Pp kicsi 45
2019-03-25
Forumromanum

Interjú Dr. Illés Imre Áron tanár úrral, az Ókortörténeti Tanszék adjunktusával

Visszatért tanárinterjú-rovatunk! Első interjúnkban Dr. Illés Imre Áron latin nyelv- és irodalom szakos bölcsész és tanár, ógörög szakos bölcsész válaszolt kérdéseinkre. (Az interjút készítette: Pásztor Pálma)

Miért az ókort választotta kutatási területéül?

Az ókor mindig is érdekelt, már a gyerekkoromban is; akkor főleg mitológiai része, leginkább a görög mitológia. A középiskolában mégis matekszakon tanultam a Radnótiban, de felvettem a latint választható tárgyként. A latinórákon pedig nemcsak nyelvtan van, hanem irodalom, kultúrtörténet is. Az érdeklődés tehát már középiskolában megvolt, de akkor még nem készültem ókortörténésznek. Történelem szakra azért felvételiztem, mert általában érdekelt a történelem, de még nem volt konkrét elképzelésem arról, hogy pont az ókorral fogok foglalkozni. Amikor 2001-ben elkezdtem a történelem szakot, akkor főleg Székely Melinda és Farkas Zoltán óráinak a hatására kezdtem el határozottabban érdeklődni az ókor iránt. Az is világossá vált számomra, hogy ahhoz, hogy az ókorral foglalkozzam, kell latinul és görögül is tudni. Így felvettem a latin szakot, majd 2003-ban a görög szakot is.

Az ókoron belül a városi közigazgatás a Római Birodalomban, illetve Hispania romanizációja a fő kutatás területe. Miért épp ez a két terület mellett döntött?

A kutatási témám Székely tanárnő javaslata volt. 1986-ban publikáltak egy nagyobb városi törvénytöredéket, aminek még nem volt magyar fordítása, illetve ez a ’86-os publikálás elég frissnek számított; tehát érdemes volt vele foglalkozni. A munka TDK-dolgozatnak indult, ekkor főleg a törvényszöveg keletkezésével foglalkoztam, hogy mikor és hogyan jött létre. Arra is volt lehetőség, hogy Documenta Historica sorozatba megjelenjen a szöveg fordítása. Ebből a TDK-dolgozatból nőtt ki az egész kutatás; gyakorlatilag a doktori disszertációmat szinte ugyanebből a témából írtam. Természetesen jobban kibővítve, alaposan utánajárva a részletkérdéseknek is.

Ezek a törvények melyik korszakból valók?

A Flavius-korból (69-96), Domitianus idejéből.

A szakmai kurzusokon túl mentori kurzust is tart idén. Ez pontosan miről szól?

Ez az egész bölcsészkart érintő program; tavaly indult, ez a mostani a harmadik félév. Az a célja, hogy segítséget nyújtson azoknak a hallgatóknak, akiknek erre szüksége van, és ezáltal csökkentsük a hallgatói lemorzsolódást is. Ez az első olyan félév, hogy úgy érzem: igazán beindult és jól működik a dolog. Tavaly inkább informális jellegű volt, tehát volt egy mentori fogadóórám, ott kerestek a hallgatók és ott segítettem nekik. Most azonban már szemináriumi kereteken belül is teljes egészében működik. Közben persze én is tanulom, hogy miről érdemes beszélni itt, illetve oktatói szemmel az is jó, hogy számos olyan problémával szembesülök, amiről nem is gondoltam volna, hogy az probléma a hallgatóknak.

Például?

Idén a kódok nagyon hangsúlyosak voltak; mondjuk ez pont nem furcsa, sőt nagyon is érthető probléma. Ugyanis szeptembertől más a hálóterv, és ezért pl. ha van információjuk a felsőbb évesektől, már az sem biztos, hogy úgy van. A másik témakör, ami gyakran előfordult, hogy hogyan kell beadandót írni, prezentációt vagy referátumot készíteni, hogyan kell szabályosan hivatkozni, szakirodalmat keresni stb. Ezeket nyilván nem tanulják meg középiskolában. Időnként tanulásmódszertannal kapcsolatban is szoktak keresni. Másfelől azt tapasztalom, hogy a hallgatók sokszor nem mernek kérdezni, talán mert kínosnak tartják, pedig egyáltalán nem az.

Milyen tárgyakat oktat idén Tanár Úr?

Van egy görög történelem nagyelőadásom, amely a kezdetektől a római hódításig jut el, illetve görög vallásról szóló szemináriumom, amelyet nagyobb arányban a nem történész hallgatók vettek fel, általánosan művelő kurzusként. MA-soknak a görög-perzsa háborúkról tartok kurzust, van PhD-hallgatóm is, illetve ebben az évben új kurzus az elsős történészhallgatóknak a Történettudományok ágazatai és rokontudományai. Hasonló témájú kurzus már volt, de ebben a formában ez új. Így ez nekem is kihívás, hogy hogyan lehet tartalommal megtölteni úgy, hogy hasznos és érdekes is legyen.

Hogyan találja meg a hangot a hallgatósággal?

Változó, de úgy érzem, nekem ezzel nagy gondjaim nincsenek. Nyilván nem úgy működik, hogy mindenki mindent mindig megtanul és minden órán ott van, de összességében nincs problémám ezen a téren. Igyekszem azokat a témákat kiemelni, amelyeket érdekesnek tartok, ezekről jó esetben kiderül, hogy a hallgatók is érdekesnek tartják, máskor meg nem tartják érdekesnek. Ha olyan a téma, akkor próbálok változtatni, de nyilván megvannak azok a témák, amelyeket mindenképpen tudni kell, még ha esetleg hallgatói szemmel nem is olyan izgalmasak. És a hallgatók is mások, mint akár az én időmben, pedig nem volt az olyan rég’.

