Pp kicsi 45
2017-08-19
Soresfu

24/7/365 FLOW-ban

Balogh Gergő gondolatai a Sör és Fű lemezéről

            Az alap elképzelés az volt, hogy a Sör és Fű kb. másfél hónapja megjelent új mixtépjét, a Spontán ÉletFlesseket magasztalom majd az egekig, aztán rájöttem, hogy nem értek a zenéhez. Vagyis a raphez nem, sosem találtam benne olyat ami megérint, ezért is tartottam érdekesnek, és további elemzésekre érdemesnek azt, amit ez az album okozott. Így született néhány excentrikusan fonagló gondolat, melyet a következőképpen próbáltam a virtuális kolumna négy oldala közé rugdosni.

            Nekem mindig is úgy tűnt, hogy a magyar rap mondanivalóját tekintve nagyvonalakban ekvivalens a Harcosok Klubja hererákos gyűléseinek állandó „mi azért is férfiak vagyunk” mantráival. Kicsit olyan az egész, mintha az összes előadó egy okj-s önbizalom növelő tréningen tanult gyakorlatot ismételgetve szülné sorait, a terápiás célú önfétis, és az Oravecz Nóra jellegű világmagyarázó kinyilatkoztatások mind-mind szurrogátumai a pszichológussal eltöltött csoportos foglalkozásoknak. A fel nem oldott komplexusokat persze generációkra oktrojálják rá így buta és semmitmondó, ám mégis menő kivagyiságuk formájában, magukból alkotva magatartási formát.

            Sub Bass Monster óta azért nekem is nyilvánvaló, hogy van a magyar rapnek jedi oldala is, de a belépőt mégsem ez, hanem a Rímbiózissal való megismerkedés jelentette. A szövegek tartalma, az a kor, társadalom és tömegkultúra-kritika ami a számaikban megnyilatkozik úgy gondolom révbe ért zászlóshajója mindannak, amiről a magyar rapnek szólnia kellett volna az elmúlt majdnem harminc évben. És a megfogalmazás, az a kortárs irodalmi köntös mibe a tartalom bújtatva van, olyan – az öncélúságot teljesen mellőző – nyelvi játékok formájában ölt alakot, melyre az irodalomtudomány szerintem még napjainkban sem találta meg a megfelelő terminus tehnicusokat.

            Habár a Sör és Fűben is lelhetőek föl hasonló társadalomkritikai elemek, ez a csapat teljesen máshová helyezi a hangsúlyt. Mondanivalóját tekintve a proli-buddhista Belgával tudnám megfeleltetni, mint egyazon érme két oldalát. Míg a Belga az a szerzetes, aki a megvilágosodást követően lejött a hegyről, visszatért a tömegbe és onnan villogtatott görbe tükörrel próbál önreflexiót előidézni, addig a Sör és Fű – ahogy én látom – gyantával átitatott koanba csomagolt tanítást tol. Az egész dolog ennek van alárendelve, ami a szöveg szempontjából áldozatokkal is jár egy-két helyen. Az ilyen kulturális és filozófiai tartalmak közvetítése során úgy gondolom ez bocsánatos bűn, hiszen az esztétikum így is fennmarad, és amit kapunk mellé formában, stílusban manapság mindenképp hiánypótló. A Sör és Fű zsenialitása még a mélyfilozófiai szövegek mellett a zene és a szövegvilág teremtette vadregényes, pszichedelikus, „okkult” légkör, mint afféle beavatási rituálé egy tizenharmadik kerületi panelgangon. Teljesen megvett.

            A külföldről vett mintázatok, és az álgengszterkedő prolik mellett úgy látom most van kiforróban egy alternatív narratíva. Egy alternatív narratíva, mely már régen meghaladta az aprópénzre váltott szóvicceket, és a lufi állatokat hajtogató miszter basztákat, elkezdve tartalommal feltölteni a magyar rap elmúlt harminc évét.

A szerzőről