Pp kicsi 45
2017-07-26
Nyari

FIGYELEM

Lazanyecz György beszámolója a REÖK-ben megrendezett XXXIX. Nyári tárlatról

Mindenekelőtt szeretném előre bocsátani, hogy jelen gondolatmenetem teljességgel szubjektív és csupán saját valóságomat és véleményemet tükrözi a kortárs művészet kapcsán. Mielőtt belevágnék, fontosnak tartom leszögezni, hogy mit jelent az én olvasatomban a művészet fogalma, mit tartok művészeti alkotásnak. Művészi értéket képvisel szerintem minden olyan mű, mely azzal a szándékkal készült, hogy valamilyen üzenetet átadjon, melynek fogyasztása belőlem érzéseket vált ki, legyen az pozitív vagy negatív: lényeg hogy ne múljon el nyomtalanul.

Ezen a ponton érkezünk el írásom apropójához, a REÖK Palotában szokásosan megrendezett Nyári Tárlathoz, ami idén 39. alkalommal várja látogatóit, kortárs művészet tematikában a palota két emeletén.

Bevezetőmből és a nyári tárlat kortárs mivoltából már kikövetkeztethető, hogy jómagam hogyan viszonyulok a képzőművészet napjainkban jellemző mivoltához, de azért részletezzük.

Különféle absztrakciók (anyagi, ill. geometriai), foto- és hiperrealizmus, szerzői valamint művészeti hitelesség és más divatos kifejezések képezik a tárlat hívószavait. És vonatkoztassunk most el a kortárs művészetre egyébként is jellemző „DE HÁT EZT ÉN IS MEG BÍRNÁM CSINÁLNI…” kezdetű proli-mantrától, mert nem látom értelmét és idegesítő ez a fajta megközelítés. Sokkal inkább arról érdemes szerintem beszélni, amit már első soraimban is említettem: hogy milyen művészeti értéket, benyomásokat, érzelmeket vált ki látogatójából az idei Nyári Tárlat.

Azt kívánom, bárcsak felzaklatna, vagy megnevettetne, esetleg szánakozva tekinthetnék rá. De nem ez a helyzet. Nyomtalanul múlik el az emberben. Közömbösen felejthető a közel 150 kiállított alkotás majdnem mindegyike. Ez a semmi, ez az üresség az, ami az összes hitelességet szajkózó vélemény és önigazolásért kapkodó állítás ellenére elérvényteleníti a kiállítást.

Félreértés ne essék! Hiba lenne általánosítást szimatolni soraim mögött, hiszen a kiállítás is bebizonyítja azt, hogy kortárs berkeken belül is lehet mélyértelműt alkotni; (a teljesség igénye nélkül) gondoljunk csak a Vérző konstrukció c. anyagi absztrakció mentén készült alkotásra, vagy Kárpáti Tamás Parázs c. festményére, melynek sötétbe vesző emberalakja azóta is gondolataim része, hogy csaknem két hete megtekintettem a kiállítást.

Sajnálatos módon ezen ellenpéldák a már említett űrt, amit a kortárs művek jelentésmentes léte képez, csak még elkeserítőbbé teszik számomra és azt a hitet erősítik bennem, hogy kellőképpen blikkfangos magyarázattal bármi művészetté tehető: a gyöngyházporral gazdagon behintett szarkupacok művészeti korát éljük.

Mindezen állítások és lesújtó véleményem ellenére senkit sem szeretnék eltanácsolni a 39. Nyári Tárlat megtekintésétől. Épp ellenkezőleg: buzdítanék másokat is hogy tekintsék meg és kívánom nekik, hogy lássák meg azt a relevanciát, ami engem oly’ nagyon elkerült a kiállítás kortárs alkotásai kapcsán.

A szerzőről