Pp kicsi 45
2018-06-25
Drrock nyito

"Zenében utazom, szeretettel mérgezek" - interjú

Pleskonics Andrással, vagy ahogy az SZTE-n ismerik, Dr.Rock-kal beszélgettünk. Természetesen a zenéről, hiszen ha Dr.Rock hazamegy, „előbb a zene, csak utána a villany”. 

Eredetileg földrajz-biológia szakon végeztél, most pedig zenével foglalkozol. Ez szép hosszú útnak tűnik! Hogyan jutottál el a reálszakoktól a zenéig?

Számomra a pedagógia nem tantárgyakra tagolható valami. Én az egyetemes tudás eszményében hiszek, szeretem a dolgok összefüggéseit megragadni, hiszen minden mindennel összekapcsolódik. Hadd szemléltessem egy példával! Békés megyében voltam kezdő tanár, biológia-földrajzszakosként, de mivel épp nem volt zenetanáruk, én nagy lelkesen elvállaltam azt is. Ez csak természetes, hiszen végre a nagy szerelmemmel, a zenével is foglalkozhattam! Még énekkarom is volt! Édesapám kántortanító és ének-zene tanár is volt, szóval lehettek családi előzményei ezirányú rajongásomnak. Gerendás község általános iskolájában megesett, hogy lemezjátszóval indultam biológiaórára, és amikor figyelmeztettek, hogy „de hát nem is énekórád lesz”, akkor én így válaszoltam: - Tudom, de az erdők-mezők élővilágához jól passzol majd Beethoven Pastoral-szimfóniája. Remek motiváció lesz a diákoknak! Van még egy kedves példám: ha láttál már természetfilmen halrajt, ahogy együtt mozog a hatalmas, többezres tömeg – hát nem ugyanez van egy koncerten is, amikor együtt undulál a közönség? És azt a sokaságot a zene tartja össze.

Honnan jött a népszerű Dr. Rock név?

Ez egy egyszerű történet, még a mezőtúri One2 Fesztiválra 2006-ra nyúlik vissza. Ezt amolyan igazi, kemény, zúzós punk-metál csatatérként kell elképzelni és abba cseppentem én bele. Gondoltam, ha már ennyi fiatal van itt, csak ki kellene használni a lehetőséget és mutatni pár zenét… de ezek kemény, bakancsos punkok voltak; gyakorlatilag fizikailag féltem tőlük, gondoltam, ezek tuti megvernek, ha elkezdek afrikai zenét és bluest mutatni… Szerencsére egy nagy zivatar beverte hozzám a sátorba a népet; hatalmas tömeg gyűlt össze. Végül csak feltettem nekik Chuck Berryt meg a többieket. Másnap látom ám, hogy egy félrészeg fiatal gyakorlatilag csúszva-mászva közeledik - Na, mondom, most van végem… A srác nekem szegezte a kérdést: „Te nyomtad tegnap azt a rockot?” Hát, mondom, igen, én. Mire ő: „Te vagy a legnagyobb arc ebben az egészben!” Ez volt az első olyan visszajelzésem, hogy ebben a közegben is elkaptam a fonalat, hogy jól csinálom, amit csinálok.

Egy újságíró barátom még azon a nyáron meghívott a Hegyalja Fesztiválra, még cikket is írt rólam, és annak adta a következő címet: „Dr. Rock Szabadegyeteme”. Leírta, hogy kirakom a CD-imet és elmesélem az egész rocktörténetet… Maga a név, hogy a konkrét kérdésre is válaszoljak, egy rocktörténeti fogalom, több együttesnek is van ilyen száma, hogy „Dr.Rock”. Elsősorban a Motörhead-nek, de említhetném akár a magyar Ossiant is. Attól fogva rajtam ragadt, a fesztiválozók mindig úgy üdvözöltek, hogy - Helló, Dr.Rock, hol leszel, mikor leszel? A hegyaljai szereplésem egyébként olyan jól sikerült, hogy a névadómat sem tudtam megnézni, mert mindig lefoglaltak a fiatalok.

Mostanra már legendás a rocktöri kurzusod; mesélnél erről egy keveset? Mi a tematika, hogyan zajlanak az órák?

A kurzus címe: „Rocktörténet, avagy az ezredforduló szelleme”… Immár nem történeti kronológiát követünk, ez sokkal inkább egy izgalmas világutazás, amit közösen teszünk az utóbbi 5 félévben. Rock-geográfia a tematika: Kanadából indultunk, az utóbbi három félévben Közép- és Dél Amerikát és Afrikát is bejártuk zenével, most pedig Ausztráliában barangolunk. Így legalább a földrajzban is frissítem magam! Az utolsó óra témája az AC/DC volt. Jövő félévben pedig Ázsia következik. De nem csak zene és földrajz kell ide, van jó adag kultúrtörténet, sőt, olykor még biológia is! Hiszen ott van például a didgeridoo… Ez egy olyan hangszer, amelyet az ember készen kap a természettől. Ugyanis a termeszek fúrják ki a csövet, vagyis a fás törzset, nekünk csak fel kell venni a földről és megszólaltatni. Számomra ez az az egyetemes tudás, amiről az elején beszéltem…

Hogyan kell jól zenét hallgatni?

