Pp kicsi 45
2017-12-14
Rettenthetetlen1

Szíverősítők a vizsgaszezon előtt

Ajánlónkban néhány olyan filmet mutatunk be, amelyekből küzdőszellemet meríthettek (a közelgő megmérettetésekre is). (Szabó Nándor Zsolt cikke)

A rettenthetetlen ( Braveheart)

A történelmi film a William Wallace vezette skót szabadságharcot dolgozza föl, merítve az élet nagy kérdéseiből. Vajon megéri elnyomásban, megvetetten élni vagy az embernek joga van a szabadságához, akár annak árán is, hogy küzdenie kell érte? ( Avagy nem adják ám olcsón azt a kettes vizsgajegyet!)

Railroad tigers – A vasúti tigrisek

Az 1941-ben dúló Japán-Kínai konfliktust dolgozza föl. Egy bátor fickó a szabadságharcosok élére áll, hogy ételt szerezzenek a nyomorban tengődő lakosságnak. Vajon értelmetlen az ember életét kockáztatni azért, amiben hisz, vagy igenis érdemes bátornak lenni a legsötétebb órákban is? ( Avagy üdvözöljük együtt a vizsgaidőszakot!)

A sárkány kardja ( Dragon Blade)

A Selyemút birtoklásáért induló küzdelembe számos nép belesodródik. Róma karjai bizony messze elnyúlnak és az ellenállás öngyilkos akciónak tűnik. Megéri-e vajon kiállni mindazok mellett, akiket szeretünk, még annak tudatában is, hogy kárunk származhat-e belőle? Többet ér-e a hűség, a becsület és a bajtársiasság, mint a pénz? (Avagy elmenjünk-e vizsgaidőszakban is sztahanovizálni némi pénzért vagy a társainknak küldözgessük a különböző segédanyagokat?)

Az utolsó mohikán

A mohikánok kihalóban vannak, a háború pedig vadul dúl a britek és a franciák közt a kontinens birtoklásáért. Hőseinket nem kíméli a szerelem, a háború, a belharcok és a veszély sem. Van-e veszett ügy vagy csupán mi hisszük azt, hogy valami elveszett? Megéri-e rendíthetetlennek lenni és küzdeni, tűzön-vízen át? ( Avagy üdvözlünk mindenkit a pótvizsgák univerzumában, vigyázz, kész, tanulj!)

Az utolsó szamuráj

A szamurájok elkeseredett harcot vívnak becsületükért. De hát ki állhat ellen az idő vasfogának? Bizony csupán kevesen képesek erre, bármilyen elszántak is. Meddig érdemes küzdeni? Kiállhatunk-e végül másokért annak ellenére is, hogy ez a mi vesztünket is okozza? Lehetséges-e fölülemelkedve a saját igényeinken valami nagyobb célért küzdeni? (Avagy a siker kulcsa lehet az, ha mindenki egy csapatként próbál pusk…akarom mondani tanulni! Természetesen, mi mást csinálna egy diák?!)

A szerzőről