Pp kicsi 45
2019-04-24
Agatha0

Éljen a krimi nagyasszonya!

Halálának évfordulóján Agatha Christie-re emlékezünk.

Bár más műfajban, például romantikus regények területén is alkotott, halhatatlanná vitathatatlanul a krimik tették. Aki arra vetemedne, hogy netalán kétségbe vonja népszerűségét, méltóztasson csak egy pillantást vetni a Guinness Book of World Records-ra: eszerint ugyanis Agatha Christie – William Shakespeare mellett – a világ minden idők legtöbb eladott könyvét elérő író.

Germekkora bővelkedett gondokban és fájdalomban: a család sokszor anyagi gondokkal küzdött, édesapja sokat betegeskedett, és végül tüdőgyulladásban el is hunyt, magára hagyva hitvesét és gyermekeit. Agatha csak tizenegy éves volt ekkor. Érdekesség, hogy franciatudását is a nehéz gyermekéveknek köszönhette: a család, még apja életében, házuk bérbe adása után egy ideig Dél-Franciaországban élt, és a kis Agatha itt járt iskolába is. Ekkoriban született meg egyik nagy álma: operaénekesnő szeretett volna lenni. Ez ugyan sosem valósult meg, de a zene szeretete élete végéig elkísérte.

Az első világháború ideje alatt a torquayi kórházban ápolónőként, majd vizsgáit letéve egy új gyógyszer-laboratóriumban dolgozott. Az itt szerzett ismereteknek később, íróként nagy hasznát vette egy-egy mérgezéses gyilkosság megírásánál – már rögvest az első regényében is. Ez volt A titokzatos styles-i eset. Szinte nincs ember, aki legalább egyszer ne látta volna valamelyik filmben feltűnni a modoros detektívet, akit mindig mintha skatulyából húztak volna ki… Igen-igen, ő Hercule Poirot, a belga nyomozó, aki a háború elől menekült angol földre. A mára halhatatlan figura indulása azonban kissé nehézkes volt: csupán a hetedik kiadó méltatta figyelemre, akkor is az írónő számára meglehetősen előnytelen szerződés formájában. (Ki tudja? Talán ők már akkor is sejtették, és szerették volna lefölözni a jövendő sikert…)

Az 1926-os év nagy fordulatokat hozott Christie életében. Ekkor jelent meg Az Ackroyd-gyilkosság, amellyel elindult a világhírnév felé – és ekkor omlott össze (legalábbis egy időre) a magánélete. Férje, Archibald Christie ugyanis bevallotta, hogy egy másik nőt szeret, és válni akar. Aznap este Agatha eltűnt, egyetlen levelet hagyva hátra, melyben megírta, hogy elutazott. Híresség lévén eltűnése nagy felzúdulást váltott ki a társadalomban, ám tizenegy napig hiába keresték. Végül egy hotelben bukkantak rá. Eltűnése oka vitatott, voltak, akik ideg-összeroppanásra gyanakodtak, mások szerint egyszerűen csak bosszút akart állni hűtlen férjén.

A harmincas évek végére egyre inkább ráunt Poirot-ra; olyannyira, hogy naplójában “elviselhetetlennek” nevezte, és a későbbiekben már egyenesen “egy egocentrikus, dilis alak” címmel illette. Egy krimiíró azonban, fájdalom, nem lehet meg nyomozó nélkül – nosza, megteremtette Miss Marple alakját. Nem tudom, ki hogy van vele, de késő gyerekkorom nagy kérdései közé tartozott, hogy miért nem szerepelnek soha együtt ők ketten. Erre a kérdésre, mint később ráébredtem, maga az írónő adta meg a választ: „Poirot, a tökéletes egoista nem szerette volna, ha (ki)oktatják saját mesterségében, vagy hogy egy élemedett vénkisasszony tegyen neki javaslatokat”. Amúgy olyan művei is vannak, ímelyben egyik nyomozófigura sem szerepel, például a Miért nem szóltak Evansnak?; ebben egy találékony, szeretetreméltó férfi-nő páros göngyölíti fel a rejtélyt. Meglepő tehetséggel, ha azt vesszük, hogy csak afféle “műkedvelő” nyomozók…

Negyvenévesen végül mégis rátalált a boldogság. Egy közel-keleti útja során megismerkedett a régész Max Mallowan-nal, és össze is házasodtak. És bár Max sem volt éppen a hűség mintaképe, boldoggá tennie mindenesetre sikerült feleségét. Agatha gyakran kísérte el ásatásaira, amelyek végül több híres regényét is ihlették (Gyilkosság Mezopotámiában, Halál a Níluson). Később Mallowant régészeti érdemeiért lovaggá ütötték, s Agatha is megkapta a cím női megfelelőjét. 1971-től megrendült egészsége, de az írásról haláláig (1978) nem mondott le. Férje két évvel élte túl.

És hogy miként írhatott ilyen fordulatos, és az olvasó számára gyakran “megfejthetetlen” krimiket? Saját bevallása szerint könyveit megírta az utolsó fejezetig, amikor is megvizsgálta, ki a legvalószínűtlenebb gyanúsított-jelölt. Azután újra átdolgozta a kéziratot, elhelyezve benne a szükséges változtatásokat, melyekkel gyanússá tette a figurát. Életrajzírói azonban sorra cáfolták ezt az állítást.

Biztosat ma sem tudunk. A krimi királynője szfinxként őrzi utolsó titkát.

A szerzőről