Miben vagyunk mi mások, mint a régi hallgatók?

Ezt azért nem egyszerű megítélni, mert én az ókort tekintve sosem voltam átlagos hallgató, és kezdő tanárként nem igazán vettem figyelembe, hogy az ókor nem mindenkinek a szívügye. Nehéz általános véleményt mondani, mert csak a saját óráimat látom. Például ha egy hallgató az én óráimon nem teljesít olyan jól, attól még lehet, hogy összességében szereti a történelmet és más területeken meg nagyon is jó, csak épp az ókor nem érdekli annyira.

Mások a lehetőségek is, kezdve az internettel. Amikor én jelentkeztem először vizsgára hallgatóként, akkor nálunk otthon nem volt internet, és édesanyám munkahelyéről tudtam jelentkezni. Tanulásnál, kutatási anyaggyűjtésnél nekünk az volt a természetes, hogy könyvtárba megyünk, és ott nézünk utána a dolgoknak. Ma már bármire rá lehet keresni a neten, és ez elkényelmesíti az embert. Sok hallgató megelégszik az első Google-találattal, és nem néz utána, hogy az megbízható információ-e, vagy hogy más források mit mondanak az adott kérdésről. Ez is fontos feladat lenne, előadáson persze nincs rá lehetőség, de mondjuk szemináriumon, hogy kicsit beszéljük át alaposabban ezt a témát. Nézzük meg, hogy amit a neten találunk, azt hogyan kell hatékonyan értékelni, kezelni. Mert maga az internet ma már megkerülhetetlen.

Mire a legbüszkébb?

2016-ban jelent meg egy kis könyvem angol nyelven, doktori disszertációmra épülő eredményei publikálásaképpen; ezt fontosnak tartom. Nyilván cikkeket publikáltam előtte is, de mégis csak jobban mutat, ha könyv formátumban is megjelenik, és nem csak egy tanulmányban. Egy tavalyi recenziómért pedig Révay-díjat kaptam, ez is kiemelendő lehet, hogy az Ókortudományi Társaság is elismerte a munkámat.

Mi jelenti Tanár Úrnak a tanítás örömét?

Például ha sikerül felkeltenem a hallgatók érdeklődését, és sikerül az órán közösen dolgozni, ha mondjuk hozzászólnak a hallgatók. Ezt leginkább szemináriumon lehet megoldani, de akár előadáson is rendszeresen előfordulhat, hogy akár közben, akár utána kérdeznek, hozzászólnak. Az is öröm, ha van visszajelzés, legalább szemkontaktus formájában. Ne az legyen, hogy kiállok, beszélek, és közben a hallgatóság alszik. Nyilván nem azt várom, hogy mind a kilencven hallgató árgus szemekkel egyfolytában engem nézzen, de az azért jó, ha sokan figyelnek. És persze az is a tanítás öröme, ha jól sikerülnek a vizsgák. Ez az egyetemi oktatásban azért nehéz kérdés, mert nincs folyamatos visszajelzés. Tanítottam középiskolában is, és ott van felelés, röpdolgozat, ha szükségesnek érzem, akkor tudok félév közben is változtatni. Itt erre nincs lehetőség, csak a félév végén kapok visszajelzést. Ha szórtan vannak jegyek, egytől ötig, akkor ott a sikertelenségben a diák is benne van, de ha teszem azt, egy adott témát mindenki rosszul ír meg, akkor valószínűleg én tanítottam valamit rosszul. Ezen azonban legfeljebb csak a következő félévben tudok változtatni. Egy egyetemi tanárnak a munkaköri leírásában mind a kutatás, mind az oktatás szerepel; az egyénfüggő, hogy ki melyik területet kedveli jobban, ki melyiket tartja fontosabbnak. Én tanítás nélkül nem tudnám elképzelni a munkámat; ezt a területet nagyon fontosnak érzem.

Mivel tölti szívesen a szabadidejét?

A szabadidő azért se egyszerű fogalom, mert az egyetemi oktatók munkaidejének nagy része gyakorlatilag kötetlen. Az előadások, szemináriumok fixek, de azon túl nem adott munkaidő van, hanem például tudom, hogy le kell adnom egy cikket, be kell fejeznem egy kutatást határidőre. Így tehát mindig lenne mit csinálni, de azért nyilván pihenni is szokott az ember. Sportolni szeretek, ha jó az idő, akkor futok vagy biciklizem, rossz időben pedig kettlebellezem. A szüleimnél kertészkedni szoktam. Az olvasás azért érdekes kérdés, mert a szakirodalomban sem mindig sikerül éppen azt olvasni, ami aktuálisan érdekelne. Például hiába érdekelne engem most nagyon Xenophón, ha egyszer más témában kell leadnom határidőre anyagot, akkor azzal kell foglalkoznom. De azért nyilván nem szakirodalmat is olvasok olykor.

Mit tanácsolna útravalóul a gólyáknak, vagy akár általában a hallgatóknak?

Tanuljanak nyelveket, ez mindig fontos, mindegy, milyen szakot végez az ember. Próbáljanak egyensúlyt találni a tanulás és a szórakozás között; nem jó, ha csak az egyikről vagy csak a másikról szólnak ezek az évek. És végül még azt tanácsolom, hogy találják meg, hogy mi érdekli őket a leginkább.

Köszönjük az interjút!

A szerzőről