Pp kicsi 45
2018-10-16
Lening

Hogyan (ne) írjunk szakdolgozatot?

Tanulj a mások hibáiból! (Pásztor Pálma cikke)

"Ej, ráérünk arra még!"
A nagy klasszikus. Örök megoldás a nemszeretem kötelező feladatokra, ami kisebb megmérettetéseknél akár még hatékony is lehet. Hiszen amíg nem kezdünk neki, addig dolce vita van, amikor pedig mégis muszáj... nos, akkor is halogatjuk még egy kicsit,. És amikor végül nekiugrunk, akkor már úgy tombol bennünk az adrenalin, hogy pikk-makk végzünk vele. (Már amikor. Amikor meg nem, arról csakis a csillagok állása tehet.) Szakdolgozat esetében mégsem javasoljuk ezt a stratégiát, mert az idő előrehaladtával exponenciálisan nő az "összeollózás" kísértése. Aminek ha kiderül, súlyos következményei lesznek. (Meg amúgy sem illik.)

Sztahanov nyomában
Tisztelt többség, kéretik nem irigykedni! Igenis, nehéz az ő életük is. Ők azok, akik már évekkel korábban elkezdik a munkát, lehetőleg TDK formájában, valószínűleg azon a területen, amiből záros határidőn belül nagydoktorit fognak írni. Ezzel a lendülettel kezdenek neki a szakdolgozatnak is, és az eredmény első körben akkora kijegyzetelt szakirodalom, amelynek pusztán a hivatkozásai lefedik a maximális terjedelmet. Kétszeresen. Ebből következik a második eredmény: heveny lefolyású idegösszeomlás és parázs vita a témavezetővel. Szóval akármennyire is penge vagy a témában, írás közben is tartsd szem előtt a mennyiséget!

Csak lazán...
Mindenki mindig jön az okoskodó kis tanácsaival, hogy tessék szépen folyamatosan kiírni a szakirodalmi hivatkozásokat, de téged persze nem érdekel. "Minek az, én lendületesen haladok, épp ihletem van, majd pont ilyen aktakukacoskodással fogom lopni isten szent napját..." Lelked rajta, de vedd tudomásul, hogy ha a munka végén próbálod visszakeresni: mit honnan szereztél, akkor abból alaphangon is káromkodás lesz. Utána meg heveny idegbaj, amíg pótolod a hiányosságaidat. Igenis megéri az a plusz egy perc, amíg legalább a lábjegyzetbe kiírod a pontos forrást!

Kicsire nem adunk!
Nagy meg úgysem számít, igaz? Soha nem vittél ugyan túlzásba semmit (mármint semmit, ami munka vagy tanulás), de azért alapjáraton rendes diák vagy. Épp ezért csak kicsit halogattad, és találtál olyan intézetet és témát, ami érdekel is valamennyire. Megvan a szakirodalmazás, esetleg még saját kutatást is összehoztál. Sikerült összekapirgálni a minimum oldalszámot plusz egy-két oldalt a leadási határidő előtt egy nappal. Bravó! Elégedetten veregeted a saját vállad, miközben ráklikkelsz a "formai követelmények" című körlevélre. (Ami fél éve jött, de akkor pont nem érdekelt.) És ebből a felettébb izgalmas olvasmányból váratlanul megtudod, hogy nem elég, hogy szerkesztheted át az egészet, mert: margók, sorköz, betűtípus és más egyebek... de nagyon sürgősen szülhetsz még vagy három oldalt, mert a lábjegyzet és az irodalomjegyzék nem számít bele a terjedelembe. Meg a címoldal sem.

Ha nem vagy megbízható
A legtöbb végzős ugyan a témavezetőket szokta nemtörődömséggel vádolni, de sok esetben ez a játék bizony kétoldalú. Egyszer-kétszer persze mindenkinek közbejöhet valami, de ha rendszeresen rá se bagózol a leveleire, és sorozatban mondod le a konzultációkat, akkor ne várd, hogy a tizedik alkalom után is készségesen keresse az új időpontot. Tanárszemmel nézve irgalmatlanul lelombozó tud lenni, ha sziszifuszi küzdelembe csap át a munkája. És részben ugyan igaz, hogy ebben a történetben ő érted van - másrészt a szakdolgozat viszont a te dolgod. Úgyhogy legalább tegyél úgy, mintha érdekelne.

A szerzőről