Semmiképpen se legyen háttérzaj, ne divattermékként fogyasszuk! Figyelj oda, éld át, és szűnjön meg körülötted minden más. Javaslom a sötétben való zenehallgatást. Igenis add oda magad, a lelked azoknak az embereknek, akik a szívüket tették a zenébe, akik egy kicsit belehaltak minden alkotásba, amikor megírták vagy előadják azt. Ha például egy blueskoncerten vagy, akkor tessék beletapsolni, kurjongatni, és ettől az előadó is boldog lesz, hiszen látja, hogy eljutott a szívedig, hogy megszületett a varázslat. Egyébként, ha már felmerült a blues, akkor hadd mondjam el, hogy blues nélkül nincs rock, nincs pop, nincs „modern zene”. Még ha olyan stílust veszünk, amiről nem is gondolnánk, hogy köze van hozzá, még akkor is egy-egy dallammotívum, hajlítás, egy-egy ritmusképlet biztos, hogy rendelkezik blues-gyökerekkel. Visszatérve a jól hallgatás kérdésére: nemrég a rektor úr titkárnője is odajött hozzám egy koncert után, és elmondta, hogy soha nem feledi, amikor Pink Floyd együttes Dark Side Of The Moon lemezéről azt a három alakos női áriát hallgattuk a rocktörin.  Igazi áramütés, egy valós csoda volt, semmihez sem tudja hasonlítani. Ha így hallgat valaki zenét, akkor már nem fogja ugyanazt ezredjére is lejátszani, amikor már kívülről tudja és már rég’ meg is unta, hanem igénye lesz arra, hogy mindig új kalandokat keressen. Akár úgy, hogy az új szerzők új számait várja, akár úgy, hogy a múlt nagyságait fogja felfedezni.

Mitől lesz maradandó egy zene?

Részben ott van az a bizonyos isteni szikra, az a megfoghatatlan valami. Például most volt a vendégünk az IH-ban Little G. Weevil, aki egy pesti külvárosi srácként született, de eldöntötte, hogy neki igenis a Mississippi vidékére kell mennie, és blues-zal kell foglalkoznia. És megcsinálta! És úgy énekel, és úgy írja a számokat, olyan érzéssel, átéléssel, mintha ő is a blues szülőhazájában született volna. Ha beleborzongsz, ha libabőrös leszel, ha nem bírod ki és sikítanod kell a rád törő érzelmektől, ha könnyeid serkennek, akkor az biztosan jó zene! A másik tényező az a rengeteg befektetett munka és energia, ami igényessé tesz egy művet. De erre nincs recept, erre a kérdésre csak Odafenn tudják a választ…

Van kedvenc zeneszerződ, előadód, együttesed?

Na, megvan a tipikus rettegett kérdésem! Nem fogsz tudni kiszedni belőlem egy, vagy két nevet, mert hálistennek, rengeteg van. Szándékosan nem akarok megnevezni egyet, annyi jó zene van, hogy nem lehet, nem lenne méltó párat is kiemelni. Szeretek tobzódni ebben a rettentő sokféleségben, és hajszolom az új kedvenceket. Tudod, szerelmet lehet találni egy életre, az úgy a jó, de utána utazzatok ketten, együtt, sokfelé. Nekem több generációnyi szerelmeim vannak! Hrabalnak van egy hőse, egy egyszerű gyári munkás, aki rajongva él, gyakorlatilag az életbe szerelmes. Azt hiszem, így érdemes… Azért műfaji kedvenceket mondok: legyen a dzsessz, a blues, a világzene, az etno és a tiszta népzenék, meg a kortárs zene. Szép nagy merítés, igaz?

Valóban az! Izgalmas pályát jártál be; ebből a sok kalandból és sikerből mire vagy a legbüszkébb?

A gyermekeimre. Van két lányom, akik a mai napig követik a dolgaimat, jó a kapcsolatunk. Aztán… én egy ötletelős ember vagyok, rengeteg tervem volt, bár ebből sok nem valósult meg, ahhoz túl sok volt belőlük. Talán arra vagyok legbüszkébb, hogy ezt az egyszemélyes pedagógiai tervet kitaláltam és azóta is művelem. Elterjedt, erről sokat beszélnek, a net is rengeteg találatot dob ki a nevemre. Színházat is csináltam, rádiós figuraként is tevékenykedem… Sokfélével foglalkozom, de csakis olyasmivel, amit nagyon nagyon szeretek! Ezzel „mérgezek” ebben a haragos és zajos világban...

Köszönöm az interjút és további sok sikert és kalandos zenei utazást kívánok!

Szerettel ajánlom Dr.Rock rádióműsorát is (kedd esténként nyolckor, Szeged környékén 103.5 MHz-en vagy itt), ahol hasonló témákról , zenéről, kultúráról hallhattok.  Az eddig elhangzott műsorok a következőképpen érhetők el: soundcloud --> dr. rock szakrendel.

A fotókat készítette: Hegyeshalmi Zoltán

A szerzőről