Pp kicsi 45
2018-11-15
Bd7fa3b552ec1610b0c1591fad5f6f02

A Marvel party-filmje

Nagy Sándor kritikája

A Thor 3. részét minden addiginál nagyobb várakozás követte, miután kijött az első előzetes. Már abból is láthattuk, hogy merőben más lesz, mint az első két rész stílusban, történetvezetésben, mind és enblock a rendezésben is. Megérte várni rá?
Valljuk be, ha valaki Marvel-rajongó (mint én is), nem Thor miatt váltott jegyet a Bosszúállók egyik részére sem, mert ő volt eddig az a karakter, aki pont, hogy az elcsépelt mitológiai vonatkozások miatt az MCU legérdektelenebbje volt (erre amúgy a Ragnarök egyik jelenete mintha erősen utalna is). Önálló filmjei is inkább csak rontottak a helyzeten, hiszen az első Thor-mozi mondanivalóját ennyiben fel tudnám vázolni: Thor mindig mérges. Thor menő. Thor izmos. Thor sármos. Thor szerelmes. Nem volt hova fejlődnie a karakternek, készen megkaptuk minden erejével, mint a Bosszúállók egyik biztos alapító-tagját. A Sötét világ sem tett hozzá sokkal többet, talán csak jobban kihangsúlyozta a MENŐ jelzőjét, plusz a sötétebb tónusokkal valahogy hangsúlyozni kellett még csak nem is a karakter, hanem a megoldandó gond és a főgonosz komolyságát. Így akárhogy számolom: Rajongók és Thor; 2:0. 
Aztán jött a Ragnarök és pofonvágta/röhögte nem csak az előző két részt, hanem úgy a szuperhős-kultuszt is.
Ki kell mondanom: zseniális a harmadik rész. Az eddig talán sokak számára ismeretlen Taika Waiti (What we do int en sahadows, Hunt for the wilder peaple) fogta a mitológiát, félrepakolta, és a karaktereket erősítette, de őket nagyonnagyonnagyon. Oppardon: Thornak már rövid a haja. Végig azt éreztem, hogy szemrebbenés nélkül végigülnék még két órát, ha tartana még a film. Mert a rendező nem tett mást, minthogy nem hallgatott a forgatókönyvre (vagy tán az hézagos is volt, ki tudja), és a poénokat ahelyett, hogy ő adta volna szereplők szájába, a színészek rögtönzésére bízta azokat. Láss csodát, a film legnagyobb beszólásai ilyen spontán rögtönzések elsülései voltak. Egyúttal rájöttünk arra is, hogy Chris Hemsworthnek marha jó humorérzéke van, és láthatóan sokkal jobban is élvezte így a szerepét, mintha csak az asgardi izomembert kéne eljátszania, aki mindig bosszankodik. 
Igazából nem történt más, minthogy a filmet visszarántották a Marvel ízlésének határai közé és megspékelték a szereplők szabadságával. Külön pirospont jár Jeff Goldblummnak, aki rettentő szórakoztatóan hozzá a Skaar-i uralkodót (és egyébként ő a film második legnagyobb humorforrása), remélem, hogy viszontlátjuk még az univerzumban. Hulk végre megtanult beszélni, Valkyre pedig lehetett volna még többet a filmben, ő is nagyon szórakozató (és hivatalosan is: ő a Marvel moziverzum első szereplője, aki a saját neméhez vonzódik). Cate Blanchett Halálistennője súlytalan, legtöbbször csak szónokol a pusztulásról és megalomán kijelentéseket tesz, nem lépi túl az eddigi Marvel-főgonoszok egysíkúságát. 
Kell-e ennél több nekünk egy Thor filmhez? Nem. Kell-e ennél több egy filmhez? Igen. Sosem szabad fullba tolni a kretént, amit a Ragnarök hálisten nem is tett meg, de rengetegszer a határán volt. Ennyi poén sajnos megült a történeten is, ami nem tudott így annyira haladni, mint kellett volna. Sőt, ami még rosszabb: A Ragnarök a skandináv mitológiában a világ végét jelenti, így értelemszerűen a filmben is. De éreztünk-e valamit belőle a film kétharmada alatt? Szinte semmit, mert a néző figyelmét leginkább az terelte el, hogy hol lesz még egy vicces beszólás, hol nevethetünk fel újra jóízűen. Kicsit olyan érzés, minthogyha ránk köszönne egy meteor, ezért a TV-csatornák elkezdenének A-kategóriás vígjátékokat tolni, hogy minél kevesebbet érezzünk abból nevetés közben. Még egy dolog: Lokit a sok poén szinte megsemmisíti. Már nem ő a legérdekesebb karakter, de a kötelezőt még mindig hozza.
Egyszóval: a Ragnarök megtette, amit meg kellett, csak máshogy. Nem feltétlen baj, szerintem így is egy többször nézős darabról beszélhetünk, ami ráadásul roppant jól elmeséli, mi történt a Polgárháború eseményei alatt a két hiányzó karakterünkkel.

A szerzőről