Pp kicsi 45
2017-12-14

Geekekből forradalmárok? – A blogger-kockák öröksége

Jelentem tisztelettel, már nem trendi a blogolás. Ezt most így, a gép előtt, kudarcba fulladt bejegyzési kísérlet után, alkotói válságban megmártózva kijelentem!

Jelentem tisztelettel, már nem trendi a blogolás. Ezt most így, a gép előtt, kudarcba fulladt bejegyzési kísérlet után, alkotói válságban megmártózva kijelentem!
Aki divatból csinálta, azonnal hagyja abba, és takarodjon át a twitter-re! Aki a közösségi élmény miatt, az húzzon a facebook-ra, aki pedig azért, hogy olvassák az írásait, az használja a kettőt együtt a blog népszerűsítésére!

Tán igaz se volt
6-8 éve még leginkább csak jó szándékú kockák és innovatív szellemű újságírók képezték a blogszférát. Még két-három éve is komolyan hitték, hogy a blogolásból meg lehet élni. Egy-két blogger-legény valóban kiemelkedett a tömegből, és frigyre lépett valamely sajtóorgánum-király legkisebb rovat-lyánykájával, de a legtöbbek kénytelenek voltak kis, idegenekből álló közösségek ráfröccsenő nyálcafataival beérni. Amíg aránylag újnak számított, én is post-olgattam, próbáltam megfejteni, hogyan működik a rendszer.

Médiapajtásaihoz hasonlóan a blogbejegyzés is akkor olvasott igazán, ha minimum markáns véleményt tartalmaz, de az igazi befutó itt is a botrány, elvégre a bulvár nevelte ki a közízlést. A markáns véleményt pedig állandóan védeni kell, és a hülyeséggel vagdalózóknak be kell bizonyítani, hogy ők a hülyék. Ez nagyon unalmas billentyűzetkoptatás. Az ekkor érlelődős türelmetlenség, a vélemények megosztottsága biztos út a trollosodáshoz. Ezt a folyamatot csak erősíti a szerverek működési elve: minél többet kommentel vagy posztol a user, annál láthatóbb lesz, márpedig miért vezetne valaki nyilvános naplót, ha nem akar látható lenni, ha nem saját identitását szeretné megerősíteni.

Az információ önszabályozása
És itt az alapvető baj: a nagy blogcsatornákon elveszik az ember a sűrűben, a kicsiken pedig a mai napig megvannak a keménymagok, (szögediesen köménymagok), akik egymást magasztalják, az újonnan jövőket pedig a nagyöreg pozíciójából megírt kíméletlen kritikával illetik. Hát kinek van erre szüksége? Ha az ember úgy dönt, hogy nyilvánosságra hozza gondolatait, érzéseit a világról, azt minimum lájkolják már (de ez későbbi történet)!

Én a véleményeket vártam, és mivel azt még az ócsárolók sem tudták megadni, gyorsan ki is ábrándultam az ezredforduló nagy slágeréből. A blogírás népszerűsége azonban csak ez után kezdett felívelni. A Kulturális Iroda még blogpályázatot is írt ki a 2008-as őszi szemeszterben, amin felbuzdulva új lendülettel ragadtam klaviatúrát, és püföltem is jó ideig. De ahhoz, hogy írjon az ember, olvasnia is kell. Addigra ez vált feladattá. Elszaporodtak az írások a neten, feldúsultak a kérész életű blogok. Barkácsmesterek, tinipicsák, háziasszonyok és ráérő nyugdíjas takarítónők kezdték kifejteni véleményüket mindenhol. Megszállták a kommenteket, napi 4-5 semmitmondó, gyakran pár soros bejegyzéssel szennyezték a cyberkörnyezetet, így az információáradat egyre szélesebb medencét vájt magának, mígnem a régi átlaguserek fuldoklásukban segítség után kezdtek kapálózni. „És eljöve ekkor a Twitter és a Facebook, és beköszöntött vala a közösségi oldalak és megosztások ideje.” (Zuckerberg 3:12)

Requiem a blogokért?
Most már (Twitter születése után) elég megtalálni azokat az embereket, portálokat akik felhajtják nekünk az érdeklődési körünkbe tartozó információkat. A közösségi élmény is viszontagságmentesen hozzáférhető, hiszen az ismerőseink nem hurrognak le, ha értéktelen tartalmakkal bombázzuk őket, sőt még lájkolnak is egy-egy Irigy hónaljmirigy idézetet, vagy pársoros hangulatjelentést. Ezzel beköszöntött a youtubehülyeségek, és a farmville aranykora.

A blog immár kezd visszavonulni csendes stagnálásába, hogy a veteránok és retró-igényű fiatalok számára megadja a szabad véleménynyilvánítást, vagy a tematikus, szubkulturális témáknak biztosítson megjelenési felületet. Egy bejegyzés már nem is a blog szerzőjéhez kapcsolódik, sokkal inkább ahhoz, aki számunkra megosztja azt, már őrájuk kattintunk, nem Tóta W.-re (w.blog.hu). Egyre gyakrabban böngészünk a Twitteren követett felhasználók és facebook-ismerősök által szerkesztett információfolyamban, egyre ritkábban a portálok címlapján. Kérdés persze, hogy ez mennyire vezet további uniformizálódáshoz, mennyire alakítják érdeklődési körünket a tálcán kínált tartalmak! Különösen olyan időben, amikor az a veszély fenyeget, hogy csak tálcán kínált tartalom lesz. Az új médiatörvénynek köszönhetően valószínűleg nem kell aggódnunk a blogokért. Lehet hogy külföldi portálokra költözött „szamizdat”-ként fognak új erőre kapni, lehet hogy valós, papír alapú illegális kiadványokban élednek újjá a bloggerek, de egy biztos: a véleményt elnyomni lehetetlen!

Írta: Erlauer Balázs

A szerzőről