoch című esszéjéről

Henoch volt az, aki a lázadó angyalok és Isten között közvetítői szerepet látott el még az özönvíz előtti időszakban. A címválasztást Hamvas olyképpen teszi relevánssá, hogy véleménye szerint, mivel az Antikrisztus korában élünk, mindenkinek az ő, tehát Henoch magatartását kellene követnie. A cím alapjában véve a mű konfliktusának feloldása, a henochi szerepet Hamvas a következőképpen fogalmazza meg: igazság szellemében, ébernek lenni”. Mint írja az árulókat, törtetőket nem gyűlölni, de Istennel a végsőkig szövetségben állni, középen. Hinni, de Istennel elefántcsonttoronyba el nem zárkózni, segíteni, de a szabad akaratot mindvégig tiszteletben tartani, mértékkel élni. Érdekes, miközben az özönvíz előtt a földön élő lények neveit, fajait sorolja, kik között Henoch is élt, egy-egy jelzőt mindig hozzájuk tesz, párhuzamot vonva ezzel a mitológiai lények és egyes emberi jellemzők között, rávetítve ezzel a példázatot korunkra. Később ezt meg is fogalmazza és summázza, korunk sötétsége nagyobb, mint a vízözön előtti emberiségé. Korunk bűnei súlyosabbak. Talán ez egész röviden úgy fogalmazható meg, hogy míg az a kor az egészet Isten ellenében, tehát Istenhez kapcsolódóan, mondhatnánk Istenben cselekedte, az Apokalipszis korában az egész játszma Isten nélkül, Istenen kívül zajlik, korunk jelszava: „siess a dúlásra, siess a prédára”. Hamvas a Világválság című esszéjében Nietzsche szavait, miszerint Isten meghalt, úgy értelmezi, hogy a stabil morális alap veszett ki a világból, okozva ezzel többek között a humánkultúra válságát. Véleményem szerint ez az Antikrisztus korának fundamentuma is, morális alap, Isten nélkül az ember a semmibe lóg. Ilyen körülmények között nehéz Henochnak lenni.

Hamvas így ír az Antikrisztusról: „Az Antikrisztus nem alak, nem ember, nem lény, nem test-lélek-szellem olyan egysége, mint amilyenek mi vagyunk. Hiszen éppen ez az. Ez a titka…. Az Antikrisztus éppen a személytelen. A nem-ember, a nemlétező, a semmi, a hiábavaló, az üres, a sötét, a bűn, a tagadás, a nem valami, nem valaki, hanem a semmi, amit az ember akkor tapasztal és él át, amikor szembekerül az átkozott és buta kényszerrel, a személytelen erőszakkal, azzal, amely mögött nem áll ember, hanem éppen a Személytelen. Szembekerül vele, megborzad, meg akarja nézni, megfogni, de a semmibe nyúl. Semmi. Nemlétező.”

Az Antikrisztust, az antikrisztusi kort mi magunk teremtjük meg azzal, hogy Istenből, mint a létezésből kiszakadva, a morális alapokat lábunk alól elengedve a semmibe hullunk. Az Antikrisztusnak nem eljövetele, hanem nemeljövetele van. Ő marad a világon, ha kiveszik a tűz, minden értékrend felborul és a krisztusi erkölcs csak hivatkozási alapként marad meg, ha azt az érdek úgy kívánja. Csak a préda meg a dúlás marad, tehát a semmi. Hamvas ezt így fogalmazza meg: Az Antikrisztus az aperszonális legázoló szükségszerűség. Az anonim borzalom, ami például a hivatal vagy a technokrácia, vagy a rémállam, az irtózatos tény, amellyel szemben védtelenek vagyunk, nem, mert tőlünk független, hanem, mert ezt a nemlétezőt mi valósítjuk meg és mi csináljuk és mi tartjuk fenn és mi ragaszkodunk hozzá. Egyetlen pillanatában sem valódi.”Az Antikrisztus közmegegyezésen alapul, kvázi az intézményesített romlás, amit ha az egyén részleteiben lát is ugyan, talán sopánkodik is miatta, talán rendezni is próbálná, de mit egyik kezével ad, a másikkal máshonnan elveszi, s így része és alapja, hiszen ez alap létállapota. Kényszerképzetek, illúziók uralnak mindent. Álkontextusok jönnek létre, amiken belül magunkat értelmeznünk kell, így egymáshoz mérten szerepet játszunk, csak éppen közönség nincs, mindenki játszik, nincs más, csak „..körös-körül a semmi és az űr és a valótlan és a fikció és a kényszerképzet és az őrület."”

