Pp kicsi 45
2018-08-20
Kaffka nyit%c3%b3

A Nyugat írónője

Kaffka Margitra emlékezünk.

"Én nem felelhetek ma annak a valakinek a tetteiről, akit húsz esztendővel ezelőtt az én nevemen hívtak."

1. Végzettsége szerint tanító, majd tanárnő volt a polgári iskolában. Szinte élete végéig oktatott, szívvel-lélekkel, házassága alatt sem hagyott fel vele. Még tankönyveket is írt!

2. Bár első házassága válással végződött, második frigyében megtalálta a boldogságot. A második férj Bauer Ervin, széleskörű műveltséggel rendelkező orvos-biológus és újságíró volt.

3. A fővárosi nagy szerzők már vidéki tanítónőként is felfigyeltek rá és örömmel fogadták maguk közé. Kaffka Margit a Nyugat első számától egészen korai haláláig a híres folyóirat munkatársa volt. Pályája elején költőként tevékenykedett, és korai kisepikái is inkább költőre vallanak - ma azonban leginkább regényeiről ismerjük.

4. Legismertebb művei a Színek és évek és a Hangyaboly. Előbbi egy gazdag lelki életű, de körülményei folytán minduntalan megalkuvásra kényszerülő asszony története. A világháború alatt született Hangyaboly pedig utolsó regénye, amely egy apácaiskola zárt körében zseniálisan mutatja meg a társadalmi kapcsolatokat.

5. Felháborította az első világháború, amely őt magát is érintette: férjét is elvitték katonának. Mivel férje Temesváron szolgált, ő a két város közt ingázva élt. A polgári forradalmat viszont lelkesen köszöntötte.

6. A háború után újabb, még több áldozatot követelő rém sújtotta a világot: a spanyolnátha. A járványnak Kaffka Margit és kisfia is áldozatául estek.

A szerzőről