Pp kicsi 45
2018-08-15
Content fresco bello best

Legyen a kötelező élvezet!

Tudjuk, a gimis tesiórák általában nem hagynak túl jó emléket maguk után. A testmozgás azonban jó, és az SZTE-n végre TE dönthetsz, hogy mit is választasz. (Vagy a Neptun, de ez már más kérdés.)

Az SZTE Sportközpont a felvehető testnevelésórák igen széles skáláját kínálja. A kurzusok nagy része ingyenes, de a fizetősök között is akad, amelyet érdemes kipróbálni.

Ha legszívesebben falra másznál…

A kurzus az alapokkal kezd, így az első alkalmakon megismerkedhetsz a biztonsági előírásokkal, a segédeszközökkel és azok megfelelő használatával, a csomók kötésével – és végül természetesen magukkal a legegyszerűbb mászótechnikákkal. A gyakorlati oktatás mellett hallhatsz a falmászás történetéről és a magyar sportban elfoglalt helyéről is.

Túl nagy a terhelés?

Akkor iratkozz be a BodyArt tréningre! A hangzatos elnevezés egyfajta jógát takar, amely az embert mint funkcionális egységet helyezi a középpontba. Itt klasszikus légzéstechnikák, speciális edzés és relaxációs feladatok segítik a mozgáskultúrád fejlesztését. A BodyArt ugyanis megtöri a helytelen mozgásstruktúrát és a testtartást is javítja – utóbbi kifejezetten hasznos hosszú előadásokat végigülő diákságnak… És hogy milyen jellegű feladatokra számíthatsz? Egyensúlygyakorlatok, intenzív lábemelés, hasizomtréning, átgördülés, törzscsavarás, nyújtások és relaxáció szerepelnek a palettán.

Vezessen a ritmus!

Toporogtál már szalagavatón vagy egyéb rendezvényen a parkett szélén, irigykedve szemlélve az elsuhanó párokat? Ne árulj tovább petrezselymet, hanem vedd fel a társastánckurzusok valamelyikét! Az itt elsajátított alaplépésekkel már bármelyik táncos eseményen megállod a helyed. Ha pedig megtetszett, akkor később csatlakozhatsz Lázár György saját tánccsoportjához is, amely főként egyetemistákból, a kurzuson végzettekből áll. (Utóbbi lehetőség havi 2000 Ft-ba kerül.)

Zászlóforgatás

Ez a kezdő kurzus táncos előképzettség nélkül is felvehető! De mi is az a zászlóforgatás? Európában, különösen a mediterrán térségben a XV-XVI. században a csatákat zászlójelekkel irányították. Ahogy azonban a lőfegyverek hatótávolsága és pontossága növekedett, úgy veszítette el harctéri funkcióját a zászlós – a jelzések a nemesi udvartartásokban keltek önálló életre. A zászlóforgatás a Pavane történelmi táncklubhoz tartozik; ebben az évben először indul egyetemi kurzusként is. A csoport tagjai fesztiválokon is fellépnek!

Hullámok hátán

Tesikurzus keretében megismerkedhetsz az evezés, illetve a kajak-kenu sportág alapjaival. Ez kiváló lehetőség az akaraterőd és állóképességed fejlesztésére! Aki pedig nagyon beleszeretett a vizes sportokba, az próbát tehet a vitorlázással vagy éppen a sárkányhajózással is – igaz, utóbbi kettőért már fizetni kell.

Ha valami igazán extrémre vágysz…

Próbáld ki a ninjutsut! Ez a nyelvtörő kifejezés egy középkori japán eredetű harcművészeti ág, amely több ősi szamuráj, illetve ninja iskolát foglal magába. Több mint egy sport, ez egy életforma: nemcsak fizikai állóképességedet és harci tudásodat fejleszti, hanem segít eligazodni a mindennapok útvesztőiben is; helytállásra és kitartásra nevel. Kiváló (sport)történeti csemege, de gyakorlati szerepe is van, méghozzá nem is kicsi: sok elemét megtalálhatjuk a világ számos rendvédelmi szervének kiképzési rendszerében. A tréningek szabadon megtekinthetők, illetve az első két edzésen ingyenesen részt vehetsz. Ha nem vagy izompacsirta típus, akkor se aggódj: ezt a sportot bárki gyakorolhatja kortól, nemtől és testi adottságoktól függetlenül.

Lovaglás

Kezdők is felvehetik ezt a kurzust, amelynek keretében először futószáras oktatásra, majd később akár tereplovaglásra is sor kerül. Ha már jó lovasnak tartod magad, valószínűleg akkor is kaphatsz számos tippet ismereteid bővítésére vagy éppen technikád csiszolására. A lovaglás mellett a lóápolással kapcsolatos teendőket is megtanulhatod. Az oktatás két helyszínen, az ópusztaszeri Cseppentő Lovardában, valamint a szőregi Lovasiskolában zajlik.

Az Aquapolisban pedig diákigazolvánnyal kedvezményes jegyet, bérletet vásárolhatsz.

Nagyon megtetszett valamelyik (ingyenes) kurzus, és szeretnéd a kötelező két félév után is folytatni? Erre is van lehetőség. Igaz, most már nem teljesen költségmentesen, hanem óránként 300 Ft-ért. Azonban ez még így is olcsóbb, mint egy átlag kondibérlet – az extrább sportágakról nem is beszélve…

A szerzőről