Az Antikrisztus világában nincs más megoldás, csak a henochi út: nem gyűlölni, mindvégig szövetségben állni az Istennel. Talán tényleg ez a legjobb megoldás. Az ember a történések alól nem vonhatja ki magát, mint ahogy Hamvas azt a Karneválban írja: ez inhumánus magatartás, senki se gondolja, hogy a végén külön elbírálásban lesz része. Kivonni magunkat ugyanakkora bűn, mint az egészről tudomást se venni, Istennel a toronyba elzárkózni, onnan elégtételeket koholni, átkozódni. A történeten belül állni, stabil pontként, hittel és szeretettel, az a kihívás.

Hamvas szerint ez az Apokalipszis végső szakasza, az Antikrisztus kora. Egész érdekes módon magyarázza ezt. Úgy gondolja, hogy míg más korokban az emberiség bűneit Isten özönvízzel mosta el, most hetvenkétszer nagyobb bűnök meg vannak engedve. János evangéliumára hivatkozik, miszerint az Antikrisztusnak felsőbb hatalom adatott, s most bármi történhet, mindent szabad. Mivel nem személy így abban él, ki magában neki teret enged, elszemélytelenedik, tömeggé és csürhévé válik. Ösztönei által vezérelt lény lesz, kinek nem számít más, csak saját jóléte, a folyamatos fogyasztás, rang, átgázolni mindenen, elvenni azt, ami kell. Talán a henochi magatartás nem más, mint e két világ között, az alantas ösztöni létezés és az aszkéta elzárkózó remete lét között megtartani a mértéket, megmaradni középen, önmagunknak maradni.

Az ember hajlamos azt hinni, hogy a történet végül boldog véget ér, vagyis az Apokalipszis happy endben végződik.” Érdekes ez a gondolat, hogy a világ tőlünk független, túl kicsik vagyunk, hogy bármin is változtassunk s így, mint mondottam kivonjuk magunkat a történésekből. Ez van akkor, ha a világ tudatos tervezés helyett tudattalanul, sötéten hömpölyög előre, s mint ahogy Hamvas azt a Vízöntőben megfogalmazta, a tudattalan felszínre törésével az eddig megfékezett bestia életre kel, mintha az agy és a gyomor helyet cserélnének, de a gyomor gondolatai csak bél gondolatok, a világ jelszava a fogyasztás, s így szépen lassan felemészti önmagát. A világ javulása az én javító tevékenységemtől függ.” Ezt kell tudomásul venni. Az embernek saját magának kell lennie, önállónak, a színdarabból kilépni, de nem kiülni a nézőtérre, hanem javító magatartással hatással lenni mások életére.

Az Antikrisztus személytelen, s mint olyan, célja, hogy személyemtől megfosszon. Hamvas az emberek csoportjának két változatát különbözteti meg. Az egyik a közösség, melyben még él a szellem, az individuum, mint közös pontra, rácsatlakozik, önállóan, személyként él benne együtt másokkal. Ezt valamilyen szinten nyelvünk is érezteti, ha azt mondjuk alkotói, vagy baráti közösség. Az emberek másik csoportja a tömeg. A tömeg személytelen, elveszünk benne, elveszítjük önmagunk. A nyelv ezt is kifejezi, mint tömegtermelés, vagy tömegtársadalom. Szerintem az Antikrisztus kora a tömeg kora, a fogyasztás kora. Egy közösségi szellem nélküli, én nélküli, tét nélküli világ, ahol semminek sincs alapja. Ahol már a szavak mögött sem áll semmi, nincs erkölcs, nincs morál. Létezésünk alapja vagyon, rang, múlandó, illúzió, tehát a semmi.

A szerzőről